Forrás, 1987 (19. évfolyam, 1-12. szám)
1987 / 1. szám - Bárth János: A szálláskert
Bárth János A szálláskert XX. század közepén Magyarországon — kevés kivételtől eltekintve — a parasztgazdák lakótelkei egyben gazdasági telephelyek is voltak. Ha faluban, mezővárosban lakott a gazda, háza általában a telek utcai végét foglalta el. Mögötte sorakoztak az istállók, ólak, fészerek, takarmány rakások. Még beljebb terült el a konyhakert. Ha tartósan tanyán élt a gazda, a helyi elrendezési hagyományoknak megfelelően a tanyai lakóépület közelében kapott helyet a gazdasági udvar, a rakodó- és a cséplőhely is. Ez a kép azonban jellegzetesen XX. századi. Korábban, főleg a XVIII. században, a magyar nyelvterület nagy részén, de különösen az Alföldön, a paraszti lakótelkek és gazdasági telephelyek térben elkülönültek egymástól. Az ilyen megosztott települések egyik formája volt az ún. szálláskertes település. A hajdani szálláskertek a XX. századra általában eltűntek. Nyomuk, emlékük, településrendet befolyásoló hatásuk azonban napjainkban is föllelhető városaink és falvaink zegzugos peremrészeiben. A lakótelepülés szélén, közelében, vagy legalábbis a belső határban csoportosan elhelyezkedő mezőgazdasági telephelyeket, gazdasági udvarokat sokféleképpen nevezte a magyar parasztság és többféleképpen nevezi a magyar néprajztudomány is. A név néha utal a domináns funkcióra vagy épületre. Előfordult, hogy a funkcióváltozás maga után vonta az elnevezés megváltozását is. Máskor változott ugyan a használat módja, sőt a telep építészeti képe is átalakult, de a név a nyelvi konzervatizmus hatására változatlan maradt. A magyar parasztság a belső-határbeli gazdasági telephely jelölésére az alábbi elnevezéseket használta leggyakrabban: kert, majorkert, szálláskert, ólaskert, akloskert, akol, istállós- kert, pajtáskert, csűröskert, szérüskert, szénáskert, láger, rakodó. E kifejezések hatására terjedt el a magyar néprajztudomány és a társtudományok szóhasználatában a kertes település, a szálláskertes település, az ólaskertes település, és a csűröskertes település terminológia. Tudományos spekuláció eredménye a kétbeltelkü település elnevezés. Az „ólaskertes” és a „csűrös” jelzők egy-egy táj szóhasználatát, illetve domináns épületét tükrözik, ezért nem léphetnek föl az általánosítható tudományos terminológia igényével. Erre a célra három megnevezés jöhet számításba: a „kétbeltelkü”, a „kertes”, és a „szálláskertes” kifejezés. A „kétbeltelkü” szó kifejező és jó, csak nem mindig alkalmazható. Viszonylag sokszor előfordult, hogy a gazdasági telephelyek csoportja kívül esett a hivatalos belterületen. A „kertes” kifejezésnek nagy hagyományai vannak a néprajzban. Jórészt ezt vették át a társtudományok is. A baj az, hogy a „kertes település” igazi jelentését két-háromszáz beavatott érti, mint valami tolvajnyelvet. A többi 15 millió magyar számára a kert zöldségfélék, szőlő és gyümölcs termesztésére használt földdarabot jelent. Ajánlatos tehát olyan jelzőt választanunk a település szó mellé, amelynek tudományos és köznyelvi jelentése megközelítően azonos. A „szálláskertes”, illetve a „szálláskert” kifejezés általános alkalmazása mellett szól, hogy a kifejezés két nagyon régi magyar szó összetétele. Benne a „kert” szó megkapja a mai ember számára feltűnést keltő, kiválóan magyarázó jelzőjét. A „szállás” szó pedig utal a telephely tartozék jellegére és rajta keresztül a településosztottság és a „szállás elv” népeken átívelő ősi gondolatára. 37
