Forrás, 1987 (19. évfolyam, 1-12. szám)
1987 / 4. szám - Lengyel András: Erdei Ferenc és a Szegedi Fiatalok
Erdei aggodalma, hogy tudniillik Buday elutazik s ez hátráltatja majd a kiadást, nem volt alaptalan. Buday ekkor már Olaszországba készült, 1936. őszétől Rómába szólította egyéves ösztöndíja. Ráadásul édesapja is súlyosan megbetegedett; fekélynek hitt betegsége gyomorráknak bizonyult. Apja betegsége s utazása előkészítése így lényegében elvonta a Makó társadalomrajza adminisztrálásától. Nem is adott választ Erdeinek, aki így csak közel két hónap múlva írt ismét — a Futóhomok terepmunkáinak egyik állomásáról, Kiskunhalasról. Szeptember 5-i levele jól mutatja az átdolgozás előrehaladását (a munkát lényegében befejezte), ám ugyanakkor arról is árulkodik, a kiadás elakadt. „ ... vártam válaszodat — írta Budaynak — múltkori »jelentkezésemre«, annak híján nem tájékoztattalak a munka közbeeső állásáról. Most adom elő helyzetét, amikor már készen van, ha egyenlőre csak agyonjavított kézirati formájában is. A »mű« tehát kész. Én ugyan Kiskunhalason vagyok e pillanatban, s 21-ig kóborlók Pest megyében, azonban a leírás halad. 15-re nyomdakész állapotba kaphatod. A kiadás ügyében egyenként kérlek és tájékoztatlak a következőkben. 1. A kiadásra való pénzből 100 P. rögtön előáll, amikor a kéziratot a városnak bemutatom, a vm. pedig, helyesebben az alispán írásában, szóban kötelezte magát, hogy ad, mihelyst bizonyos pénzek befutnak. Ez már e hóban minden valószínűség szerint megtörténik. Az összeg itt 300 P. 2. A címlaphoz elküldtem egykoron néhány képet és egy katonai térképet. Kérem föltámasztásukat. 3. Az előfizetési íveket, amiről szó volt, kérlek, hogy küldd el öcsém nevére, legalább 20 drb.-t. 2 P. lesz Makón.” Erre az „operatív” levélre Buday szeptember 11-én válaszolt; ezt rájegyezte a levélre. Válasza tartalmát, sajnos, nem ismerjük; előfizetési íveket azonban bizonyosan nem küldött — azok még október közepén sem voltak meg. Valószínűleg Erdei türelmét kérte s az anyagiak megszerzését szorgalmazta. A makóiak támogatása nélkül a kiadás terve ugyanis irreális volt. Valószínű azonban, hogy a kiadást — az anyagiak előteremtése esetén, elutazásától függetlenül — megoldhatónak látta, s bízott a gyors kiadásban. Bő hónap múlva, október 19-én Erdei újra „jelentkezett” s egy levelezőlapon jelezte, „szerdán”, azaz [okt. 21-én] meglátogatja Budayt „a könyv körüli ügyek végleges megbeszélésére”. A pénzek ügyében, ígérte, viszi a végleges döntést. Másnap, 20-án azonban elhalasztotta útját „egy vagy két nappal”, mert — mint írta — „a vármegyei summa bizonytalan, helyesebben csak biztos ígéret, melyről okvetlenül bővebbet kell megtudnom”. Óvatossága, kételye nem volt indokolatlan, négy nap múlva, október 24-én meg kellett írnia Budaynak: úgy látszik, a „városi és vármegyei hozzájárulásoknak befellegzett”. „A dolog ott kezdődött — írta —, hogy a kéziratot beadtam a polgármesternek, hogy bíráltassa meg és aztán adják a pénzt. Közben persze nagyjaink minden alkalmat felhasználtak arra, hogy bizonyosságra jussanak engem illetően, s ezért «legokosabb» emberükkel olvastatták el és véleményt mondattak, aki volt olyan okos, hogy azt adta elő, hogy ilyen formában a város és a vármegye nem járul hozzá. Különféle stílusjavításokat javasolnak és azt, hogy írjak a végére egy politikus summázatot, amely eloszlassa a félreértéseket.” Ezzel beütött a baj. A helyi „óvatosság”, amely saját szemszögükből talán nem is volt teljesen indokolatlan, kedvét szegte Erdeinek, s lényegében föladatta vele a könyv kiadásának gondolatát. Nyíltan megírta Budaynak, nem dolgozza át a kéziratot a makóiak kívánsága szerint. Majd így folytatta (nyitva hagyva azért némi kiskaput): „Most tárgyalgatunk még itten és nincs kizárva, hogy valami lesz a hozzájárulásból, de ez nem fog megtörténni egy vagy két nap alatt. Mindenesetre az a hirtelen kiadás nem fog megtörténni. Arra kérlek tehát, hogy arra az esetre gondoskodjunk, ha mégis kapok valami segítséget s akkor a kollégium a Te távolléted alatt is tudjon funkcionálni. Ez persze csak akkor lehetséges, hogyha az összes pénzt elő tudom teremteni, vagy legalábbis a száz pengő híjával.” „Ha pedig — folytatta — ez nem következik be, akkor nem tehetek mást, minthogy Téged is és a többi társainkat is arra kell kémem, hogy oldjatok föl a kollégiumi kiadatás 88
