Forrás, 1987 (19. évfolyam, 1-12. szám)
1987 / 4. szám - Híreink
(beálló, illetve befejezett) történést jelent a’ meghal’ ige, (és mert mozzanatos, csak egyszeri) nem ismétlődő s ismétlődhető (történés-fajtát” ... „meghalt egyszer és végérvényesen ..S ahogy Jékelyr61 írta Csorba Győző, talán Szederkényi is már „a végtelenség lány-haj-illatát” szívja be a messzi távolban. Szekér Endre Híreink TISZTÚJÍTÓ KÖZGYŰLÉS 1987. február 11-én tartotta tisztújító közgyűlését a kecskeméti Katona József Társaság. A Társaság elnökének Komáromi Attilát, az MSZMP Bács-Kiskun Megyei Bizottsága Oktatási Igazgatóságának igazgatóját, ügyvezető alelnökének Fischer Istvánt, Kecskemét Város Tanácsának elnökhelyettesét, irodalmi alelnökének dr. Fűzi Lászlót, tudományos alelnökének dr. Orosz Lászlót,művészeti alelnökének Szoboszlay Pétert választották meg. A további választmányi tagok: dr. Tapasztóné Perlaki Magdolna, Веке József, Molnár János, dr. Bánszky Pál, Buda Ferenc, dr. Gál Sándor, Ittzés Mihály, dr. Iványosi-Szabó Tibor, Kristóf Antónia, Lendvay Ferenc, Lisztes László, Somogyi György, dr. Szekér Endre, dr. Szentendrei Lászlóné, Vámos Károly. A Társaság tiszteletbeli elnöke Fehér Sándor, a Hazafias Népfront Kecskemét Városi Bizottságának elnöke. FORRÁS KÖR A fővárosi Egyetemi Színpad Forrás Köre legújabb, 1987. február 28-án tartott bemutatóján Magányos csillag címmel Erdélyi József verseiből rendezett estet. A műsort Medvigy Endre szerkesztette, bevezetőt tartott Pomogáts Béla irodalomtörténész. HOLLÓ-KIÁLLÍTÁSOK Holló László festőművész születésének 100. évfordulójára emlékeztek Kiskunfélegyházán március 6-án, a művész grafikáinak kiállításával. Megnyitó beszédet tartott dr. Módy György, a debreceni Déri Múzeum osztályvezetője. Debrecenben március 5-én ugyancsak megemlékeztek a jeles művészről, kiállításokkal és emléküléssel, mely utóbbin Sümegi György, folyóiratunk rovatvezetője is előadást tartott. PLAKÁTGRAFIKÁK KECSKEMÉTEN Négy plakáttervező grafikusművész, Ducki Krzysztof, Orosz István, Pinczehelyi Sándor és Pócs Péter kiállítására került sor a Kecskeméti Galériában, 1987. február 13-án. A kiállítást Lóska Lajos művészettörténész nyitotta meg. AMATŐRÖK KISKUNMAJSÁN Megyei amatőr képző- és iparművészeti tárlat nyílt március 1-én Kiskunmajsán. A kiállítást Kertészné Angyal Mária nyitotta meg. JURTAÉPÍTÉS A SZÓRAKATÉNUSZBAN A kecskeméti Szórakaténusz Játékházban március 4-én Csete György építész tartott előadást, s egyben sor került az ősi magyar hajlék, a nemezsátor (jurta) és más térformák modellezésére is, dr. Othmar Bart innsbrucki professzor segítségével. 96