Forrás, 1987 (19. évfolyam, 1-12. szám)
1987 / 10. szám - Zalán Tibor: Amíg szeretsz: kishang-líra
semmilyen szándék nem tudja hosszan tartóan becsapni. A test megadja'magát, és hiába folytatja reménytelen küzdelmét egymásért a lélek. FÉRFI 1 Tudom, hogy hajnalodik. Érzem a ködöt, ahogy a park bokrairól lassan a mellemig emelkedik. Ugye, megint megértünk egy újabb napot? NŐ 3 Mitől vagy ilyen izgatott? Vajon mi történhet a szerkezetben? NŐ 2 Hoztam a vizet. A pohár hideg vizet. Boldog születésnapot! KISFIÚ—KISLÁNY Hogy mikor születik meg, Nem tudhatja senki. Lehet, meg kell halnunk ahhoz, Hogy elkezdjünk lenni. FÉRFI 2 A vonatzajt hamar meg lehet szokni. Megint megszokod. És abba is bele lehet törődni, hogy azokon a vonatokon nem te ülsz. Éjjel a kaktusz virágzik, nem is ... a kaktusz nappal virágzik. De miért mondtam azt, hogy éjjel? Éjjel csak a halál virágzik. Igen. NŐ 2 Egyszer meglestelek, amikor már nem bírtam ki, hogy nem látlak. Emberek vettek körül, nevettek, hozzád értek, mintha véletlenül tennék. És nők finom lehellete érintette az arcodat. Nem vettél észre, nem vehettél észre, mert akkor már csak magadat láttad. FÉRFI 1 Adjanak még takarót! Vízhatlan, forró takarót teríts rám! Még látni akarom, hogyan kel fel a Nap. NŐ 3 Már nem érhetnek ide. Senki. Jó, hogy alszik. Álmában ölelik meg egymást, mint a szerelmesek. Békés az arca — csak ez a szüntelen verejtékezés .. . korai még. NŐ 1 Meg fogod érteni, nem mehetek. De igazságtalan mégse légy, mindig veled tartottam, amikor rám volt szükséged. De most nem rám, valakire, mindegy, hogy kire, olyanra volna szükséged, aki a gyertyával föléd áll. Nagyon messze vagyok most tőled. Sem vonatok, sem repülők nem tudnának elvinni — még a te idődben — hozzád. Úgy záródik közénk a távolság, mint a legtökéletesebb fotocellás üvegajtó: látjuk egymást, de nem érintjük, mert nem érinthetjük. Csak az üveglapot csókolod — hagyd ezt abba, nem akarom, hogy nevetséges légy! Undorító, ahogy a nyálad rászárad az üvegre ... NŐ 4 Ha nem ismered a félelmet, nem érzel többé szükséget semmiben. FÉRFI 1 Olyan kevés, amit tudok. Kétségbeesés fog el, ha arra gondolok, egyszer... egyszer ... semmit sem intéztem el. NŐ 3 Ne rángasd a fejed, még összetöröd magad. Nyugodj, kis bolondom! Itt vagyok melletted. Nyugodj! Téged idesodort hozzám valami, hozzám, s én óvni foglak, amíg szükséged lesz rá. Jó, hogy nem tiltakozhatsz ellene. Jó, hogy ez erős, mint a szerelem. FÉRFI 3 Nem értem a kínaiakat. Sohasem értettem azokat a kurva kínaiakat. Őket miért nem falták fel már a hernyók? A szilvaszemük miatt gondoltam . .. hová figyelsz? NŐ 2 Hajnalban annyira kívántalak, hogy belefájdult a hasam. AÍiért nem vagy itt? Miért nem te vagy itt? Én még gyerek vagyok, nekem segítened kellene. Hajnalban havazott, de az is lehet, a nyárfákról sodorta ablakomhoz a bolyhokat a szél. Hajnalban álltam az ablaknál és a testemet néztem. Átderengtél rajtam, ahogyan sohasem láttalak. Magamhoz húztam az árnyékodat, és majdnem belehaltam, amikor belémhatoltál. Már nem sírok, már visszaaludt húsomban a gyönyör. Hajnalban örökre elbúcsúztam tőled. FÉRFI 1 Egyre nagyobb a fényesség. Látom a napot, hallom, azon a dombon kopácsolnak. Mondd meg, hogy milyen nap van! Vagy csak azt mondd meg, milyen napszak. Vagy, csak annyit, hogy az az ősz ember, akit közeledni látok, az ősz ember ... ő-e az .. . végre! NŐ 3 Milyen nyugodt az arca ... milyen szép ... aludj! FÉRFI 2 Néha kiállók a kapuba és várok. Rámköszönnek, visszaköszönök. És várok. Néha kiállók a kapuba. És várok . .. NŐ 1 Nem tudom, jobb lesz-e ezután ... ha alkonyodik ... NŐ 2 Nem tudom, leszek-e ezután ... ha eljön a hajnal... KISFIÚ—KISLÁNY Nézd Isten már csak madár csak! Állig holdavarba 31
