Forrás, 1987 (19. évfolyam, 1-12. szám)
1987 / 5. szám - Tóth Béla: Hazagondolások: önéletírás - VI., befejező rész
— Kassza meg a pénztáros, de az üres kocsijára sem invitál föl senkit! — Nem idevalósi! Komrási. Hisz a láncos bengában, féli a rossz csillagokat, kalapot emel a fekete kutyának. — Na, én sógorságban vagyok vele. Jobban ismerem akármelyikőtöknél. Nem egy olyan földhöz vágni való marha ember az. Több eszű, mint gondolnátok! — Ugyan. — Hirtelen haragú, az igaz. Említsd meg előtte Kötyögő Ferkót, a kocsilőcsöt lekapja a tengelyről. Szégyölli. — Mit? — Kötyögőt. — Az ki a fene? — Avval kunírozzák a komrásiakat. Dehogy az ki, azt senki sem tudja. De ők magukra veszik a csúfolódást. Állítólag valami öreg könyvárus zsidó évente rendszeresen megfordult Komráson is. Egy jó gazda tiszta szobájában mindig megszállhatott. A gazda Ferkó nevű fia közben fölcsöpörödött. Nagy újságot jelentett neki az öreg zsidó. Figyelte minden mozdulatát. Mikor megvacsoráltak, a szakállas készülődött a lefekvéshez. Ferkó az udvari ablakból leste, hogy összeszíjazza kezét a vendég, hajlong, mormolva imádkozik. Végül kitesz zsebéből egy libatojásnyi fényességes micsodát a székre, betakarózik, elalszik. Ferkó gyerek, talán nem is lopó szándékkal, besuttyant a tisztaszobába, fölkacsmarta a fényös libatojást, iszkolt az istállóba, ahol legénytestvérei aludtak. Zsírmécsest gyújtottak, nézték, amit még nem láttak soha. Hogy mi az? Üvegbül csinált libatojás. Valami úgy kötyög benne, mint éjszakai mestergerendában a kopogó szú. A hátulján füles srófok. Három, vagy négy. A srófot csavarni köll. Csavarták. Egyszercsak elcsörögte magát, mivel zsebben hordható ébresztő óra volt az ártatlanja. Elhajították az istállóplaccra. Vasvillára kaptak, addig verték, míg elhallgatott. Szégyellik piszkosul. — Minden falunak van szégyellnivalója. Minket meg hecceitek, hogy kutyák húzzák nálunk a harangot. Megesett, amikor temploma nem volt a falunak, az iskola előtt állt egy ágas, azon egy kis harang. Amelyik most a temetőben szolgál. Egyszer annak annyira elkopott a kötele, hogy a soros harangozó már csak székről érte el. Hoztak rá az aradi vásárból olyan hosszú kötelet, hogy a földön karikában hempergett a vége. Tavasz felé, egy tücsökszavas éjszakán éppen a haranglábnál kezdtek lakodalmazni a kutyák. Belekavarodtak a kötélbe. Félreverték a harangot. Tűz, vész, víz, tatár, török, ásóra, kapára! A haranglábnál összeszalad a nép. Viharlámpával látják, hogy a Verik András nagy kani kutyája vergődik a kötélbe gubancolódva. Szégyellték betyárul. Vért is eresztettek érte. Nem csak a virtus miatt. Bár az is nagy lángon lobogott a faluban. Virtusból Hallai Jani három nyolcvankilós búzás zsákkal nyakában járt a padlásra. Virtusból Sztán Gabi a kunágotai nagykocsmában odakiáltott a legényeknek, hogy éhösök bandája, léccel veritök a szilvát, hogy hamarább kéküljön! Rámentek tízen is, hogy kihajítsák. Az meg csak egynek adott egy pofont, öten estek össze. A saját nagy kocsmájukból kitakarította a kivagyi kunágotaiakat. Igaz, hogy azután a kertlábakon próbált hazaszökni. Szaladtak utána. Kisházi tanyánál már körbekapták. A tanyaudvaron Kisháziné éppen hízott libát kop- pasztott. Gabi nyakon kapott egyet, azzal ütötte a kunágotaiakat. Mire a szétfröccsent hájat kitörölték a szemükből üldözői, Gabi hazaért. Igaz, hogy Bánhegyesre mentében évekig elkerülte Kunágotát. Érzelmek A faluban nem éltek különösebb udvarlási szokások. A vasárnap délutáni korzózás során, húsvéti locsolkodásokon, májusfa állításkor mutatkoztak meg az érzelmek. 36
