Forrás, 1987 (19. évfolyam, 1-12. szám)
1987 / 3. szám - Boér Ildikó: Tetoválásról orvosi szemmel
Gyors számítást végeztem. Az évjárat stimmelt. Az én kedves K. Laci barátom a katonaságnál is gyümölcsöztette kiváló rajzkészségét. Az összevágó események a társaságban nagy derültséget váltottak ki. Ez volt az első találkozásom és élményem a tetoválással. Később kezdtem csak azon gondolkodni, hogy vajon a 20 éves koráig makulátlan bőrű férfi az egynemű közösségbe kényszerítetten, mozgásszabadságától és önálló döntésjogától megfosztottan, felnőtt korában miért vállalkozott a maradandó jel megszerzésére? — Talán azért, mert ebben a helyzetben egyedül a saját teste felett rendelkezik némi szabad döntési joggal. Ezen keresztül nemtetszést, ellenállást, dacot és az uralkodó kényszer orrbafricskázását lehet kinyilvánítani. Talán a katonaságon kívül a börtönökben és a nevelőintézetekben is ez motiválja a tömeges tetoválást. Az évek során megismertem olyan bányászokat, tengerészeket, akik nem voltak büntetett előéletűek és tetoválásuk kifejezetten munkakörükkel függött össze. Ezek az emberek szinte soha nem kérik a tetoválás eltávolítását. Az ő indítékuk valószínűleg a veszélyekkel járó foglalkozás összekovácsoló erejének hangsúlyozása lehet. Döntésük ezért mindig megfontoltabb, és általában nem szégyellik a bőrükbe írt feliratokat és rajzokat. Ha mégis meg akarnak szabadulni tőle, azt inkább a kritikus és emiatt szégyenkező gyermekeik kérésére teszik. Amennyiben az eltávolításra vállalkoznak, azt precizen végigcsinálják és viselkedésmódjukban megfelelnek a normális, beteg—orvos kapcsolat követelményeinek. Az egyéb módon tetováltak részéről százával érkeznek ilyen levelek. Márianosztra, 1982. X. 17. Kedves Dr. Boér Ildikó! A tetoválással kapcsolatos értesítését megkaptam, melyet nagy örömmel fogadtam. Szabadulásom napján, 1983. V. hó 19-én az első utam önhöz fog vezetni, hogy tisztítson meg testileg, mert úgy érzem csak így kezdhetek új életet. Igaz sokat voltam már börtönben, de úgy érzem ezt a környezetet, ezt az életet nem nekem találták ki. No, de azt hiszem ez nem ide tartozik. Reménykedve az ön segítő szándékában mondok búcsút a szabadulásomig. Hálámat és Tiszteletemet küldöm. Kéréssel fordulok önökhöz mivel az újságban olvastam hogy önöknél kiszedik a tetoválást, sajnos nem merek a strandra menni és itthon levetkőzve lenni, mert van a testemen tetoválás, és szégyellem nagyon szeretném kiszedetni ha pénzbe kerül azt is fizetem a pénz nem számit, satirozásom nincs csak körvonalak 4 női alak körvonalai vannak ezt szeretném kiszedetni, ehhez kérem a segítségét és úgy hallottam hogy meg sem látszik a helye utón kérem értesítsenek posta fordultával mi a lehetőség előre is köszönöm segítségüket Tisztelettel Válaszolva 1984. IX. 11-én „Tisztelt Doktor Úr!” Még csak 17 éves leszek, de máris nagy problémával kell megbirkóznom. Gyerekkori butaságnak is nevezhetném ezt a félrelépést. 8 éves koromban nővéremmel együtt betetováltuk kezünkbe keresztnevünket. Mióta eltelt pár év egyre jobban aggaszt ez és egyre többször bosszankodom is miatta. Pl. a strandra nem járok, rövid ujjú inget, blúzt sem vehetek fel. Azt hiszem már eléggé megbűnhődtem érte. Levelemmel az IM jóvoltából zavarlak. Kérlek, adj tanácsot nekem, mert így már nem mehet sokáig tovább. Reménykedve várom leveled, s lehet, hogy a megoldást is? Talán. Tisztelettel. F.gyártelep, 1980. X. 25-én 106
