Forrás, 1987 (19. évfolyam, 1-12. szám)

1987 / 2. szám - Tornai József: Anyamadár: A kozmikus szarkofágban: A napként ránk vakító konyhában: versek

Én vagyok az Idő Ura, kiáltottam az Iowa kanyarainak, ám a folyóhoz-szögelt város egy reggel elémállt: nézd,

már nyílhegyek ütik át a szilfalevelek októberi arcát.

Elindultam két tengert őrző ég alatt és beszívtam a kerítés-nélküli házak, vadpulyka-lábon futó bozótosok, leölt indiánok

domb-forma lelkét.

Aztán a hó tisztasága az agyag-pecsétes kukoricaföldekre s egy lassú-mormogású gép röpült velem vissza barátaim

barna, fekete, sárga, fehér virrasztásába. Micsoda anyamadár!

A kozmikus szarkofágban

Kik föld alatt feküsznek, a testük kukac-ünnep,

lelkűk személytelen már: áldozat és oltár,

mert igaz, amit Buddha mond: félig élő s félig halott vagyok

s a kozmikus szarkofágban már nem leszek csak semmije a semminek.