Forrás, 1987 (19. évfolyam, 1-12. szám)
1987 / 12. szám - VITA AZ ÉLET ÉRTÉKÉRŐL ÉS MINŐSÉGÉRŐL - Lengyel András: A Szép Szó történetéhez: Ignotus Pál levelei Fülep Lajoshoz
Mi volt, mi lehetett Fülep álláspontja? Pontos választ adni erre, sajnos, nem tudunk, csak következtethetünk rá Ignotus Pál cáfoló-ellenkező válaszaiból. 1. Fülep szerint a Szép Szó „útja és programja” szűk volt. Hogy ezen mit értett, megint csak találgathatjuk; valószínű, hogy valami olyasmire utalhatott, hogy a Szép Szó a szabadságjogok védelme mellett nem adott igazi hangsúlyt a parasztság szociális problémái föltárásának, sőt kritikai pozíciójuk még csökkentette is az ilyen erőfeszítések hitelét. (Más kérdés, tehetjük hozzá, hogy mennyire jogosan.) 2. A Szép Szót elszigetelt csoportnak látta, s — úgy látszik — ezt az elszigeteltséget arra vezette vissza, hogy a lapnak a népi mozgalommal kapcsolatos kritikája provokálta a népieket. 3. Szerinte kár volt a Szép Szó részéről a baloldaliságot hangoztatni; s valószínű, hogy a lap törekvéseit éppen ezért „terméketlennek” is látta. 4. A magyarországi helyzetet illetően pesszimista volt, nem látta a kibontakozás útját. (Mindez persze csak durva rekonstrukció, pontos ismerethez csak Fülep válaszainak előkerülése után juthatnánk.) A dialógus fontos mozzanata az is, hogy — Ignotus Pál beismerése szerint is (bár általában cáfolni igyekezett Fülepet) — a Szép Szó ekkor, tehát 1937 őszén már elszigeteltségben volt. Valószínűleg ez (is) magyarázza, hogy a levél-eszmecsere végén Ignotus Pál lényegében kivált a Szép Szó szerkesztéséből, s újabb embereknek adta át a lap irányítását. 1. SZÉP SZÓ Budapest, 1937. szeptember 18. Szerkesztőség V., Vilmos császár-út 28. Kiadóhivatal Nagy tiszteletű és nagyságos Dr. Fülep Lajos lelkész, egyetemi m. tanár úrnak, Zengövárkony Igen tisztelt Tanár Úr, Most beszéltem Mannheim Károllyal, aki elmondta, hogy lenn volt Önnél Zengövárkony- ban. Ezen frissében, az ö közléseinek hatása alatt írom ezt a levelet. Végtelenül jól esett hallanom tőle — s ugyanilyen jól esett azoknak a társaimnak, akiknek beszámoltam róla — hogy Tanár úr érdeklődéssel kiséri a Szép Szó munkáját. Ez bátorít fel arra, hogy személyesen Önhöz forduljak. Bevallom, hogy régóta készülök erre, beszéltem is róla sokszor barátaimmal, de mindig visszatántorodtam, félve attól, hogy megzavarom vidéki nyugalmában és olyan foglalatosságai közben, amelyeknek mivoltát és természetét nem ismerhetem. Talán szerénytelenség, hogy most Mannheim professzor úr közléseinek hatása alatt ilyen személyi természetű megállapítást kockáztatok meg, de úgy érzem, azt kell mondanom, hogy sokan hiányoljuk fájdalommal és értetlenül az Ön szereplését az utóbbi időben. Úgy érezzük: ma még inkább, mint valamikor, nagyon fontos feladatok várnak Önre, éppen Önre a magyar életben. Az az érzésem továbbá, hogy ha mód adódnék számunkra, hogy Tanár úrral egyszer személyesen kibeszélhessük magunkat vagy legalább más úton érintkezhessünk, elősegíthetnénk olyan megmozdulásokat, amelyeket örömmel és szeretettel támogathatna. Mondanom sem kell, annyira magától értetődik, hogy rendkívül örülnénk, ha írna nekünk valamit, sőt minél többet írna. Ezen túlmenöleg is fontos volna azonban, hogy egyszer módunk volna tisztázni nézeteinket: eloszlatni egyes félreértéseket, melyek körülöttünk keletkeztek, körvonalazni azokat a kérdéseket, melyekben mi magunk sem mindig értünk egyet egymással s meghatározni, hogy mi az — elvi és gyakorlati téren egyaránt — amiben igazán egyetértünk. A Szép Szó körül kialakult egy fiatal intellektuális csoport, melynek jelentőségét túlbecsülnöm nagyképűség volna, de lebecsülni bűn volna. Professzor urat bizonyára érdekelné, ha egyik másik tagjának hajlandóságairól és nézeteiről közvetlenebb tudomást szerezne. Hogy minekünk milyen jól esnék, ha egyszer körünkben tisztelhetnénk Önt, kinek írásait olyan mélységes érdeklődéssel és tetszéssel olvastuk s kinek személye felé akkora nagyrabecsüléssel és olyan szeretettel fordulunk — ezt kifejtenem is fölösleges. Nem merném azzal a kéréssel terhelni, hogy kedvünkért hosszú levelek írásával töltse idejét, annyit azonban mondhatok, hogy nagyon örülnénk, 75
