Forrás, 1987 (19. évfolyam, 1-12. szám)
1987 / 10. szám - Szikszai Károly: Maradék: versciklus
Majd tánczene szűrődik egy üvegen át, és itt egy áttetsző szárny, talán halálig kering örömében. (Táj zacskó) Ahogy arcában összébbhúzódik arca mint pergő krétanyom bizsergő falból gyűlése odalenn koratéli színben ajkával elvágná csuklómat ráfújva pengelila pufaj капу ómból kevés rejtett udvarok omló cserepei között hasamban boralmák labdáival hova haza? csönd és mozdulatlan az ösvény kapuig vezetve virágok díszszázadán át a kertnek kitépték nyelvét akkor kikívánkozik belőlem az összetört hold ezer darabban húsomban melegített étek zúdul az éj kormába hol éhesen mozdul a kutyalánc.
/
