Forrás, 1987 (19. évfolyam, 1-12. szám)
1987 / 3. szám - Mezei Ottó: A testművészet és a modern képzőművészet: [tetoválás, testfestés]
Mezei Ottó A testművészet és a modern képzőművészet „Az igazán erős egyéniség ösztönösen érzi, hogy a díszítés áthághatatlan határvonalat húz közte és az állatok között, és ha nem tudja kihimezni ruházatát, kihimezi a bőrét.” T. Gautier X JL testművészettel foglalkozó szakirodalom a képzőművészeti (régészeti) anyagot általában a tetoválás/testfestés tanúbizonyságaként kezeli. Az egyik ilyen szempontból leginkább gondolatébresztő Manfred Kunteré, aki leletek alapján nemcsak a paleolitiku- mig vezeti vissza a tetoválás/testfestés műveletét, hanem futólag néhány olyan modem művészt (szobrászt) is megemlít, akinek munkáiban a testművészet hatása világosan kimutatható.1 Számos korábbi szerzővel egybehangzóan természetesen Kunter is szakít azzal a hosszú ideig elterjedt állásponttal, amely szerint a tetoválás eredetileg csak az ősi törzsközösségekben, a bennszülött népek körében dívott volna. Ma már — legalábbis a szakirodalmat ismerők körében — általánosan elfogadott tény, hogy az igen különböző indítékú tetoválás a világ számos pontján bevett szokásnak számított ősidők óta, mint ahogy az sem vitatott, hogy megléte az európai kultúra évszázadai során is nyomon követhető.2 Társadalmak összességében gondolkodva, a tetoválás/testfestés tehát — bármennyire zárt csoportokra volt is jellemző s jellemző ma is — egy olyan kiterjedt kultúrtörténeti jelenségnek tekinthető, amely fennállása során mindvégig szoros kapcsolatban áll(t) a kisebb vagy éppen nagyobb közösség társadalmi, erkölcsi, kultikus-vallásos, orvosi higiénikus stb. életével, értékhierarchiájával, az utóbbit akár elfogadva, akár tagadva. Művészi vagy nem-művészi jellegével a szakirodalom — érthető okoknál fogva — kevéssé foglalkozik, bár Kunter a játékösztönt — számos egyéb motiváció mellett — a tetoválás/testfestés egyik elsődleges indítékának véli. Bodrogi Tibor véleménye szerint a csupasz test „kulturális” testté, „műalkotássá” változtatása, vagyis az esztétikai indíték ugyancsak a testművészet legősibb ösztönzőjeként tartható számon.3 Mi magunk is a tetoválás/testfestés helyett — vitathatósága ellenére — szivesebben használjuk a testművészet kifejezést. Minket azonban most nem maga a testművészet, annak esetleges esztétikuma, hanem a modern művészettel való közelebbi kapcsolata foglalkoztat elsősorban. Nem kétséges ugyanis, hogy a törzsi művészeteken kívül a modern (európai) művészet mutat fel olyan összefüggő és egyértelműen a művészet történetébe sorolható törekvéseket, amelyek a testművészettel szorosabb kapcsolatba hozhatók. Amíg az európai művészet korábbi évszázadaiban a testművészet — úgy tűnik — alig-alig hagyott nyomot,4 a XX. század művészete e tekintetben merőben új helyzetet teremtett. Nem átmenetileg vagy időről időre, hanem a század elejétől napjainkig terjedően. Hogy ebben a folyamatban maga a testművészet, vagy az ősi művészeteknek a testművészetre is kiterjedő hatása tekintendő elsődlegesnek, nem minden esetben dönthető el természetesen. De talán nem is lényeges. Az ősi testművészettel foglalkozó tanulmányok a tetovátumok mintázatát — azokban az esetekben, ahol a kérdéssel egyáltalán foglalkozni érdemes — általában másodlagosnak 88
