Forrás, 1986 (18. évfolyam, 1-12. szám)
1986 / 9. szám - Lipcsey Ildikó: Kortársunk Közép-Európában: Balogh Edgár nyolcvanadik születésnapjára
Ez az év a népi demokratikus rendszer stabilizálódásának éve volt, ugyanakkor a nemzetközi politikai viszonyok kedvezőtlen hatása egyre határozottabban érezhetővé vált. Másokkal együtt örömmel könyvelhette el az MNSZIII. kongresszusán 1947 novemberében, hogy a népi kollégiumi rendszer általánossá lett, a csángók számára magyar nyelvű iskolákat nyitott az állam, az önálló magyar kulturális egyesületek — Erdélyi Múzeum Egylet, Erdélyi Tudományos Intézet stb. — központjában a román—magyar együttélés kutatása állt, többen megkérdőjelezték ezek létét, a magyar gazdasági intézményekkel együtt. Ő is belátta, hogy „A tisztító önvizsgálat ideje jött el”, hogy a román pártokhoz, szervezetekhez hasonlóan még mindig nem tisztította meg sorait a magyarság a reakciós, nacionalista elemektől. Az 1948-as országgyűlési választásokon Szilágy megye jelöltje volt; az Országos 48-as Bizottság vezetőségi tagja. A bukaresti Román—Magyar Társaság ülésén társait arra szólította fel, hogy az igazi testvériség jegyében ünnepeljék meg a 48-as szabadságharc évfordulóját. Tevékenysége, akárcsak a kor, nem volt mentes az ellentmondásoktól: az MNSZ IV. kongresszusán 1948 decemberében Kolozsváron mint a VB tagja, ő is részt vett az új szervezeti szabályzat és a határozat megszövegezésében. A középpontban a kívánalmaknak megfelelően, a nacionalizmus képviselőivel, a kulákokkal, a Vatikán ügynökeivel szembeni osztályharc fokozása állt. Azonban, ahogy Gáli Ernő is írta, a népi demokratikus országokban a kommunista mozgalom ideológiai-gyakorlati torzulásai, a párton belüli hatalmi harc nemcsak a szövetségeseket tagiózta le, hanem önmagán a párton is sebet ejtett, tragikus érvágást. Elkötelezett, hű embereit keverte gyanúba, ítélte el, végezte ki, börtönözte be. Ennek lett egyik áldozata Balogh Edgár is. * * * Az optimizmus mellett személyiségének másik jellemző tulajdonsága: a rendíthetetlen hit a szocializmus eszméjében. Ő, az újrakezdések embere, csalódottság és keserűség nélkül vetette bele magát a közéletbe, hat évi börtön és rehabilitálása után. Mint az újrainduló Korunk főszerkesztő-helyettese 1957—1971 között a nemzetiségi lét valamennyi aspektusát felmérhette, valamennyi magaslatát és zegzugát beláthatta. 1953-ban feloszlatták a romániai magyarság intézményes képviseletét ellátó Magyar Népi Szövetséget. A magyarság 1/3-át magában foglaló Magyar Autonóm Tartomány, statútum nélkül, csak mint az ország egyik közigazgatási egysége működött. Egyre több magyar felirat került le; a kolozsvári magyar műemlékek elhanyagolása miatt a román értelmiség is szót emelt; Kolozsvárról több magyar intézményt, folyóiratot helyeztek át Marosvásárhelyre, de még mindig maradt annyi, amit a nemzetségi egyenjogúság bizonyítékaként méltányolhatott a Korunk 1957. 1-es számában: „Kolozsvárról, ahol jelenleg román és magyar tudományegyetem, román és magyar színház, állami és magyar opera, kétnyelvű könyvkiadás s az állampolgárok ügyeit anyanyelvükön intéző közigazgatás hirdeti az együttélő népek egymásratalálását, valóban már nem is csak a testvériesülés akkordja, hanem a népek egyesülésének szimfóniája szólhat a világnak példamutatásul mindenfelé”. Romániában két ízben tettek kísérletet a sztálinista eredetű személyi önkény felszámolására, hangsúlyozottabban az irodalmi életben. Először 1953-ban, másodszor 1956—57- ben — ez utóbbi már Balogh Edgár-t is érintette. A Román írószövetség 1953. március 24—27. közötti ülése még Malenkovnak, az SZKP XIX. kongresszusán elhangzott jelentése és Sztálin „zseniális tanítása” jegyében zajlott le. Május 30—31-én, a kolozsvári fiókszervezetben „a kritikai szellem erősítésének” jegyében, Nagy István munkásíró, egyetemi tanár is bírálatban részesült. 1954. március 9—11. között a Kolozsváron tartott írószövetségi ülésen már ezzel ellentétes hangok is hallatszottak. Többen rámutattak a sematizmus, a „proletkult” egyeduralmának messzetávú romboló, elsilányító hatására. 1955 tavaszán párbeszéd indult az erdélyi magyar értelmiség és a pártvezetés között: a 3
