Forrás, 1987 (19. évfolyam, 1-12. szám)

1987 / 4. szám - Bisztray Ádám: Anonymus dicsőít: Ahogy küllőin fordul: versek

Bisztray Adám

Anonymus dicsőít

Máig hét pusztulásod tömör rétegei között a csont, kengyelvas, kendertarisznya nélkül a díszes lemez lovat, lovast, régi halált jelent,

Anunymus dicsőít, P.dictus magister, de nincs, aki higgyen tebenned.

Rettegik nyílesőidet, holott nincsenek nyilaid, légy inkább hűséges hallgatag szerszámaidhoz, égen és földön kezed alól termelő munka szülessék.

Vak Morse vagy, kérdenek, s nem üzensz, de bűneid lajstromán palatáblán tanulom az írást, engedelmes az én térdem terheid megtartani.

Örömeid veszejtenek el, szilaj tánc és hangosság,

holtomig nem szabadulok kínjaidtól,

pedig te némán léped végig a tüzesvas-próbát,

nincs neved, vagy éppen eltagadod,

valami vétek tapad hozzá, korom a szűz selyemhez,

alázatodról ismernek fel négy égtáj lakói,

kihajtott, hegyes gallérodon bocsánatkérő mosoly,

minden sötétben a tükrös macskaszem,

mely megkülönböztet, rosszabb, mert elkülönít,

vacogsz a kénsárga lidérctől,

csupán te nem tudod, testvéreid közt mit érsz.

Tisztulj, világosodj meg előttem, mindig elfed valami,

homoktölcsér a szekeret, fegyverhang a sírást, megnőtt vetés a magvetőt, mindig elborít rengetegével, ami elmúlt, hitével, amit vársz,

gyöngyöket, tarka esernyőt a bennszülött, boltíves pincéid épek, a ház és palota még hiányzik, íme, rombolásban őrző palástod, megnyíló tavaszáig a százrétű burok.