Forrás, 1986 (18. évfolyam, 1-12. szám)

1986 / 8. szám - Szikra János: Botfa: vers

cintermeken áttörő fény misztikus Mária-rózsám ne hozz mentő mentséget rám mert csavarlak feketébe

átok fölnégyelte égbe------Ének, te segíts meg!

AHOL SZÉTNYÍLNAK A TÉRDEK AZ ÉN GYÁSZOM BE NEM FÉRHET öklellek az első ágra Nap-gímecském agancsára Hold-ünőcském hó-szügyére mikor tisztul a nők vére — avar-láncon csörgő lábam köröz az ősz udvarában véres májusok hajóján fogház függőfolyosóján merül a nyár holtágába halálának hálójába

NEM AZ ANYÁM ASZTALÁHOZ JUTOK SZERELEM HAVÁHOZ —

Csigolyánk míg húrként lüktet meggörbített gerincünket púppá sose nyomorítsa a reménytelenség kínja — ha mégis: a koppanásból a rokkantak ritmusából énekelj én nem-halottam ezer éve ringatottam mint a rovás ama botban : valék siralom-tudatlan

SZÁJAM TÖBBÉ NEM FORRÁSRA HAJLIK CSAK A FÖLD PORÁRA

(Alszol? Nem, csak bólintottam halálomat szólintottam nemléteddel mórikáltam nemzőapáddal az ágyban — hálton holtig hálikáltam lányom: haláloddal háltam holtig hálogattam hálva fiam falazva a fába —)

Juttam kínok satujába.

Fakoporsó párnájára semmi kitárt ablakára kikönyöklök párkányára — rothadásom: tündöklése