Forrás, 1987 (19. évfolyam, 1-12. szám)

1987 / 5. szám - Egy történész életútja: Benda Kálmán válaszol Glatz Ferenc kérdéseire

alkalmas, hanem még oktatói és kutatói működésem is káros. 1948-ban az Intézet a Tudományos Akadémia szervezetébe került át, akkor engem is elbocsátottak; évekig voltam állás nélkül.

— Mindez természetesen 1948, illetve 1949 utánra érvényes. Hiszen 1945—48 között a régi baloldali értelmiség olyan exponensei, mint Szent-györgyi Albert, Szekfű Gyula, Eckhardt Sándor, Eckhart Ferenc és mások, vezető pozíciókat töltöttek be, és csak a szűkkeblű értelmiségi politika kezdetekor jöttek elő ezek a tendenciák a magyar kulturális politikában. Mit jelentett 1949 után állástalannak lenni? Nem volt munkakönyved? Mit csináltál egyáltalán mint történész, hogy lehetett egy történész állás nélkül?

— Az első időkben kaptam bizonyos megbízatásokat, adatokat kellett a levéltárban összegyűjtenem. Ezt azonban hamarosan megvonták, mondván, hogy méltatlan hozzám. Semmilyen más munkát nem kaptam, mint történész, gyakorlatilag nem működhettem, alkalmi munkákból éltem. Ezek között volt fizikai, volt szellemi is, írtam szakdolgozatot az egyetemre, írtam egy doktori disszertációt is valami vezető kádernek, aki csak közvetítő révén érintkezett velem, s akinek az volt a feltétele, hogy a doktori értekezés ne legyen túl színvonalas. Kérését persze teljesítettem. Elég nehéz volt így élni családdal, három gyermekkel, egy olyan világban, amelyben ennivalót csak jegyre adtak, de nem járt jegy a családnak, ha a családfő nem volt állásban. Még szerencse volt, hogy a feleségem, lévén ő számtan-fizika szakos tanár, taníthatott. Tanított is látástól vakulásig, a gyerekeket jóformán csak ágyban látta, ő volt a család eltartója. Amit én kerestem, az csak mellékesen és rendszertelenül érkezett. Ezek bizony nehéz idők voltak. 1953-ban azután az állam és az egyházak szerződést kötöttek egymással és ebben a református egyházat kötelezték, hogy a négy püspökségi székhelyen egyházi gyűjtő-levéltárat kell felállítania. Mivel levéltári részről volt kollégáim voltak a szakértők, a szerződésbe bevétették, hogy a budapesti levéltár élére szakembert kell állítani. Egyúttal meg is mondták az illetékeseknek, hogy alkalmazzanak engem. így kerültem a budapesti református levéltár élére, 350 forint fizetéssel. Ez bizony akkor sem volt sok pénz, de legalább az igazolványomban nem az állt, hogy állástalan. Persze hivatalos vonalon nem csengett valami jól az egyházi alkalmazás.

— Mikor kaptad a megbízást a magyar jakobinusok iratainak kiadására?

— A munkát már a Kelet-európai Intézetben megkezdtem, s amikor tudtam, csináltam. Ez tartotta bennem a lelket. A Történelmi Társulat hivatalos megbízását viszont csak 1953-ban kaptam meg, ezzel persze pénz nem járt. Kereken tíz évet dolgoztam a magyar jakobinusok iratainak összegyűjtésén, sajtó alá rendezésén és 55—56-ban jelentek meg azután három nagy kötetben az iratok. Jellemző, hogy én csak az iratok összegyűjtésére kaptam megbízást, a feldolgozást akkor nem engedélyezték számomra, a feldolgozás csak később jelent meg.

— A történettudományi szakmában legendisztikus a te kézikönyvtárad! A mi generációnk úgy tudja, hogy ezt jórészt könyvügynökként szedted össze. Ez erre az időszakra esik?

— Igen. Ekkor még megvoltak, főleg a Múzeum körúton a régi antikváriumok, ezeknek a pincéjében az évtizedek során nagy anyag halmozódott föl. Az antikváriusok is érezték, hogy a magánkereskedelemnek hamarosan vége lesz, ezért nem vették rossz néven, hogy én, összebarátkozva velük, a pincében kutattam, és — csak a saját szakmámon belül maradva — kiválasztottam a történetileg fontos és értékes könyveket. Mivel pedig minden intézménynél — könyvtáraktól a levéltárakig — kollégáim ültek, akik nagyon rendesek voltak velem, ők megmondták, hogy milyen könyv hiányzik náluk, mire volna szükségük, s én azokat szállítottam, persze nem a saját nevemen, mert tőlem nem vehettek volna, hanem valamilyen stróman közbeiktatásával. Megrövidítve családomat, a legszebb példányokat magamnak tartottam meg. így sikerült összehoznom ezt a könyvtárat, amelyik teljes sorozatban tartalmazza a történeti folyóiratokat, forráskiadványokat, kézikönyveket. Bizony ma már aligha lehetne ezt a könyvtárat összeszedni.

11