Forrás, 1987 (19. évfolyam, 1-12. szám)
1987 / 2. szám - Kósa László: A "Kis-Európa" eszme a magyar néprajzban
elnevezésben és szervezeti fölépítésben. A nyolc szakosztály közül az elsőn, a „népfajok szerintin” volt a hangsúly, amely egyedül huszonkét újabb szakosztályra bomlott. Mindegyik a korabeli Magyarország egy-egy népét-nemzetiségét képviselte. A beosztás némileg következetlen volt. Nem azért, mintha több jelentős népcsoportról elfeledkeztek volna. Utóbb még egy olasz szakosztály is alakult, s csak a zsidókat hiányolhatjuk, bár tudjuk, hogy őket akkor Magyarországon már nem nemzetiségnek, hanem felekezeti közösségnek tartották. Viszont a magyarok és a németek négy-négy szakosztályt kaptak (magyar, székely, csángó, palóc; illetőleg: délvidéki, dunántúli, szepesi és erdélyi szász). Ezt azonban a korabeli politikai és kulturális erőviszonyok különösebb részletezés nélkül magyarázzák. A társadalmi tekintélyt erősítendő a választmányba bekerültek a kor neves társadalom- és természettudósai, valamint arisztokraták. A felkért szakosztály-elnökök névsora igen tarkán alakult: szakemberek mellett írók, művészek, műkedvelő tudósok, köztiszteletben álló értelmiségiek és egyházi méltóságok, akik közül soknak sem előbb, sem utóbb nem volt köze a néprajzhoz. A többi fő-szakosztály is különös keverékként mutatta az új társulattal szemben támasztott sokféle igényt, a kezdetekre jellemző tudományközi helyzet áruló jeleit: folklór, tárgyi néprajz, zene, tánc, antropológia, demográfia, ősembertan stb. Adva volt tehát egy hallatlanul tág keret, és az Ethnographia szerkesztői is igyekeztek a meghirdetett elveket követni, rendszeresen közöltek az ország nemzetiségeinek néprajzát tanulmányozó írásokat, amelyek egyébként túlnyomólag szakosztályi előadások voltak. Az első évfolyam közleményeiből 16 foglalkozik magyarországi nemzetiségekkel, 20 tisztán magyar tárggyal. Magyarország határain kívüli problematikát ismertet 11. Vegyes tartalmú 5, és teljesen elméleti kérdésekkel foglalkozik egy. Azonban a szervezés reális átgondolásának hiánya, a nyilvánvaló szakosztályi túlmérete- zettség — noha ma értékes hagyományként emlékezünk meg róla —, hamarosan anyagi és szervezeti válságba vitte a Társaságot. A megújulás teljes szervezeti átalakulással 1893/94-ben zajlott le. Időközben elhunyt Hunfalvy, Herrmann Antal eltávolodott a vezetéstől, az alapszabályok ugyan nem változtak lényegesen, de a nemzetiségi sokszínűséget a szaktárgyi felosztás túlsúlya váltotta föl. Az átalakulás motorja Herman Ottó volt. Az ő közismerten rendkívüli változatos életéből és szellemi tájékozódásából ezúttal — magyarázatul — csupán a következő mozzanatok tartoznak ide. Liberális politikai meggyőződése és nagy etnológiai olvasottsága mellett a nemzeti kérdésben, különösen ekkor, öregedő éveiben jóval türelmetlenebb és másfelé tájékozódó álláspontot foglalt el, mint az ugyancsak magyarországi német származású Hunfalvy és Herrmann Antal. Erős hungaro- centrizmussal a néprajzot Magyarországon elsősorban a magyar őstörténet tudományának tartotta. S ez pontosan megfelelt az akkori évek uralkodó politikai és tudományos szemléletének. A néprajz is helyet kapott és kért — többek közt épp Herman Ottó kezdeményezésére és tevékeny közreműködésével — az ezredéves kiállításon szereplésből. Habár az ifjú Jankó János jóvoltából a kiállítás néprajzi falujának épületegyüttesei valamivel több mint felerészben képviselték a magyar mellett a nem magyar nemzetiségek kultúráját és egyúttal a „Kis-Európa” eszmét, a magyar néprajztudomány ekkor tette az első jelentékeny kísérletet, hogy nemzeti tudományként jelentkezzék a közvélemény előtt. Minthogy ez a kérdés kívül esik előadásom tárgyán, csupán annyiban foglalom össze az eredményt, hogy a rövid önálló múltra visszatekintő ágazat egyelőre elmaradt más társadalomtudományok társadalmi elismertségétől, és inkább csak támogatta, alátámasztotta, mint új elemekkel gyarapította a kor nemzeti ideológiáját. 5. Ha ezek után azt gondoljuk, hogy a „Kis-Európa” elv lehanyatlott vagy netán eltűnt a magyar néprajzból, tévedünk. Az első és mindmáig egyetlen magyar néprajzi kézikönyv, A magyarság néprajza bevezetőjében (1933) Viski Károlyról olvassuk a következő mondatot: „A magyarság néprajzi szintű műveltségállományát mindenek előtt a vele ma együttélő és szomszédos népek, továbbá a történet folyamán vele kapcsolatban, érintkezésben volt népek vagy utódaik néprajzával kell összehasonlítanunk” (2. kiadás I. k. 15. o.). A budapesti Néprajzi Múzeum 1943-ban lebontott, mindmáig utolsó állandó magyar néprajzi kiállítása a nemzetiségek társaságában mutatta be a magyar anyagot. A példák napjainkig 45
