Forrás, 1986 (18. évfolyam, 1-12. szám)

1986 / 11. szám - Balogh László: Vaskor: Haavikko "újramesélt" Kalevalája

le: a lisztet, sót, aranypénzt őrlő „csudamalom” elkészítése. Az életet könnyítő, gazdagító szampó jelkép: eget tartó oszlop, világfa, életfa. (Emlékezzünk Görög 7/ona-balladánk „csudamalmára” és egekig érő „csudatomyára”). Itt született Otszó, a medvehérosz, kinek bölcsője a Sarkcsillagra, a Kismedve legfényesebb csillagára akasztva ringott. A mitikus formában megfogalmazott igény új technika teremtését követeli Kalevala Héphaistosától, Ilmarinentől s a szampó működése nyomán átformálódik az egész világ. A pénz révén a javak Pohjolában halmozódnak fel, nyomorba szorítva a kiszolgáltatott kalevalaiakat.

Kezdődik az újramesélés

Haavikko szuverén módon bánik ősanyagával. Legelőször oly módon, hogy az események és szereplők rendjét újraszerkeszti s a kezdő jelenetben nyomban összehozza azt a négy szereplőt, kiknek sorsa egymást determinálva szorosan egybefonódik a következőkben. Ilmari kovács műhelyéhez közeledik a fiatal Jouko. A kovács éppen meghalt felesége ezüstből vert mását mutatja Váinönek, a „hatalmasságnak”. E jelenetben sok minden új, eszméltető interpretálást kap. A „komoly, öreg Váinámöinen” nem is olyan komoly és semmiképpen sem nagyszakállú vén, lányok riadalma: negyvenéves, mint Ilmari. S a kezdő kép azt is sejteti, hogy Aino halálának oka másutt keresendő. Jouko lóháton közelít Ilmari műhelyéhez. Húga, Aino mögötte ül, szorosan átkarolva fivére derekát. Aki a népköltészet vagy általában a művészetek rendszerét ismeri, annak számára nem kétséges: a ló szexuális jelkép. (Később Váinö is lóháton indul Aino megkérésére és Aino álmában szintén megjelenik a ló-jelkép). E kezdőkép elárulja: testvérszerelemben élnek s a további konfliktusokat éppen ez teszi tragikussá, végzetszerűvé. (Közbevetőleg: testvérszerelem a Kalevalá-ban is előfordul. Am a Vaskor-ban az idők változásait is érezzük az egyes esetek közösségi megítélésében, a hordaerkölcstől a tabufelfogásig. Aino és környezete nem érzi bűnnek, hogy apja — erre is van utalás —, majd fivére szexuális partnereként él. A léha Lemminki ugyan hajlamos a többnejűségre, de a szigeten óvatos, hiszen egykor ittjárt apja lányai is lehetnek a nők közt, márpedig nővérét „még álmában sem ölelheti az ember.” A húgával hált Kullervo nem bírja elviselni bűne terhét s kardjába dől.)

Ilmari és Vainö gyanítja a testvérek szerelmét. Jouko hosszú női nyakéket mutat a kovácsnak, kurtítsa meg. „Kinek a nyakába akasztod?” — kérdi Ilmari. „A húgoméba.” Feszültté válik a helyzet: Ilmari és Váinö észreveszi, hogy a testvérek egymás kezét szorongatják s Jouko észleli, hogy Váinö szemet vetett húgára. Sértés sértést követ. A féltékeny fiú elragad egy kardot a falról. Váinönek csupán tőre van. Kimennek megütközni az udvarra. Nincs sámánszó, „dalverseny”, nyakig földbe-mocsárba bűvölés. Másként, ám mégis a szó hatalma győz. „Meg tudod-e mondani, hogy ez a te gyilkos kardod az én tenyérnyi tőrömnél hányszor rövidebb?” — kérdi Váinö. „És mit kezdjek én ezzel a tudással?” „Nem kérdenéd, ha tudnád. Értékes tudás az.” Kinyújtják s összemérik fegyverüket, és Váinö tőre máris a fiú torkán van. Nagy a szavak hatalma, ha tud bánni velük valaki. Jouko csak úgy szabadulhat, ha húgát Váinönek ígéri. S beleegyezését súlyosbítja a tudat: nemcsak húgát, szerelmesét is odadobta. Aino is tudja. Nem a szerelemtől menekülő szűz választja a vízi halált Váinö helyett, hanem a testvére szerelmét feladni, felcserélni nem óhajtó vonzalom. Ez utasíttatja el vele önérzetesen a nyakéket, mikor kiderül, fivére neki szánta: „Nem kell nekem. Már viselte élő nő. Nem az enyém.” Mint Ophelia elmerülés előtti éneke, az ő dala is szexuális célzásokkal teli: „Mikor úszni megyek, / ott úszik mellettem / egy nagyon nagy ló. / Ez csak álom. / Mikor este felé / aludni térek, / apám is jön, aki halott. / S ez nem álom. / Mikor átsétálok, / keresztül a szobán, / figyel engem, szemlél, / az én fivérecském.” Hűségesebb, erősebb jellem bátyjánál, ki csak Aino halála után szánja magát bosszúra.

14