Forrás, 1987 (19. évfolyam, 1-12. szám)

1987 / 2. szám - Fehér Zoltán: Paprikás világ Bátyán: egy fűszerpaprika-termelő falu a paprikamonopólium bevezetése idején

nek kiadását, mivel ezek hatósági ellenőrzése lehetetlen volt. Az Esti Kurrir 1936. márc. 11-i számának cikke szerint a Hangya-javaslat alapján a szakértők megállapították, „hogy sokkal több malom van, mint amennyire szükség van. A növényvédelmi iroda azt javasolja, hogy egy-egy őrlő kőpár legfeljebb 150—160 métermázsa őrlésre legyen jogosult.”19

A rendelet természetesen személyes érdekekkel találkozott, illetve ütközött. Egy korabeli újságcikkben olvassuk: „A rendelet kimondja, hogy a kalocsai vízimalmokat, amelyeknek tulajdonjoga apáról fiúra száll, és ahol már valóságos molnárdinasztiák alakultak, meg kell szüntetni, és a malmokat meg kell váltani. Hogy miért van erre szükség, az nyilvánvaló — mondják. Szabóky Jenő volt NEP-képviselőnek, az új monopóliumszövetkezet igazgatósági tagjának egy műmalma van, kellett egy ilyen rendelet, nehogy a csuklyás őstermelő máshoz vihesse paprikáját megőrletni, mint a NÉP fő élharcosához.”20

Obermayer Ernő szegedi fővegyész viszont kevesellte a kalocsai körzet feldolgozóipari kapacitását. „Kalocsa nem képes saját nyerstermését feldolgozni — írja —, mert nem elég fejlett a feldolgozóipara... A kalocsai 132 vagon (paprika) megőrlésére ... kellene 64 kőpár, és van neki 46, mely csak 95 vagont tud megőrölni.”21

1891-ben a Szegedről elszármazott Merkler Lajos Bátyán építette föl a világ legnagyobb paprikamalmát, amely 20 kőpárral működött. A zsidótörvények idején egy évre a kalocsai érsekség birtokába került a malom. A két világháború közti időben több szegedi molnár família települt Bátyára. A Groszmann féle malom 10 kőpárral, a Pántl-féle 6-tal, a Markó-féle 2 kőpárral dolgozott. A malom tulajdonosok közül csupán Markó volt bátyai ember. Az is igaz viszont, hogy rövid ideig egy Jánosi nevű bátyai paprika-nagykereskedő Bécsben működtetett egy paprikamalmot. Általában egy kőpárra egy molnárt alkalmaztak, így a négy malom összesen mintegy 40 molnárnak adott munkát. A bátyai paprikamalmokról így írt az akkori sajtó: „A házak szárítónak szánt hatalmas ereszei alól itt is, ott is kicsillan a vérbordó paprikafűzérek egész erdeje, amelyet két malom dolgoz fel Bátyán. Az egyik 15 mázsát őröl naponként, a másik, amely a világ legnagyobb malma, 25 mázsával is könnyedén megbirkózik.”22 (Csak a Groszmann- és a Merkeler-malomról írnak.)

A paprika legújabbkori történetében — mint eddig is utaltunk rá — két szakaszt különíthetünk el: a liberális szabadversenyes korszakot, valamint az állami ellenőrzés és irányítás korszakát, vagy, ahogyan a bátyai nép mondja: ami a szabadkereskedés idején, és ami a monopólium után történt.

A bátyai paprikás társadalom kezdettől fogva ragaszkodott a spontán piaci viszonyokhoz alkalmazkodó szabadkereskedelemhez. Kétségtelen, hogy a központosító törekvések a biztonságos termelés és értékesítés irányában hatottak, a parasztság történelmi tapasztalatai alapján azonban bizalmatlanul, sőt ellenségesen fogadott minden állami intézkedést, mert azoktól függetlenségének, jogainak megsértését féltette. A polgárosulásban visszamaradt, paraszti kultúrájához ragaszkodó Duna melléki nép nem kezdeményezett önállóan olyanféle igazi parasztszövetkezetet, mint amilyet a makói hagymások.23 Erejükből csak az állami gyámkodás elleni tiltakozásra futotta, de végül bele kellett nyugodniuk a hivatalosan is „kényszerszövetkezet”-nek nevezett rendszerbe. (Egyébként a makói hagymás parasztszövetkezetek is beolvadtak 1937-ben a hivatalos állami álszövetkezetbe.)24 Bár a bátyaiak intenzív kereskedésük révén saját bőrükön érezték a világgazdaság nagy összefüggéseinek következményeit, alig-alig engedtek proviciális konzervativizmusukból.

A magyar paprika történetében 1916 jelentős dátum. A háborús konjunktúra idején ugyanis ekkor avatkozott bele először az állam a haditerménnyé minősült paprika termelésébe és értékesítésébe, kimondva „az ellenőrzési, vegyvizsgálati és felajánlási kényszert”, forgalmazását pedig a Haditermény Rt-re ruházta. Már ez az első állami beavatkozás is a termelők legnagyobb ellenkezésével találkozott. Mivel minden ígéretek ellenére az állam a háború után is megtartotta a központosított rendszert — a felvásárló intézmény neve Gyógynövény és Paprika kirendeltség-re módosult — Röszkén és Szentmihálytelkén a paprikatermelők forrongását csak csendőrsortűzzel sikerült lecsendesíteni. A hatalomnak be kellett látnia, hogy a paprikatermelésnek ezt a rendszerét fenntartani nem lehet.

51