Forrás, 1987 (19. évfolyam, 1-12. szám)

1987 / 3. szám - Cserne István: Indiánokat nem alkalmazunk!: [tetoválások egy fegyházban]

— Mondja: volt-e valaha baja az idegeivel? Járt-e valaha idegorvosnál?

— Az idegeimmel? Nem jártam én orvosnál még betegség miatt. Csak azért, hogy igazoljam, miért nem dolgozom. Mert járjon az a táppénz, ha már dolgozik az ember! De amúgy, betegséggel soha nem. Itt is meg lehet nézni a kartont, egyszer sem voltam orvosnál. Előbb jön hozzám az orvos — mint én őhozzá.

— Szokott-e ideges lenni?

— Aki ismer, az tudja, nálam nyugodtabb ember nincs is. Szóval, én akármilyen dologban, amitől másnak reszket a lába, ugyanolyan nyugodt vagyok, mint most. (hosszú csönd)

Egy szem mogyorót

—• A szüleinek milyen természete volt?

— Apámat, azt nem ismertem. Ők elváltak, én még gyerek voltam. Anyám nevelt tízéves koromig. Aztán — rengeteg bűncselekmény (sic!). Aztán — javítóintézet. Utána börtön, (hosszú csönd)

— A bátyja?

— Ő pont az ellentétem. Egy szabálysértése nem volt életében! Rendes szakmája van. Megnősült, van felesége. Kilenc-tíz évvel idősebb nálam.

— Magát tízéves koráig nevelte az édesanyja.

— Igen. Tízéves voltam, amikor a szüleim elváltak. Nem is nagyon emlékszem, csak mozzanatokra.

— Hát, mondjon valamit, ami e percben az eszébe jut.

— Hát, arra emlékszem, hogy vacsoráztunk vagy ebédeltünk. Valamit kajáltunk. És valamiért megvert, vagy ilyesmi lehetett. Nem tudom. De így ebéd közben volt. És azt hiszem, paprikás krumpli volt, kolbásszal. Egészben volt benne a kolbász. Azt kaptam ki a paprikás krumpliból és hozzávágtam. Valami ilyesmi volt... Meg anyámtól tudtam egy-két dolgot, hogy szóval, hogy ő kicsoda. Kapott például a gyártól Mikulás-csomagot, abból egy szem mogyorót adott, azt is héjastól. Én nem emlékeztem rá, csak így anyámtól. Gondolom, azért is volt a válás. Nem lehetett egy jó ember. Ivott is, bár ez nem ok a válásra. Minden rendes ember iszik, csak nem mindegy, hogyan viselkedik. Hogy marad-e például a családnak. Ha marad, akkor miért ne igyon? Egyszer keresett. Olyan tíz éve. Nem voltam otthon. Csak anyám. Ő mondta, hogy keresett apám. Akart valamit venni. Aztán elzavartam — mondta. Jól van, ha elzavartad! Nem is találkoztam vele. Lehet, hogy azóta már elpatkolt. Nem is érdekel, ha jön, ha nem jön. Olyan, mint egy idegen ember.

Meg a rengeteg bűncselekmény

— Az édesanyja milyen volt?

— Az egy olyan nyugodt. Azzal jó viszonyban voltam. Szóval, ami tőle tellett, mindent megadott. Égész 1977-ig. Meghalt. A börtönbe is állandóan jött. Akárhol, ha az ország másik végén voltam, akkor is jött. Szóval, ezzel nem volt problémám.

— És a maga nehézségei? Azok mik voltak, tízéves korától?

— Csavarogtam. Meg a rengeteg bűncselekmény, ami vele járt. A tanács elrendelte a zárt intézetet, a környékből a feljelentések, a végén meg az intézet.

— Miért különböznek ennyire egymástól a bátyjával?

— Más vér volt bennem. Másik apja volt... Lehet öröklött tényező is. Nem is hasonlítunk egymásra. Nem is mondanák rá, hogy a bátyám.

— Álmodni szokott?

— Persze. Például nőkről. Meg duhajkodásokról. Amit napközben az ember filozofál. Van úgy, hogy valami érdekes dolgot ha abbahagyok, azzal álmodok. Például volt úgy, hogy tetoválással. Filóztam, hogy mit kéne csinálni. Hogy kéne. Aztán, éjszaka megálmodtam a tetoválással kapcsolatos dolgokat.

74