Forrás, 1987 (19. évfolyam, 1-12. szám)

1987 / 1. szám - Péter Sándor: Ideák és realitások

1. A bírságnak a beruházás, technológiaváltás vagy a termékváltás pénzügyi kényszerét kell okoznia, és

II. Beruházási vagy struktúraváltási lehetőségnek kell fennállnia.

A jelenlegi hazai mechanizmusban egyik feltétel sincs meg.Először a bírság rendszerint nem okoz (még jóhiszemű bevallást feltételezve sem) pénzügyi kényszert, mert az esetleges megtakarításuk csak minimális hatással van az érdekeltségi alapra, szemben a beruházások, hitelek súlyos terhével. Másodszor, mint említettük, gyakran nem is mindig a különböző alapok állapota a döntő kritérium a „fizetni vagy beruházni” kérdésben, hanem különböző „árnyék”- és „alkumechanizmusok.” Harmadszor, még ha belső kényszert jelentene is a bírság, az eladói monopóliumok, hiányjelenségek stb. miatt nincs meg a változtatáshoz szükséges külső (piaci) kényszer. Negyedszer, még ha mindkét kényszer fenn is áll, akkor sem biztos, hogy kétféle lehetőség kínálkozik egyszerre: a beruházás technikai lehetősége — kérdéses, hogy az adott technológiához egyáltalán található-e kompatibilis tisztító-berendezés-; és a változtatás adminisztratív lehetősége. Ez egyszerűbb esetben esetleg „csak” devizaproblémát jelent, de előfordulhat, hogy komoly profil- váltás lenne szükséges; ami viszont rendszerint egy sor más tényezőtől is függ a környezet- védelmi kényszeren kívül.

Arra a következtetésre juthatunk tehát, hogy a környezetvédelem problémája nem oldható meg önmagában, a teljes gazdasági mechanizmus reformjától függetlenül.

Erőinket ugyanakkor gyakran igen rossz helyre összpontosítjuk. A szabályozás kétség- beesetten küzd a környezetvédelmi költségek és birságok átháríthatósága ellen, holott ez ennek az ideáltípusnak egyik alapeleme. Ezt a sziszifuszi küzdelmet az a tévhit táplálja, hogy a hatékony környezetvédelem megvalósítható lenne „tisztán”, azaz bizonyos inflatorikus hatás nélkül; illetve anélkül, hogy azt a fogyasztók fizetnék végül meg. Ez nemcsak nem lehetséges, de nem is szükséges.

Nem lehetséges,hacsak nem idealizáljuk az adakozó, a semmiből pénzt varázsoló „állam bácsit”. A környezetvédelem pénzbe kerül, s ezt a pénzt valahonnét el kell venni. Ha az állam „finanszírozza”, akkor — mivel az állam nem termelőhely — az állampolgárok által megtermelt új érték bizonyos részét kell elvonnia, akár adónak nevezi ezt, akár másnak. Újabb elvonásokra, vagy más kiadások csökkentésére van tehát szükség. Ez utóbbira a környezetvédelem érdekében ritkán hajlandó. Ha pedig a vállalat fizeti, ez bizony költség a vállalatnál, mégpedig a környezeti erőforrások használatának költsége, amelyet a piacnak meg kellene térítenie. Szembe kell tehát azzal néznünk, hogy a környezetvédelem pénzbe, mindannyiunk pénzébe kerül, hiszen a tiszta környezetet is mindannyian élvezzük. Ez pedig független attól, hogy áremelésekben vagy vállalati béremelési megszorításban jelentkezik, noha az előbbi látványosabb, az utóbbi a bújtatottabb. Másrészt pedig — a PPP logikája szerint — nem is szükséges ezt elkerülni, sőt, az a jó, ha áthárítható. Piaci verseny esetén a jobban szennyező termék ezáltal megdrágul, következésképpen csökken iránta a kereslet, így a termelése során kibocsátott szennyezés is. A környezetvédelem hatékonyságának egyik legfőbb mutatója éppen az, hogy mennyire képes átstrukturálni a keresletet. Ha az efféle átstrukturálódást elkerülni akarjuk, akkor a PPP jótékony hatásának a magva veszik el. Abban az esetben, ha a piac nem tökéletes vagy nem működik, a kereslet nem rendeződik át, viszont a inflatorikus hatás — a fentebb említettek miatt — közvetve, de mégis „átgyűrűzik” a fogyasztóra. Az inflatorikus hatást tehát nem lehet kiküszöbölni, csak — teljesen indokolatlanul és fölöslegesen — szétteríteni, elosztani a szennyező és a kevésbé szennyező termékek között. A környezetvédelemi intézkedések következtében fellépő „átlagos áremelkedés” — ami egyébként kissé túlzott szerepet kap a környezetgazdasági vitákban, mivel nem számottevő egyéb makroökonómiai tényezők hasonló hatásához képest — tehát ugyanakkora lesz, csak pozitív — kereslet átrendező — hatása nélkül.

25