Forrás, 1987 (19. évfolyam, 1-12. szám)

1987 / 11. szám - VITA AZ ÉLET ÉRTÉKÉRŐL ÉS MINŐSÉGÉRŐL - Vekerdi László: Kelet-európai írástudók és nemzeti-nemzetiségi törekvések: tűnődések Gáll Ernő könyvéről

A kor és a struktúrák szerepével és hatásával foglalkozik a III. Rész két nagy tanulmánya: Értelmiségi és nemzeti-nemzetiségi elidegenedés és A megismerés pászmáin a kelet-európai „nyomorúság” ellen cím alatt. Gáli Ernő híven és precízen ismerteti az elidegenedéselmélet újabb útvesztőit; jellemzi az elidegenedés összefüggéseit és átfedéseit az eldologiasodás, a hamis tudat, az ideológia szférájával, az értelmiségi elidegenedés intézményekben és társadalmi struktúrákban gyökerező objektív formáit szembesíti a szubjektivekkel, s az ismertetett szerzők — elsősorban Joseph Gabel, a frankfurtiak, Wright Mills, Adam Schaff — gondolatait találó kritikai megjegyzésekkel és kiegészítésekkel kíséri. így még a tárgykörben nem különösebben járatos olvasó (mint pl. jelen recenzens) is meglehetősen jól eligazodhat ezen a nem könnyen áttekinthető területen; annyira mindenesetre, hogy méltányolhassa Gáli Ernő törekvését mondjuk az „ideológia” mibenlétének s funkciójának a tisztázására, vagy az olyan sok mindenre fényt derítő megállapításait, „hogy az elkötelezettségben is elidegenedhetünk, sőt vétkező fanatikusokká torzulhatunk.” Megérthetjük, hogyan rekesztheti ki és zavarhatja végső elkeseredésbe egyik csoport a másikat, beláthatjuk, hogy a jelenség nem korlátozódik egyének magatartására; „nemcsak egyének, hanem egész társadalmi csoportok is az elidegenedés régióiba juthatnak.” Fölismerjük, hogy a folyamatban mindig az objektív kirekesztettség és jogfosztottság az elsődleges, „ez indítja aztán el annak szubjektív kifejezését, hogy az adott társadalmi viszonyok, intézmények és önállósult termékek taszítóan, eltávolítóan és torzítóan érvényesülnek az emberek tudatában, magatartásában.” Valóságos Zauberlehrling-jelenséget mutat be, olykor hátborzongató plaszticitással Gáli Ernő: a különféle társadalmi intézmények és struktúrák (államok, pártok) az objektív elidegenedés folyamatában elszakadnak eredeti hivatásuktól és nemcsak nem segítik többé a létezésüket indokló célokat, de egyenesen ellenük fordulhatnak. A folyamatot a hatalmon lévők körében előítéletek, sztereotípiák és kollektív bűnbakok keresése kíséri, az elnyomottak részéről pedig különféle menekülési reakciók, a testi-lelki félrehúzódástól, a rezignáltság különböző fokain át az alacsonyabbrendűség érzéséig és az önmegsemmisítésig. És még az asszimiláció sem segíthet, mert „a csoportjától és önmagától elidegenedett egyén védtelennek bizonyul az őt sem kímélő sovinizmussal és a fajgyűlölettel szemben”. így érkezünk el „a tabukat nem ismerő önismeret” parancsoló szükségességéig, melynek kelet-európai lehetőségeit a kötet végső tanulmánya vizsgálja.

Mint annyiszor ebben a kötetben, most is Jászai Oszkártól indul el Gáli Ernő. Az Osztrák—Magyar Monarchia mélyülő válságában elsősorban neki s társainak köszönhetően korszerűsödtek a nemzetek és nemzetiségek helyét és egymáshoz való viszonyát firtató vizsgálatok. A nagy létszámú kisebbségeket magukba záró utódállamok létrejötte azután szükségképpen kiváltotta a különféle kisebbségtudományi kezdeményezéseket. Gáli Ernő — Für Lajos úttörő tanulmányával és értékelésével egyetértésben — röviden áttekinti ezeket, mint a mai nemzettudományi-nemzetiségtudományi kutatások — részben még ma is használható — előzményeit. De megemlíti Gáli Ernő a kisebbségi jogvédelem nemzetközileg elismert szakértőjének, Balogh Arthurnak a munkásságát is, s megjegyzi, hogy „noha a kisebbségek nemzetközi jogvédelme a második világháború után nem támadt fel, a kisebbségi-nemzetiségi kérdés jogi vonatkozásainak tudományos értelmezése nem vesztette el időszerűségét.” De nem csak a kisebbségi jog került tabu alá, a hatvanas évek végéig semmiféle nemzetiségkutatásnak nem kedvezett a légkör. „Az etnikumközi viszonyok eszményi rendezése biztosítottnak látszott a »daloló holnapok« derűs távlatában.” Csak a hatvanas évek végén éledhettek újra — a hagyományok újbóli értékelésével párhuzamosan — nemzeti-nemzetiségi önismereti vizsgálódások, s az ekkortájt ismét polgárjogot nyerő szociológiai kutatások hatására csak ekkor indulhatott el egy korszerű nemzetiség-szociológia. A történettudomány, a folklorisztika és az irodalomtörténet megelevene- dése is serkentőleg hatott, s egymás után születtek a romániai magyar nemzetiségi önismeret ma már klasszikusként ismert nagy művei, Sütő Anyám könnyű álmot ígér-jétől De- mény Lajos, Benkő Samu, Jakó Zsigmond, Imreh István, Juhász István, Egyed Ákos, Nagy Géza történeti tanulmányain, monográfiáin és szövegkiadásain, Веке György „politikus szándékú írói felderítésein”, Nagy István, Kacsó Sándor, Balogh Edgár, Méliusz

83