Forrás, 1987 (19. évfolyam, 1-12. szám)
1987 / 4. szám - Sőtér István: Aurelien Sauvageot emlékei
Sőtér István Aurelien Sauvageot emlékei*-Aurélien Sauvageot, az École des Lanagues Vivantes Orientales nyugalmazott tanára, a kiváló nyelvész, a finnugor nyelvek nemzetközileg elismert tudósa, életének egy fontos szakaszát töltötte Budapesten, 1923-tól 1931-ig. Az újabbkori Magyarország talán legsúlyosabb esztendeinek volt tehát tanúja. A párizsi École Normale Supérieure magyar megfelelőjében, az Eötvös Kollégiumban volt a francia nyelv és irodalom tanára és előadott az egyetemen is. Nevét máig emlékezetessé tette úttörő vállalkozása, a hatalmas francia—magyar és magyar—francia szótár (1932, 1937), valamint a Décoverte de la Hongrie című könyve. Megtanult magyarul, miután már bírta a török, finn, lapp, svéd, orosz, angol és német nyelveket. Magyarországi tartózkodását megelevenítő emlékei, izgalmas évei képet adnak hazánkról, és azzal a ritka lehetőséggel kínálnak, hogy ezt az immár történelmivé vált korszakot, melynek nem egy maradványa él ma is tovább, egy külföldi szemével szemlélhessük. Beavatott külföldi szemével, aki nemcsak a magyar nyelvet ismeri, hanem a magyar irodalmat és a magyar embereket is, a szegényparasztoktól a középosztályon, az értelmiségen át, az arisztokratákig. Ritka egy ilyen megfigyelő, mint Aurelien Sauvageot, és könyve ezért mindenképpen érdekes dokumentum lenne — ha nem volna sokkalta több dokumentumnál. Egy zárt, és a külvilág számára csaknem teljesen ismeretlen kultúra felfedezése, megismerése, egy, a maga korától elmaradott, nagyrészt feudális társadalom áttekintése, csak drámai erőfeszítés árán lehetséges — és a Sauvageot írása valójában a megismerés drámájáról szól. Könyvének kezdetén gyermekkori emlékét eleveníti föl. Apja Konstantinápolyban működött, ő maga is ott született, így került sor 1900-ban fiatal édesanyjának utazására, Párizsba mindkét gyermekével. A budapesti Keleti Pályaudvaron másik vagonba kellett átszáll- niok, és a fiatalasszony két gyermekével és poggyászaival csaknem tehetetlenül keresett segítséget a peronon. Franciául beszélő, magyar házaspár vette karjába a gyerekeket és vitte át őket egy másik vagonba, és a fiatalasszony élete során sűrűn emlegette ezeknek az ismeretlen magyaroknak kedvességét, meleg segítőkészségét. Az emlékezések írója sem felejtette el a magyar férfi karját, amely őt emelte. Mintha ennek a karnak az emléke átsugároznék az egész könyvön, Sauvageot érintkezését Magyarországgal mintegy megszabta ez a pályaudvari emlék. A megismeréshez szükség is volt egy ilyen jelképes emlékre, mert Sauvageot aligha tudott volna elképzelni idegenebb környezetet, mint azt, amelybe csöppent. Az első világháború utáni ellenforradalmi Magyarország környezete volt ez, és Sauvageot csak igen nehezen tudott ebbe a társadalomba beilleszkedni. Pedig a beilleszkedésre szüksége volt, hogy ezen a kietlen terepen átküzdje magát, megismerhesse a másik, az igazi Magyarországot. Sauvageot demokrata volt, és szocialista; a forradalmi demokratizmus nála örökség: dédapja 1793 harcaiban vesztette el fél lábát, nagyapja részt vett 1848 forradalmában és 1871 Kommünjében. Háta mögött ezzel a hagyománnyal, a demokratizmusnak * Alkalmam volt kéziratban olvasni A. Sauvageot emlékezéseit, melyek franciául — és bizonyára magyarul is — megjelennek. Ennek az olvasásnak nyomán született ez az írás. 59
