Forrás, 1986 (18. évfolyam, 1-12. szám)
1986 / 9. szám - Kőhegyi Mihály: Tűnődések Szabó Kálmán életéről
meddősége új keletű csapás, melyet a gépesítés mért az emberiségre. A beskatulyázásnak iszonyú lélektani ára van: az érdektelenség és az unalom. A néprajznak az a módszere, mely a paraszti településformákat, gazdálkodást, a díszítőművészetet kizárólag részleteiben vizsgálta, nem tudta sohasem kielégíteni Szabó Kálmánt. Ezt a feldarabolt világot és tudományt nem értette, nem élte. Az adatgyűjtést és levéltári búvárkodást persze ő is elengedhetetlennek tartotta — szép, egyenletes, barokkos lendületű betűkkel teleírott cédulák ezrei a bizonyságunk reá —, de a leírások, adatok, tárgyak mögött mindig a mélyebb összefüggéseket kereste és az élő, szenvedő, vajúdó, alkotó embert látta. Furcsa és szomorú, de igaz: írásai kevésbé tükrözik ezt, élőszóban elmondott „történetei” mindig ennek az egyetemes érdeklődésnek ízét-zamatát, emberségét hordták magukon. Örökké visszahozhatatlanul. Szabó Kálmán tudta, hogy az agy hatásköréhez mérten a leghosszabb élet is kevés, még ha nem is ér véget idő előtt. De mindenkinek, amit az egyén elvégez, jelentősége és értéke van a társadalom és a tudomány nagyobb összefüggésében, melyek között eljátssza parányi szerepét. Törekvéseiben és látásmódjában nagy volt és — bizonyos vonatkozásban — szinte egyedüli a maga korában. Ha van mit tanulni tőle, az éppen nép- és tájszeretete. Ebben örökké példát fog mutatni. Önarckép 49
