Forrás, 1987 (19. évfolyam, 1-12. szám)
1987 / 5. szám - Cséfalvay Zoltán - Perger Éva - Pomázi István: Rudabánya 1985
Cséfalvay Zoltán — Perger Éva Pomázi István Rudabánya 1985 „Olyan változásokra van szükségünk, mint Rudabányán, ahol nemcsak kémek, hanem adnak is .. (részlet egy országgyűlési felszólalásból) r alóban olyan változásokra van szükségünk, mint Rudabányán? A parlamenti széksorok távlatából talán igen, közelebb kerülve a településhez sok minden másképp látszik. Rudabánya nevét hallva többnyire az iskolai földrajzórán megtanult sorok idéződnek fel: „Hazánkban az egyetlen vasérclelőhely Rudabánya község határában található, az egyetlen vasércbánya itt működik.” A megszokot ítélet „egyetlen” szavába bújtatott büszkeségünk azonban Rudabányán már több mint egy évtizede a múlté. Ma már nem ilyen büszke mondatok, hanem aggódva feltett kérdések hangzanak el a faluban: Mi lesz 1986. január elseje után a bányászokkal? Mi lesz Rudabányával a „vaskorszak” után? A probléma persze egyáltalán nem újkeletű. A rudabányai bánya bezárásának gondolata már az ötvenes évek végén felmerült, a hatvanas évek végétől pedig folyamatosan abban a helyzetben élt a település, hogy megszűnhet a majd minden második embernek kenyeret adó munkahely, bezárják a bányát. Másfél évtizedig tartották a falut ebben a bizonytalanságban, mígnem 1984 őszén központi helyről is megerősítették, hogy 1986. január elsejétől nem termel többé a vasércbánya. Ma már lassan általánosan elfogadottá válik az a felismerés, hogy a magyar gazdaság világgazdaságban betöltött jelenlegi pozíciójának csupán megőrzéséhez is az egyik elengedhetetlen feltétel a gazdasági szerkezet átalakítása. Ez az immáron elodázhatatlan struktúraváltás egyfelől új, dinamikus ágazatok megteremtését, másfelől dinamizmusukat vesztett, és így jórészt gazdaságtalan ágazatok szerepének csökkentését foglalja magában. A struktúraváltásnak a természeti erőforrások változó gazdasági-társadalmi megítéléséből fakadó kényszere Magyarországon először a bányászatot érte utol, és itt is elsősorban a szénbányászati körzeteket érintette. A gazdasági szerkezetváltás makrogazdasági problémája azonban teljesen eltérő módon és formában jelentkezik a települések szintjén, ott, ahol a struktúraváltás ténylegesen végbemegy. A települések szintjén ugyanis a kérdés nem az, hogy milyen jellegű struktúraváltás szükséges, hanem az, hogy a bekövetkező struktúraváltás milyen hatással van, vagy lesz a települések életére. Ez a kérdés különösen élesen vetődik fel olyan egyoldalú ágazati szerkezettel rendelkező településeken, ahol jószerivel csupán egyetlen, de ugyanakkor sok munkást foglalkoztató üzem létezik. Hazánkban az elmúlt évtizedek során az extenzív fejlesztés és a decentralizáció jegyében nagyon sok település vált ilyen monoindusztriális jellegűvé, s ami még súlyosabb, hogy bennük az egyedüli munkalehetőséget éppen a leépítésre ítélt, veszteséges ágazatok adják. 66
