Forrás, 1987 (19. évfolyam, 1-12. szám)
1987 / 12. szám - VITA AZ ÉLET ÉRTÉKÉRŐL ÉS MINŐSÉGÉRŐL - Varga Zoltán: Devianciáról - deviáns módon
Vita az élet értékéről és minőségéről Devianciáról — deviáns módon • • -^rritáló írás”, állapítja meg Kunszabó Ferenc „A deviáns a viáns?” című írásáról egyik bírálója, Gánti Tibor, s ezzel csak egyetérthetek. Irritáló, de jó értelemben „izgalmas” is; rengeteg dolgot késztet továbbgondolni, bármennyire túl szélesnek, már-már parttalannak látszik is a deviancia fogalma Kunszabó használatában. Amiért a betegségeket, a testi és szellemi fogyatékosságokat, sőt az éhezést (!) éppúgy belekényszeríti kategóriájába, mint a kábitószerezést, az alkoholizmust, a homoszexualitást, a bűnözést és az öngyilkosságot. Túlságosan is sok mindent, attól tartok. És amint arra már más hozzászólók is rámutattak: egymástól túlságosan is távolesőket. Nem mintha nem lenne meg a maga logikája Kunszabó közös nevezőjének, nagyon is megvan. Ugyanazért, amiért logikája van a további kategorizálásnak is, azaz a Kunszabó meghatározta devianciafogalom felosztásának. Amiről szólva őszintén meg kell vallanom, nem tudom, mennyire vagyok eredeti, amikor a fogalmat két részre osztom. „Sorsdevianciára” és „magatartásdevianciára” történetesen. Arra, amit általában nem is nagyon mondunk devianciának és ami, elkerülhetetlen biológiai vagy társadalmi determinánsok függvényeként, sorsszerűén sújtja az egyént, ideértve a betegségeket, a különböző testi és szellemi fogyatékosságokat, na meg az éhezést — sőt a nyomort általában is. S arra, aminek kialakulásában, úgymint a kábítószer-élvezés, az alkoholizmus, a bűnözés, öngyilkosság esetében, szerepe van magának az egyénnek is. Mivel, egyszerűen szólva, az első fajtáról az egyén „nem tehet”, míg a másodikról igen — azaz hát, bármennyire tisztában legyünk a különböző meghatározókkal itt is, egészséges vagy elferdült ösztöneink szerepével éppúgy, mint a szociális (makro- és mikrokörnyezeti) tényezők személyiségformáló hatásával, valamiképpen mégiscsak felelős érte, morálisan is minősíthető. Tehát szankcionálható is egyúttal. Illetve, hogy igen-e, nem-e, és ha igen, mennyire, szakértők és nem szakértők számára egyaránt vita tárgyát képezi. Mivel az ide sorolt jelenségeket a hagyományos felfogás jobbára bűnnek, s így büntetendőnek tartja, míg a modern (humanista) gondolkodás inkább betegségnek tekinti, következésképpen gyógyitandónak. Azonkívül, hogy az ide soroltak életpályáját szokás elsősorban „deviáns karriernek” nevezni. Amiként devianciáról is főleg velük kapcsolatban beszélünk. Vagyis két különböző dologról van itt szó. Kétféle jelenségről, amiért is róluk külön- külön lehet csak szólni. Ami az elsőt illeti, elkerülhetetlenül szubjektiven és a magam helyzetét sem megkerülni akarva. Egyúttal mindjárt Kunszabó azon megjegyzésére is utalva, miszerint „én már jártam úgy, hogy nyilvános előadáson fejtegettem elméletemet, s a közönség soraiban több testi fogyatékos is ült...” Nem mintha azt hinném, hogy Kunszabó ellenük (ellenünk) beszélt, meg hát különben is, ha valaki általános, sőt egész világunkat fenyegető kérdésekről fejti ki véleményét, aligha várható el tőle, hogy egyesek érzékenységére külön is * * Vitacikkünk szerzője, Varga Zoltán ismert jugoszláviai magyar író, három esztendős korában gyermekbénulás következtében mozgásképtelenné vált. 27
