Forrás, 1986 (18. évfolyam, 1-12. szám)
1986 / 9. szám - Herceg János: Móricz Zsigmond és a Bácska
Herceg János Móricz Zsigmond és a Bácska M JL V -A.óricz Zsigmondról az irodalomtörténet mindent elmondott. Nincs olyan müve, amely ismeretlen maradt volna az olvasó vagy a kritika előtt. Könyveinek az utolsó évtizedekben megjelent hatalmas példányszáma lehetővé tette, hogy mindenhova eljusson, ahol magyarok élnek. Csak a fiatal Móricz Zsigmond maradt ismeretlen. A monográfiák szerkesztője és talán a népdalgyűjtő. Aki megírta a hajdan volt Bács-Bodrog vármegye legújabbkori történetét, 1867-től 1907-ig. A szabadságharcot követő legizgalmasabb időt, a kiegyezés, a polgári fellendülés, az aratósztrájkok és a kivándorlás, vagyis a Ferenc József-i „aranykor” annyi kegyetlen ellentmondástól terhes, csöppet sem idilli és mégis mesébe illő korszakát. Ahol erősek és gyengék áltak szemben egymással, könyörtelenül feltörekvő osztálya a polgárságnak és a nincstelenek jóval népesebb tábora. Ahol egyrészt nemzeti sérelmeket kellett elszénvedni Bécstől, s ahol másrészt ugyanez a sérelem elfogult szupremáciában nyilvánult meg a nemzetiségekkel szemben. És mindebből alig vett észre valamit az úri Magyar- ország. Ez a vidék messzebbről nézve mindvégig a duhaj, mulatós, boros és bicskás Bácska maradt, a bőség országrésze, hogy ezt a hamis és hazug nézetet ne csupán az uralkodó rétegek terjesszék, de így vonuljon be, irodalmi művek segítségével is a köztudatba. Ez volt a magyar Provence. Bővérű nábobok és snájdig katonatisztek felvonulási területe. Tüzes lovak és kacér szépasszonyok rezervátuma. Mit látott mindebből a huszonhét éves Móricz Zsigmond? A későbbi mesemondó, akinek a korabeli magyar életről szóló történeteiben azonban mindig a gyengék és a szegények mardtak alul a küzdelemben, néma megadásukban is félelmetes nyugalommal, s oly fenyegetően, hogy vereségükben benne volt az eljövendő biztos győzelem hite. A megalázott és kiszolgáltatott árvák, a Joó Györgyök bizakodása. Nincs adatunk róla, hogy Móricz Zsigmond annak idején bejárta volna ezt a vidéket, amelynek négy évtizedes történetét írta meg. Legföljebb Zomborban, az egykori megye- székhelyen járt, talán csak a közgyűlési jegyzőkönyvek egy-egy homályosabb részletére magyarázatot kérni. Személyes megfigyelésnek, vagy pláne élménynek nyoma sincs sehol. Kizárólag a kapott anyag feldolgozása, a nevezetesebb események kiemelése lehetett a feladata. Munkájának valószínűleg a terjedelmét is megszabták — így kapott a negyven év negyven oldalt — és arra is ügyelnie kellett, hogy ne csupán a monografia-bizottság, de a tekintetes vármegye urainak megelégedését is kiérdemelje. Fiatal házas volt, vigyázott a kenyerére. Annál inkább, mert szépírói kísérleteivel, melyekben akkor még, az előtte járt nagyok példáját követve szépnek és kellemesnek festette az életet, mindenütt kudarcot vallott. Hogy azonban mit tartott érdemesnek Bács-Bodrog Vármegye életében ezekből a jegyzőkönyvekből, az már mégis a későbbi Móricz Zsigmond szemléletét érezteti. A tisztújításokat, az alkotmány körüli szónoklatokat, a közlekedési, tagosítási és árvízvédelmi ügyeket kellett figyelembe vennie, mégis mintha jobban érdekelte volna, hogy a nép sok helyen ellenszegült a tagosítási ítéletnek, úgyhogy zavargások voltak Kulán és Verbászon. Történeti munkájának már első lapja tudósít erről, azt sem hallgatva el, hogy Mihajlovics Miklós főispán 1868 májusában arra kéri a megye közgyűlését és tisztikarát, hogy „bárhonnan jönne is a biztatás a fennálló állapotok ellen, haladéktalanul és tapintatosan 28
