Forrás, 1987 (19. évfolyam, 1-12. szám)
1987 / 2. szám - KRITIKAI KÖRKÉP - Körber Tivadar: Utunk Kodályhoz: [könyvismertetés]
zavaroknak és legfőképpen egy prekoncepció mindenáron való erőltetésének: a szerző az úgynevezett Bar-forma jelenlétét akarja kimutatni a teljes mű kis- és nagyformáiban egyaránt. Ez az elemzés végső soron alig árul el valamit a mű lényegéről, lenyűgöző hatásának titkáról! Érdekes okfejtés után hasonlóképpen kevéssé meggyőző Rónai Adóm: Szűkoktávos Kodály- dallamok — és egy szabálytalan népdal — cimű írásának végkövetkeztetése. A hivatkozott Ko- dály-féle műzenei jelenségnek egészen másféle alapja is lehet (bizonnyal van is!), mint a bemutatott, formálisan analóg, de egyáltalán nem tipikus népzenei példa. Maga a szerző is így fogalmaz: „Nem is népdal, hanem a népzenei köznyelven kívül rekedő, személyi változat [...] A népzenekutatók teljes joggal tekinthetik zavarosnak.” Akkor viszont miért kell Kodály stílusának egyik jellegzetes fordulatát éppen ezzel összefüggésbe hozni?!? László Ferenc nemcsak szerkesztője a kötetnek, de az egyik legtanulságosabb írásnak is a szerzője. „Az ő dalaik?” mint alcíme is mutatja Adalékok és értelmezések egy korszakos könyv élettörténetéhez. Az 1936—1943 között nyolc (részleteiben át- meg átdolgozott) kiadásban, összesen 50 ezer (!) példányban megjelent A mi dalaink című könyv „sorsa” párhuzamosan futott a népdal és az új magyar műzene elismertetéséért, megszerettetéséért vívott harccal. Ebben a „midalainkosok” mozgalma járt az élen Erdélyben. Fél évszázad távlatából alig tudjuk elképzelni, hogy ott, a legszebb dalok kincsesbányájának közvetlen közelében mekkora ellenállással kellett e mozgalomnak megküzdenie! Konzervativizmus, majd az egyre inkább fasizálódó „korszellem” ellenében végül is győzött az igazi érték. (A mozgalom egyik nagyon aktív harcosa az akkor még tizen-huszonéves Szöllősy András volt, ma nemzetközi tekintélyű zeneszerzőnk.) S a tanulság? „Derűlátó vagyok. Elég széttekintenem, és hiszek a jövő évezred romániai magyar ifjúságában is. Ha néha vissza is tekintek, még inkább hiszek” — Írja László Ferenc. A következő írások Kodály színpadi műveinek előadásairól tudósítanak. Fehérvári László tárgyilagosan, elsősorban a korabeli sajtóvisszhangra támaszkodva számol be az 1948-ban megnyílt kolozsvári Állami Magyar Népopera — dr. Petra Groza miniszterelnök jelenlétében megtartott — Háry János-bemutatójáról, amit másfél évvel később a Székely fonó premierje követett. Korrekt krónikásként minden felkutatható adatot (előadások száma és dátuma, szereplők stb.) felsorakoztat. Farkas Sándor: Kodály színpadi alkotásai hazai műkedvelők előadásában című írása pedig igen érdekes tényekről tájékoztat: Kodály mindhárom daljátéka — tehát a Cinka Panna is! — megszólalt 1950—1982 között különböző erdélyi városokban és falvakban — amatőrök előadásában. A népdalokat egy szólamban, kíséret nélkül énekelték, a zenekari tételeket hangszalagról játszották be. Máréfalván például a Székely fonó szerepeit iskolás gyerekek alakították (megelőzve tehát öt évvel a kecskeméti Katona József Színház 1983-as nagysikerű, gyermekszereplős Háry-bemutatóját). László Bakk Anikó egyrészt párhuzamot von Kodály és a román George Breazul zenei (elsősorban óvodai) nevelési elvei között, másrészt ismerteti a kolozsvári zeneóvodák nevelő munkáját. Bár gondolatmenete kissé csapongó, Kodály nyomában „csigafogaton” című írása egészében véve hasznos és informatív: a gyakorló pedagógus nézőpontját tükrözi. Meglepő közlés: Erdélyben már a múlt század végétől használták a relatív szolmizációt (vagy ahogyan a kötet szerzői következetesen írják: szómizációt) mintegy 30 —35 éven át. A „Documenta” jelzésű rész csupán egyetlen írást közöl, melyben Szekemyés János ismerteti Kodálynak egy munkatáborból szabadult tehetséges karmester érdekében Enescu-hoz írt levelét, valamint annak következményeit, fölvázolva a művész pár éves temesvári működését. A könyv befejező részében visszaemlékezéseket olvashatunk Kodállyal és Kodály-művekkel való találkozásokra. Muzsnay Árpád interjút készített Fatáné Koncz Juliannával, Kodályék egykori háztartási alkalmazottjával. Keppichné Molnár Irma egy rendhagyó kolozsvári Psalmus- „bemutató” emlékét eleveníti föl (Szabolcsi Bence zongorázta-énekelte el az egész művet fejből, valószínűleg 1925-ben, szűkkörű társaságban). Vita Zsigmond A népdal és a Kodály-zene honfoglalása Nagyenyeden címmel többek között az írók (Nyirö József, Áprily Lajos, Makkai Sándor stb.) szerepére mutat rá. Szabó Géza Kodállyal történt két találkozására emlékezik; először az erdélyi írók és zeneművészek budapesti estje alkalmából, 1929-ben, majd harmincöt évvel később, amikoris ezzel az útravalóval búcsúzott tőle a 82 éves mester: „mindenki maradjon a helyén, ott, ahová a sors állította!” Fehérvári László érdekes, tartalmas interjújából megtudjuk, milyen bensőséges kapcsolat volt a zeneszerző és műveinek egyik legbuzgóbb erdélyi propa- gátora, Nagy István között (ő vezényelte többek között a Székely fonó kolozsvári előadásait). Kovács István színes, személyes hangú Írásának a címe pontosan kifejezi tartalmát -.Háry János kalandozásai— hadifogságban és az egyetemen. Cornel Táranu: ,Jó iskola volt” című nyilatkozata arról vall, miként hatott egy mai román zeneszerzőre Kodály zenei világa, elsősorban kóruskezelése. Lakatos István kedves, anekdotikus írása után Jagamas János kiváló erdélyi népzenekutató 77
