Forrás, 1987 (19. évfolyam, 1-12. szám)
1987 / 11. szám - Tímár Máté: Emlékcserepek a "glasznoszty" mozaikjából: Kárpátukrajnai útijegyzet
Hívja a nácsálnikot, s Budapest a varázsige lesz nála. „Tessék velem jönni!” A raktárba megyünk. „Megrendelésre félre van téve” — mondja, miután kiszolgál. S nyilván nem a szénlehordóknak, vagy a havasi pásztoroknak, de ez éppen úgy a megfogható valósághoz tartozik, mint a fényhez az árnyék ... Szerednyéig még felmegyünk. Falunak nagy, városnak kicsi, középkori templomrommal. Innen származott a sógorom, Kiss János altábornagy ellenálló társa, Platthy Pál vezérezredes nemzetsége, mely Rákóczinak kancellárt s csak a branyiszkói csatának három hősi halottat adott. Áldassék az emlékezetük! ... s vissza Beregszászra, ahonnan már csak egy kiruccanás vár reám, a hazatérés előtt. Kegyeleti út az is. A Kovács Jóska sírjához, Badalóba, ahová Árpád-kori zamatú falvakon át vezet az út. Bakta, Gecse, Csorna. Badaló kétezres, színmagyar, színkálvinista község, annyira a Tisza partján, hogy a halálhíreket is átal tudják kiáltani a szőke folyó felett az itteni rokonoknak, hogy harangozzanak a temetés alatt. A református templomon Petőfi- emléktábla. A kertekben, domboldalakon szőlő. Ez még a tokajhegyaljai borvidék. S Kovács Józsefékat mindenkj ismeri. Mondják is: „Zarja, igazából: Hajnal utca 2.” Új ház, s a fél falu új. Ő építette, Kovács Jóska. Átsuhan rajtam a négy közös fogolyesztendő, számtalan levele, 1979-es látogatása, és könnyek nélkül sírok. Etelka vált meg, az özvegye, meg Józsi, a fia; égi és földi jókkal, sonkával, borral, kávéval, süteménnyel vártak. És a drámával: Agyvérzés érte, elejtette a kőműveskalapácsot, és nem tudott munka nélkül élni. Felakasztotta magát.. . Helyette most Kisjóska, az érettségizett 26 éves fia épit. Brigádjával Kazahsztánba jár, ahonnan 1986-ban — április 1.—november 1. között — hétezer rubelt küldött haza (két miniszter évi fizetését), s az idén is csak miattam késik ... Jóképű kulturált legény, féltucatnyi nyelven nem tudják eladni s a brigádjának verseny- párja sem akad, legfeljebb a baltiak, meg a volgai németek, akikből a kazahok földjén közel milliónyian élnek. „És hogy bírjátok, Józsi öcsém?” „Jól! Miénk a munka, a hozzáértés meg az erő, a munkaadó kolhozé vagy szovhozé az anyag, a gép, meg a plán (terv), és ne segits Úristen nekik se, nekünk se, csak csodálkozz! Még Akszakáll Gyinmuhamed is kezet fogott velünk!” Lapozza az ajándékkönyvemet, szerepel-e benne az Édesapja (a Száz tű hossza óta mindenikben szerepel) s megemeli a poharat. Saját, ötéves, még Jóska barátom szűrte: Maradjon tiszta az emlékezete! — És sugározzon, Jóska! Kovács Vilmossal mondom; „Holnap is élünk”! Lassan hajnalodgat.. .glasznoszty ... legyünk jó reménységgel... Budapest, 1987. május 5—9. 26
