Forrás, 1986 (18. évfolyam, 1-12. szám)
1986 / 9. szám - Gergely Mihály: Karácsony a Rózsák terén: variációk az öngyilkosságra
és elszántság gátat vetni a felelőtlen, mérgező áradatnak: öt-tíz év múlva e jelenségek bénítóbb fázisukba érkeznek el? 20.30 — M. János, hetvenhárom éves, egy főváros környéki községből hozzák, többféle gyógyszert szedett be. Miért? — Meguntam az életemet. — Egyedül van? Gyerekei nincsenek? — Van nékem kettő is, de mintha nem volnának. Évek óta meg sem látogatnak... Azelőtt legalább karácsonykor eljöttek egy-két órára. Hoztak egy rúd mákos beiglit meg egy üveg bort, azt közösen megittuk, azzal le voltam tudva a következő esztendőre ... Most már három éve, hogy nem jönnek ... — A felesége mikor halt meg? — Nem halt meg, csak húsz éve nem élünk együtt. A címét se tudom, ő se az enyémet, biztosan. Kimossák a gyomrát, iszik e'gy keserű-kevertet, kikísérik a kórterembe. A szeretet ünnepére haza is mehet. 20.45 — D. Eszter, karácsony másnapján lesz 19 éves. A mentőkkel együtt bekísérte az apja. Igen jó tartású, elegáns férfi, minden szava, mozdulata elárulja aggódását, ijedtségét. Érettségi után Eszternek nem sikerült az egyetemi felvétel, restaurátor szeretett volna lenni. Most egy társkereső gmk-ban dolgozik. Otthon szedett be többféle gyógyszerből igen sokat, és nyomtatónak elkortyolgatott egy üveg fehér martinit. Mindennek ellenére még áll a lábán, szót lehet vele váltani, a reflexei sem nagyon tompultak el. Láthatóan szenved, szégyelli állapotát, elfordul, lehajtja a fejét. A vizsgálat eredménye: ki kell mosni a gyomrát, s dr. M. Gy. javasolja az apának, menjen ki a váróba, mert nem lesz kellemes látvány. Ő nem nézné végig a gyerekét. S hogy mennyire igaza van, a következő negyven perc tanúsítja. Ugyanis majd háromnegyed óráig tart a művelet. Közben ki kell húzni a vacsoramaradékoktól eltömődő csövet, visszadugni, mert a Valeriana sötét kéregdarabjai a harmadik vödörnél is ott úszkálnak a mosadékban. Márpedig amíg ezt ki nem mosták, nem hagyhatják abba. Ártalmatlan nyugtatónak tudják az emberek a Valeriánát, de benne olyan anyagok vannak, hogy ha nagy adagban felszívódnak, nyolc-tíz napos eszméletlenséget okozhatnak. Az pedig nem veszélytelen állapot, gyakran föllépnek különböző szövődmények, s nem egyszer bekövetkezik a halál, amire a Valeriánával kísérletezők legtöbbje nem is gondol komolyan. A lány már aléltan omlik el a kéz- és lábszíjakon, az ápolók karjaiban, de folytatni kell. Nem apának, nem anyának való kép. Nem való udvarlónak sem, aki kint várakozik az apával az előtérben, akire, mint az esti összetűzés okozójára Eszter egy fél mondatával utalt. Hogy egy civakodás után ez-e a leghelyesebb megoldás, annak ezutáni bölcsebb megítéléséhez ez a szép, ifjú nő — abban reménykedem — megszívlelendő leckét kapott. Mondja is, amikor támogatják a kórterem felé, hogy soha, soha többé! 21.35 — A „Balázs körúton” nem várakozik mentőautó, legalább sétálok néhány percet a folyosón, benézek az intenzív kórterembe. P. Sándor is sétál, csupán pizsamában, mezítláb lépve papucsába. A baleseti belosztályra kerülők átlagos ápolási napja 2—3, de az átlag fölött vannak olyanok is, akik egy-két hetet vagy éppen hónapot itt töltenek. P. Sándor, korombeli, szikár, kemény kötésű ember, másfél hónapja várja elbocsátását. Sokszor beszélgettünk már, története fokozatosan rajzolódott ki. P. Sándor a Viharsarokban született, ácsnak tanult, mestere lett a szakmájának. Boldogulni mégis csak a felszabadulás után tudtak. Volt otthon házuk, kis szőlőjük, a két gyereket iskoláztatták, egyetemet végezhettek, mind a kettőnek Budapesten építettek szép, nagy házat. Természetesen a szülők segítségével, főleg P. S. és szaktársai közreműködésével. Aztán úgy érezték, messzire szakadt el egymástól a család, felköltöztek ők is. Amit otthon szereztek, eladták, itt építettek maguknak, szintén tágas, kényelmes házat, garázs- zsal. Mert autójuk is van, természetesen. Mindig szorgos emberek voltak, a háztartás mellett dolgozik a felesége is. Vagyis dolgozott, aztán hogy betöltötte az ötvenötöt, nyugdíjba ment. 73
