Forrás, 1986 (18. évfolyam, 1-12. szám)
1986 / 1. szám - ÍRÁSOK AZ AGRÁRKÉRDÉSEK TÁRGYKÖRÉBŐL - Márkus István: Egy élet társadalomrajza (I.): Túri Janka, nagyanyám (és a Túryak)
Mindezek mögött konok hajtóerőként: a társadalmi rangosodás ambíciója. Ennek ereje rázza a rostát, amin kihullanak vagy fentmaradnak a fel-felkacsintgatva és oldalvást körültekintve százfelől ellesett életviteli példák, erkölcsi és viselkedési szabályok. És persze, a lakberendezés és öltözködés tárgyai is. Meg a többi, az asztal ünnepi megtérítésének, az étel és ital feladásának bonyolult rítusáig. A fiák és lányok felnevelésének, felfelé-nevelésének módozatai is. Az ambíció ereje tette oly tanulékonnyá a falun, parasztlányként felnőtt anyát. Ez esetben dédanyámat, Holló Johannát. Hogy már az új, tágasabb és tagoltabb, példákkal bővebben szolgáló, a mércét magasabbra ugrasztó mezővárosi világban, vasúti ember asszonyaként rögzítsen polgária- sabb-úriasabb követelményeket, szokásokat, nevelési előírásokat. Szinte mintha már ő is azokba született volna bele. Aligha véletlen, nem is egyedül a megszépítő családi legendaképzés természetéből ered, hogy Túri József dédapám állomásfőnökké lépett elő a familiáris emlékezetben. Éppen Janka Nagyanyám leánykorának néhány eseménye és (kivételesen fentmaradt) dokumentuma adhatott egyebek közt alkalmat effajta félreemlékezésre is. Nem csupán a pozsonyi két év, meg a cserelányok, meg a zongora. Hanem! Fényképek tanúsítják — tanúsították, míg el nem pusztultak azok is 1944-ben, a nagy köteg levéllel, Hörömpő Elek egzotikus képeslapjaival és a Kantonból hozott csodálatos, sárkányfaragá- sos kínai fadobozzal együtt. A fotográfiák megsemmisültek, de emlékezetem jól őrzi, ami gyerekagyamba bevésődött. Az én Nagyanyám, nagylány korában, úgy 17—18 évesen, tündérszép öltözetben — fehér rakott szoknya, blúz, csipkefodorral, szalmakalap. És kiknek az oldalán? Kikkel összekarolva? Az a másik kettő a polgármester két lánya! A ceglédi polgármesteré. „Igazi jó barátnőim voltak” — világosított fel Nagymama. És ő nem volt hazudós. Még a dicsekvő hiúság vétkét is távol tartotta magától, amennyire emberileg lehetséges. El kellett hinnem, hogy igazi polgármersterlányokról van szó. Máig is hiszem. Voltaképp, ha akarom, bele is illik a képbe. A Pozsonyból kicsiszoltan, úgy is mondhatni: polgárosultan nemrég hazatért, annyi érdekes mondanivalót, újdonságot hordozó, színjátszó, figurázó képességgel megáldott, muzsikálni, énekelni, horgolni-kötni és hímezni értő leányzót miért ne fogadták volna el a polgármester vele egykorú, nála aligha műveltebb lányai? Egy pillanatra? Évekre? Nem tudom. Azok sem lehettek valami nagyúri dámák — hogy a másik oldalt is mérlegre tegyük. Ki volt akkoriban a polgármester Cegléden? Akárki volt, aligha főrend. Afféle cívis eredetű, úr-értelmiségi, jogi diplomával vagy anélkül, nemeslevéllel vagy anélkül. Ilyenek kormányozták akkortájt alföldi városaink hajóját. Nem is könnyű mozdulatokkal. Hanem (általában is, Cegléden meg különösen), zűrös belharcok közepette. Az új nagyságrendű pénzügyek, adók, közkiadások, felülről támasztott újszerű városfejlesztési, utcakövezési, építési igények — másfelől a nagyobb terheléssel szemben feltámadt paraszti és iparos ellenállás, meg a feléledt, viharos pártoskodás, az itt igen erős Kossuth-párt és a simulékonyabb Deák-párt ellentétei, hazafiúság és pecsovics megalkuvás összecsapásai, a véres verekedésig menő csetepatéi — amiben ekkor már ott forrt az is, hogy volt, aki elnézte az állampolgárrá fogadott zsidók gazdasági erősödését és gyors társadalmi emelkedését, volt, aki körömszakadtáig ellenezte ezt, hevesebben vagy gyűlölködőbben... Nincs sok okunk irigyelni a ceglédi polgármestert az 1870-es és 80-as években, a pozíciójával elvállalt feladatokért. A reá szakadó hercehurcákért. Még a polgármesteri tekintélyért sem, mert akit jobbról is, balról is ütnek, vádolnak, nehezen őrizheti meg igazi úri presztízsét, amit ilyenszerű mezővárosban akár egy három-négy tanyásföldből egybe- állt gazdaság, az azon folytatható nyugalmas tempós élet, a kényelmes bőség és a jól megalapozott úrias semmittevés (akár egy kisebb hivatali szinekúrával megfejelve) adhatott még ugyanebben a korban az oda született embernek. Mindamellett, persze, jelentékeny pozíció volt a kisvárosi polgármesteré. Nem akármilyen famíliából kellett jönni a bátornak, hogy erre a bizalmi, mégiscsak hatalmi posztra 57
