Forrás, 1986 (18. évfolyam, 1-12. szám)
1986 / 7. szám - Thiery Árpád: Kiállítás: elbeszélés
Újabb csönd. — Neoklasszicista stílusban — ingatta a fejét. — Tehát még ezt se tudják ... Felkapta az osztálykönyvet. — Hát akkor vasárnap négykor a Szépművészetinél — búcsúzott. Ahogy kitette a lábát, Halász valósággal kipattant a pádból. — Ehhez nincs joga! — ordította. — A vasárnap az vasárnap! — Én moziba akartam menni vasárnap délután — mérgelődött Nyulacska. — Hozzánk meg vendégek jönnek. — Nem lehet az, hogy pont vasárnap délután — nyafogott a Babaszemű. — Nem lehet minket csak úgy terrorizálni! — A munkások se dolgoznak vasárnap. Mindenkinek eszébe jutott valami a vasárnapról. — Ne menjünk el! — tüzelte Halász az osztálytársait. — Úgy van! — dörögte mély hangján egy kancsalító fiú, aki vidékről járt be. Novák túlkiabálta. — Aztán majd mindenki intőt kap! — Az egész osztálynak nem lehet intőt adni. — Elég, ha nekem ad. Halász indulatosan odébb lökte a barátját. — Beszartál? — Ha csak te kapsz intőt, nagyon bátor leszek, meglátod ... A copfos lány a két fiú közé furakodott, szétválasztotta őket. — Mindenki eldönti maga, hogy hova megy vasárnap délután. A hangzavart alig lehetett túlkiabálni. — Nem az óvodában vagyunk! — Képzeljétek el, hogy milyen pofát fog vágni, ha nem talál ott bennünket! — Jó kis balhé!... Jó kis balhé!... — dörzsölte a tenyerét egy alacsony fiú. András egy ideig viszolyogva hallgatta a többieket, aztán anélkül, hogy véleményt nyilvánított volna, kifelé indult. Az ajtónál Halász eléje ugrott. — Téged nem érdekel? — Az a kérdés, hogy mi... — Mi van, Soltikám? Már megint becsináltál? — Ettől nem ijedtem be, megnyugtatlak. — Te mindentől becsinálsz. — Ha a tanár úr azt mondja, hogy el kell menni a Szépművészetibe, akkor el kell menni. — Miért akarsz kilógni közülünk? — támadt Andrásra a vidékről bejáró fiú. — így akar bevágódni — csúfolódott Halász. — Nem akarok senkinek se a kedvence lenni, nem akarok senkinél se bevágódni! — vörösödön el András. Haragosan félretolta Halászt, és kiment a folyosóra. Vasárnap délután már háromnegyed négykor ott volt a Szépművészeti Múzeum előtt. Nem unatkozott, inkább izgult, bár lekötötték a figyelmét a Hősök terén parkoló külföldi autóbuszok, az emlékmű félköre előtt fényképeszkedő turisták, különösen egy szakállas ősz férfi, aki egy szál vörös szegfűt tett le az Ismeretlen katona emlékművére. Nagy volt az autóforgalom. A felhőkben lebegő kipufogó gáz kaparta a torkát, mire fölszaladt a lépcsőn, s egy oszlophoz támaszkodva most már magasból vette szemügyre a környéket. Egyre nyugtalanabból nézegetett a megállók felé. Sehol senki az osztályból. A földalatti feljárójából özönlöttek a belváros felől, a jégpályánál megálló trolibusz is valósággal ontotta magából a fiatalokat, akik hangoskodva, csoportokba verődve széledtek el. Legtöbbjük az Állatkert és a Vidámpark felé igyekezett. Öt perc se volt már négy óráig, még egyetlen osztálytársa sem érkezett meg. András elbizonytalanodott: nem lett volna-e jobb, ha ő is otthon marad? .. . Álmában se gondolta, hogy csak egyedül ő lesz itt. A lányok se? . . . Azt sejtette, hogy Halász és néhány cimborája 38
