Forrás, 1987 (19. évfolyam, 1-12. szám)
1987 / 10. szám - Csanády János: Akácos út: Fehér holló: Két négysoros: versek
Csanády János Akácos út Pro memoria: Cakacsics Árpád-út Szegény embe’ kimossa a gatyáját, azután fölkeresi a kocsmáját, hazatérve ráordít az asszonyra, hogy a gatya miért nincsen kimosva. Sietősen beugrik a trabantba, visszaszalad ismétlen a kocsmába, hazatérve, lakásába betörve ordít: a trabant mért van összetörve? Szegény embe’ nem érti a széljárást, nem érti, hogy feje fölött tél jár, nyár? nem is kérdez, belenéz a pohárba, azt kérdezi, a választ onnan várja. Mikor végig dülöngél utcahosszat, a satnya városi fák borzadoznak, mint békés nyugdíjasok, alig várják, hogy valahogyan megtalálja az ágyát. Fehér holló Pro memoria: Érme bizományi Nem kell kopaszodni, nem kell kapaszkodni, nem kell — mert nem lehet — aranyat kapkodni, megette a fene ezt a bús határt is, megette a ritka fehér-holló kárt is. Messze már Klondike, messze: aranyásók szögletes üregek, csákány-villogások, és messzinél-messzebb Beszterce, a bánya, aranypénzverőknek csillogó Dukátja. Repül az óceán felett egy-egy érme Suid Afrikából ki-meregetett érce, nem hull tenyerembe: alkimisták álma vért és izzadságot derenget sárgája. Nem repül kezembe, pedig van itt arany, 25
