Forrás, 1986 (18. évfolyam, 1-12. szám)

1986 / 9. szám - Kőhegyi Mihály: Tűnődések Szabó Kálmán életéről

nem az. Nem csupán azért nem, mert tűzveszedelem ellen kevéssé védett és idestova már elraktározásra is szűk, hanem a miatt is, hogy az úgynevezett raktárunk nyirkos, a második emeleti nagyterem sötét, az első emeleti szobákat nyáron a nap pörköli, a por meg mindenkor elárasztja. Tudja tehát a városi tanács, tudom én régóta, hogy az egész intézménynek mostoha sorsa nem csak abban gát, hogy hivatását kifejthesse, de még a jövőre való előkészülésben is bénítják a körülmények.” Bizonyára Szilády beadványának hatására utasította el a tanács Héjjasék javaslatát, mely szerint a régi református gimnázium emeleti helyiségébe költözzék a gyűjtemény. A múzeum építésének dolga azonban többé nem került le a napirendről s 1922-ben a megvalósulás felé közeledett. Erre a célra a város a főpályaudvar melleti útra nyíló Kaszinó épületét vette meg. Bevált Kada Elek jóslata, aki még az 1910-es években azt mondta Szabó Kálmánnak a bugacmonostori ásatáson: „Egyre figyelmeztetlek, hogy a múzeummal a városházából ki ne hurcolkodj addig, amíg új épületet nem építenek. Hadd szoruljanak.” S valóban, a múzeum felépítésében, illetve a Kaszinó átépítésében a városházi hely szűk volta, a felszabaduló szobák gyakorlati kézbevétele nem elhanyagolható szerepet játszott. Ezt igazolja Szilády egyik felterjesztése: „A múzeumi helyiségek épülése minden elfogadott szabály ellenére, ötletszerűen, céljaitól távoli érdekeket szolgáló kényszer nyomása alatt, rendszertelenül történt. Én legalább eddig egyetlen egy érvet, okot, magyarázatot ügyiratban nem olvastam, hogy miért történt így eddig ami történt. Nem kétlem, hogy mindez írásban megokadatolva, számításokkal bizonyítva, nem csupán technikai szakértők, hanem múzeumi szakértők írásbeli hozzájárulásával is igazolva van, csak én nem tudok róla.

A múzeumi gyűjteménynek ki kell költöznie a városházáról; el kell foglalnia azt a helyet, amit éppen kap. De talán mind e kényszertől független kérdés lehet, hogy hogyan fogadja el a rákény szeri tett helyzetet!?

A múzeumi anyag kettős, illetve hármas ún. felállításának megvannak a maga el nem hanyagolható törvényei. Fejtse ki ezeket a múzeum-őr a mi anyagunkra vonatkoztatva. Adva van a múzeum őskori és néprajzi gyűjteményének milyensége és mennyisége — ez az ami reá tartozik —, adva van a tér, ahol mind ezt el kell helyeznie: készítsen a múzeum-őr minél pontosabb, részletekbe menő, rajzokkal, tervekkel kísért leírást arról, miként gondolja, képzeli a munkálat végrehajtását.”

A beadvány tervezetben több helyen egy-egy lényeges szót aláhúzott Szilády, pedig ez általában nem volt szokása. Ez is a helyzet kényszerű, erőltetett voltára vall, amelyet csak elviselt, de nem helyeselt. Végül ezeket írja: „Ha én az épület ideiglenességét tíz évnél is többre terjedőnek sejtem, nem csak az időknek nehéz volta az oka. A múzeum húsz év óta vár hiába méltó elhelyezésre — ma tervezett elhelyezésében is egyik fő mozgató ok, hogy — útban van a városházán. Bár csalódnám!” Sajnos, nem csalódott. A múzeum ma is ebben az épületben szorong.

A hétköznapi ügyek, ásatások, néprajzi gyűjtés mellett nem hanyagolta el Szabó Kálmán a feldolgozó, a tudományos munkát sem. Amikor 1911-ben a múzeumhoz került, addig gyűjtött néprajzi anyagának egy részét, mintegy két teremre valót, szülővárosának ajándékozta, halászati gyűjteményét azonban Kecskemétre vitte. Az ajándékozott tárgyak zömét a környékről származó halászati eszközök tették ki, nyilván ezzel a tárgykörrel foglalkozott legszívesebben az induló, még középiskolás Szabó Kálmáii. Sok évtized múlva így vall erről: „Amikor Kada Elek meghívására 1911-ben a Kecskeméti Múzeumba kerültem, magángyűjteményem halászati részét, amely Alpárról, Tiszaújfaluról és a Péteri tájról származott, magammal hoztam. Még évekig nem tudtam szabadulni Herman Ottó könyvének varázsa alól s igyekeztem összegyűjteni halászszerszámot, az azok készítésére, használatára vonatkozó nyelvkinccsel együtt. A gyűjteményt a múzeum megnyitása alkalmával a nagyközönségnek is kiállítottuk.”

Ez a komoly tudományos cikkbe szőtt lírai önvallomás tudatja egyedül velünk, hogy néprajzi érdeklődésének felkeltésében Herman Ottó volt rá döntő hatással. Nem véletlenül képezik tehát a halászatról és pásztorkodásról írott tanulmányai munkásságának gerincét. A fiatal, de ekkor már céhbeli Szabó Kálmán „A Kecskemétvidéki tavak halászatáról”

43