Forrás, 1987 (19. évfolyam, 1-12. szám)

1987 / 11. szám - Fóti Péter: Életminőség és lakásminőség

-felújítás egykori jövedelemérdekeltség vezérelte monetáris kényszere és helyette annak naturális formája jelent meg. A naturális kényszer mindaddig nem jelentkezett beavatkozást igénylő elemi erővel, amíg az államosított lakásállomány — a történelmileg szerzett többletforrás — F.P. — átlaga elfogadható volt.” Tehát újra látjuk, ha a racionális vagyonkezelés feltételeit likvidálják egy társadalomból, a vagyonpusztulás is szinte természetes következmény.

Az emberek az ilyen elméleti—gyakorlati kérdések helyett a realitásokkal foglalkoznak, vagyis azzal, hogy egyetlen életükben saját maguknak és családjuknak hogyan teremthetnének elfogadható vagy jobb lakásminőséget. Elkezdik hát reparálni otthonukat, keveseknek jutott ugyanis osztályrészül, hogy a lakásminőség megváltoztatásába a saját forráson túl az állandóan fogyó állami forrást is beforgassa. Fölpörög egy másik túlmunkára serkentő spirál — mivel a lakás feljavítása sincs a bérbe bekalkulálva —, amelynek célja e paradoxon önerőből való feloldása. Hogy minden nonszenszt csak önpusztítóan lehet (?) valamilyen szinten megoldani, erre éppen a lakás a példa. Az állami lakást ugyanis nagy erővel — kivéve magát a bérházat, amely általában a benne lévő otthonoknál is lepusztul- tabb — a bérlők próbálják jobbra fordítani. (A külső településkép és a belső lakásminőség így méginkább elszakad egymástól.) Az állami lakás ilyen feljavítása azonban, tekintettel a bérlők jövedelmi viszonyaira, a kizárólagos jövedelemmegtakarítási, illetve -pótlási lehetőségeikre, nem történhet másképp, mint majdnem kizárólag életminőségük túlrobotoló rontása által.

A család önmaga láthat hozzá állami otthona feljavításához. Ezt teheti úgy, hogy maga veszi kézbe a szerelőkulcsot, a vakolókanalat, a pemzlit, s akkor életmódját — igaz, jóval rövidebb ideig mint a saját építkezésnél — ez az otthoni túlmunka határozza meg. (Erre szintén érvényesek a saját építésről elmondott ellentmondások: a tanult képességek, adottságok kihasználatlansága, a munkaerő piaci értékesítésének elmaradásából adódó hátrány stb.) Az otthoni, otthonért való túlmunka — időtávtól függetlenül — rontja az életminőséget. Lehetséges még a lakás kalákában való renoválása, felújítása, korszerűsítése, ez esetben azonban a munkacsere már elemzett hátrányait — időtávi hosszabbítással — kell elviselnie a jobb otthonra vágyónak.

Természetesen a család kiadhatja ezt a feladatot mesterembereknek, ekkor viszont az ellenérték zömét — a többit az IKV pótolja — szükséges előteremtenie. Mivel egy komolyabb lakásfelújítás több százezer forintba is belekerül, a normális lakás ilyen elérése is beindítja a második-, harmadik gazdasági túlrobotolás életmódot, életminőséget torzító spirálját. S mivel a nagy összegeket nehéz összekaparni, összegyűjteni, a lakásfelújítónak szükségszerűen adóssá kell válnia — ez más, nagyobb mértékek mellett a fészekrakóra is áll —, amely a következő évekre, évtizedekre teszi parancsolóan szükségessé, kényszerré

— s egyben konzerválja — a túlrobotoló életminőségrontást. (Egy 6500 forint átlagkeresetű magyar állampolgárnak a 140 ezer forint lakásfelújítási hitel után havi 1300 forintot

— fizetése ötödét — kell visszafizetnie, tíz, illetve tizenöt éven keresztül.) A lakás tehát olyan különleges cikk — ezért súlyát nem lehet kellően hangsúlyozni —, amely életre, féléletre beindítja a túlrobotolást. Hiszen később hajtani kell az adósság törlesztéséért is.

A következő oldalon lévő számlán százezer — kisebb kamatú, hosszabb lejáratú — plusz negyvenezer — nagyobb kamatú, rövidebb lejáratú — lakásfelújítási hitel harmadik évi elszámolását látjuk. A törlesztés havi 1300 forint, tehát ebben az esztendőben a család 15 600 forintot fizetett be az OTP-nek. Az alaphitel törlesztésének majdnem harmadát vitte el a kamat, a kiegészítő hitel törlesztésének pedig majd a felét. Ez évi „vesztesége” több mint ötezer forint, befizetésének egyharmada. Túlrobotolással előállított törlesztését tehát úgy éli meg mint kilátástalan erőfeszítést, ugyanis — mint látjuk — az adósság alig akar fogyni. (Kaphatom az ellenvetést, hogy szerte a világban így történik a hosszúlejáratú hitel kamatos kamat törlesztése, az adósság lassú fogyása mindenütt okozhatna kilátástalanság- érzést. Én itthon ezt azért érzem súlyosabbnak, mert a törlesztés előállítása zömmel túlrobotolással történik, másrészt a főbér túlzottan nagy hányadát — a mi példánkban ötödét — érinti. Másutt a kisebb erőfeszítés, a kisebb jövedelemrész-érintettség csökkent43