Forrás, 1987 (19. évfolyam, 1-12. szám)

1987 / 10. szám - "Iszonyú rendet vágtam": beszélgetés Simonyi Károly Kossuth- és Állami-díjas professzorral: az interjút Staar Gyula készítette

mam volt rá, egy pillanatra felvettem, és megnéztem, milyen könyveket tartanak érdemesnek az emberek arra, hogy magukkal vigyék a frontra.

— Professzor úr, hazatérve most már végleg elindultál az értelmiségi pályán. Szerencsésnek vagy szerencsétlennek tartod nemzedékedet?

— Generációm közvetlenül a háború előtt végzett, majd 1946-ban kezdte az új életet.

Hátrányunk és előnyünk is származott ebből. Hátrányt jelentett számunkra, akik tudóspályát választottuk, hogy mi nem láthattunk világot. A nálunk félgenerációval idősebb Bay Zoltán és Szalay Sándor az egyetem elvégzése után tekintélyes külföldi kutatóközpontokba mehetett, Berlinbe, Londonba megtanulni tudományt művelni, ott készíthette doktori disszertációját, a legnagyobbakkal találkozhatott. Számunkra ez az út lezárult. Előnyünk ugyanebből a tényből származott, abból, hogy 1940-ben végeztünk. Tiszta lappal indulhattunk és vákuumban. A nagy öregek valamilyen módon, szinte törvényszerűen kompromittálták magukat, esetleg disszidáltak. Idehaza új egyetemek, kutatóintézetek épültek, soha nem látott lehetőségek nyíltak. Mögöttünk pedig már volt némi tudomá’ múlt.

Rengeteget számított a mi 6—8 éves előnyünk azok előtt, akiket később vezet. llett.

Tehát, bár szinte kezdő voltam, mégis az adott időpillanatban két—három tanszcK vezetésére eséllyel pályázhattam.

— A Műegyetem Bánya-, Kohó- és Erdőmérnöki Karán lettél tanszékvezető, Sopronban. A szülőföld vonzása miatt döntöttél így?

— Nem. A véletlen játszott közre, hogy oda kerültem. Találkoztam Tárczy Hornoch Antal professzorral, a soproni egyetem geodéziai és bányaméréstani tanszékének vezetőjével. Beszélgetésünk nagyban hozzájárult ahhoz, hogy megpályázzam a Kar fizika-elektronika tanszékének vezetői állását. A tanszéket időközben kettéosztották, Kovács István lett a fizika tanszék vezetője, én az elektronikáé. Megdöbbentett, mennyire erős fakultás a soproni, milyen színvonalas munka folyik itt. Sopronban 1948—1952 között dolgoztam, ahol Tárczy Hornoch Antalon kivül olyan világszerte ismert szakemberek oktattak, mint Boleman Géza, Verő József, Mika József és mások. Budapestről érkezvén is azt éreztem, nagyon-nagyon rá kell kapcsolnom, ha méltó akarok lenni a karon végzett munka színvonalához. Nagyobbik fiam pár hónapos volt, amikor leköltöztünk oda, a kisebbik már ott született.

— Mire jutottál Sopronban?

— Elhatároztam, a nagyfeszültségű berendezés mellé gyorsítóberendezést építek. Ez mégiscsak elektrotechnikai, mérnöki probléma. Támogatott a lelkes tanszéki gárda, és két nagyon tehetséges aspiránst kaptam; ők segítettek a munkámban. Egyikük ma Amerikában neves professzor, a másik a Központi Fizikai Kutató Intézet kiváló fizikusa, igazgatóhelyettes volt Dubnában.

— A nevük titok?

— Ó, nem! Schmidt Györgyről és Erő Jánosról van szó. Volt rajtuk kívül egy bámulatosan ügyes kezű idős laboránsom, a Horváth bácsi. Ő még ahhoz a generációhoz tartozott, akik a mesterlevélért végigvándorolták Európát. Az égvilágon mindent megcsinált, ha elmagyaráztuk neki, hogyan képzeljük el. Elkészült a gyorsító, felkészültünk arra, hogy Magyarországon először gyorsítást hajtsunk végre. A bonyolult ionforrás berendezést a földről kezeltük, én pedig kezemben a műszerrel a jelenség megfigyelésére a nagyfeszültségű rész fémgömbjébe ültem, vagyis inkább összegömbölyödtem benne, mint gyermek az anyja méhében. Bezártak, becsavaroztak, majd gondosan elsimították a gömb felszínét. Erre vigyázni kellett, csak ezután helyezték feszültség alá a gömböt. Mentek föl a feszültséggel, én néha kikiabáltam a gömbből, végül elérték a háromnegyed millió voltot. A gyorsítás sikerült, s végre hajnali négykor kikecmereghettem a nem éppen kényelmes munkahelyemről. Előadáson néha fölteszem a kérdést hallgatóimnak: be mernének-e ülni az egymillió volt feszültségű elektróda belsejébe. Mert hogy ott nulla az elektromos térerősség, arra én szó szoros értelmében a nyakamat tettem!

— Az úttörő kísérlet sikerére fölfigyelt a szakma?

— Igen, ezért kaptam a Kossuth-díjat. De mások is fölfigyeltek. Hamarosan megjelent

12