Forrás, 1987 (19. évfolyam, 1-12. szám)

1987 / 2. szám - KRITIKAI KÖRKÉP - Reuter Lajos: Karinthy Ferenc: Óvilág és Újvilág: [könyvismertetés]

önkormányzata volt és van jelenleg is az Eötvös Kollégiumnak. A Kollégium Baráti Köre 1978 óta tanács­adó testületként segíti az igazgató és a je­lenlegi kollégium munkáját. Az épület eredeti szépségében áll: a kultúr­politika, az egyetem vezetése, a régi kollégis­ták köre vállalja a minőségi tanárképzés céljait megfogalmazó Eötvös kollégiumot. A diákok ma is Kodály Zoltán, Horváth János, Szekfü Gyula, Gombocz Zoltán, Gyergyai Albert, Balázs Béla, Féja Géza, Kuncz Aladár, Pais Dezső, Zsirai Miklós, Lotz János, Jékely Zoltán, Csűry Bálint, Novobátzky Károly, a Zemplén testvérek, Bárczi Géza, Tálasi István — szándékosan nem említem az élő kitűnőségeket — örö­kébe szeremének lépni. Félelem nélküli, munkás, vidám diákéletet talál az ideláto­gató. A kollégisták vállalják a szolgálatot és legtöbben hisznek abban, hogy feladatuk: „kis országunkban harcolni ki rendet. . .” Szíjártó István Karinthy Ferenc: Óvilág és Újvilág Karinthynak ez az 1985-ben megjelent könyve kisregényeket és naplókat foglal magába, ame­lyek első pillantásra csak lazán függnek össze. A kötetnek mégis van belső tartása. Az író jelleg­zetes ön- és világlátása hozza ezt létre, gondola­tainak jól körülhatárolható rendszere, témáinak sokszálú kapcsolódása, stílusa, saját személyisé­gének nyílt kifejezése. Összetéveszthetetlenül Karinthy Ferenc áll az írások mögött. Hogy csak néhány szembeötlő vonást emeljünk ki hirtelenében: a naplóiból jól kivehető a bíráló, csipkelődő, sokszor ironikus hang. A kívülálló racionalizmusával veszi szem­ügyre az előítéleteket, közhelyet. Magatartásá­ban keveredik az örök kamasz kihivó kétkedése, tiszteletlenül naiv rákérdezése a tapasztalt bölcs szkepszisével. Mindemellett határozott értékőr­zés, értéktisztelet körvonalazódik ezekben az írá­sokban. Sok mindent bírál, sok mindenből kiáb­rándult, a hagyományos nagy értékek (mint pl. béke, emberség, szabadság, szeretet) azonban annál szilárdabbnak bizonyulnak. A kötet három kisregénye, amelyekről elsősor­ban szólni szeretnék, áttételesen, másképpen, de őrzi a naplókból egyértelműen kiolvasható jegye­ket. S itt, már művészetről lévén szó, az írónak a valósághoz való viszonyáról érdemes néhány szót ejteni. Karinthy a való világ, a látható, meg­fogható, ízlelhető valóság tiszteletében, sőt bű­völetében él. Korábbi műveinek is egyik erénye a rendkívül érzékletes, konkrét megjelenítés (gondoljunk például az Epepe látomására), s ezekben a kisregényekben is, amelyek az utóbbi évtized terméséből valók, az olvasónak az izgal­mat nem utolsó” sorban pl. annak leírása adja, hogyan készül el egy vacsora Szardínia szigetén, milyen öröm a tenger átlátszó vizében úszni, vagy az, hogyan bujkál egy terrorista csoport az olasz rendőrség elől. Nem véletlen így, hogy Karinthy a realizmus­ra esküszik. Az elméletieskedés ugyan nem ke­nyere, de Körvadászat c. kötetének beszélgetése­iben vagy az Óvilág és Újvilág naplóiban meg­jegyzéseket találhatunk írói felfogásáról, ízlésé­ről, módszeréről. Egyrészt a modernség ürügyén nálunk eluralkodott „hamis, emberellenes, mű­vészieden” bóvlitól határolja el magát. (Újra ha­zai vizeken, 1969) De tovább megy, a művésze­ten belül is szükségesnek tartja az elhatárolást. „Úgy érzem, a magyar irodalom — és általában az irodalom, művészet — példátlan méretű bűn­beesésének vagyunk tehetetlen tanúi. ... az érte­lem ellen lázad a művészet, az ellen, aminek háromezer esztendeje hirdetője, megvalósítója, hordozója, fáklyája”. Az írók, a régi barátok sor­ban „harcosan szürrealistává, strukturalistává, misztikussá s a jó ég a megmondhatója, mivé” válnak. (U. o.) A Körvadászat c. kötet egyik, 1975-ben készült interjújában már enyhébben, türelmesebben beszél a „nem realista” irányza­tok térhódításáról. S hogy kihez, mihez vonzódik Karinthy? Így ír 1969. május 30-án: „Az amerikai irodalom óriási előnye: realizmusa. ... A művek hitelét mindig a valóságon mérték le, hogy mennyire fedi, fedezi.” S az Epepe írásakor lelkifurdalás gyötri, nem lett-e hűtlen a magyar irodalom ha­gyományaihoz, amikor a „megfogható, konkrét” helyett egy „nemlétező” országba vezeti hősét. Félelme ellenére életműve azt mutatja, hogy az élmény, a közvetlen tapasztalat, a mindennapok józan realizmusa központi szerepet játszik alko­tói módszerében. Karinthynak a magyar irodalom alakulására vonatkozó, közel két évtizeddel ezelőtt írt meg­jegyzéseivel, félelmeivel ma már nem oly nehéz vitatkozni. Kijelentései inkább az önmeghatáro­zás szempontjából érdekesek. Művei, köztük pl. a Budapesti tavasz, a Harminchárom és még az Epepe is, a magyar epika hagyományosabb vonu­latához csatlakoznak. Karinthy az olvasmányos, cselekményes prózát kedveli, amelyben a jellem- ábrázolás, a társadalomrajz központi szerepet kap. írói nézőpontja is hagyományos, az elbeszé­lő hitelében nem kételkedik. Ezzel összefüggés­ben a reflexió általában erősen háttérbe szorul. 85

Next

/
Thumbnails
Contents