Forrás, 1986 (18. évfolyam, 1-12. szám)

1986 / 6. szám - HÁZTÁJI KÖNYVESPOLC - Tóth Klára: Szociográfiai tendenciák a filmművészetben: Ne sápadj!, Földi paradicsom, Együttélés

közelmúlt kutatására alkalmas történeti dokumentarizmus, amelyben — Szilágyi Ákost idézve —, „a történelmi múlt éppen a jelenvaló világ „mélyszerkezeteként” hiányzó vagy elfojtott, elfeledett jelenként tárulkozik fel... A múltat mindig saját jelenünkből „nagyítja ki” a dokumentarista, az egyén, a társadalmi csoport, a nép vagy a nemzet sorsának időbeliségeként, tereként.” Á történelmi múltunk „fehér foltjai” iránt megnyilvánuló érdeklődés szellemi életünk egészét áthatotta. A történetudománnyal és a tényirodalommal párhuzamosan a fiiművészet is részt vállalt a nemzeti önismeret kialakítását és az egészséges nemzettudat megteremtését célzó folyamatban. A közelmúlt történelmének egy-egy neuralgikus pontját körüljáró, elemző filmek közül Gyarmathy Lívia Együttélése emelkedik ki.

A szociografikus szemlélet és módszer térhódítása

A hetvenes években a dokumentumfilmesek figyelmét a társadalmi struktúra aprólékos változása, átrendeződése kötötte le. A fiimi valóságfeltárás a társadalmi struktúra analízisére, a jelenségek láthatóvá tételére irányult. A jelen valóságát faggató filmekben inkább egy-egy társadalmi réteg pl. parasztság vagy valamely jellemző társadalmi jelenség pl. deviáns magatartásformák bemutatásával találkozunk. Az analízist a plasztikus, árnyalt leírásra törekvés váltotta föl.

Berkovits György jellemzése a fiatal szociográfus írókról a filmesek egy részére is érvényes: „A föltárás akarva-akaratlanul, de nem kerülheti ki, hogy állandóan ne ütköztesse, ne hasonlítsa össze a társadalomban uralkodó elveket és a társadalmi gyakorlatot; az itt és most elvét az itt és most gyakorlatával. A szembesítő módszer lényege az, hogy a föltáró szociográfus az általa kiválasztott részletben, (a témában) elemzi, milyen viszonyban van egymással a társadalmi elv és a gyakorlat; továbbá, hogy a valóság egészében milyen az összefüggés közöttük s végül, hogy a részlet és az egész dialektikájában, hogyan

szembesül egymással elv és gyakorlat

.........Nem azért szembesíti egymással az elvet és a

gyakorlatot, hogy előzetes feltevéseit igazolja, éppen ellenkezőleg, elfogulatlanság vezeti s az az elkötelezettség, hogy adott esetben akár az elveket, akár a gyakorlatot bírálhatja.”

Nem véletlenül idéztük Berkovitsot a szociográfiai irodalomról, hisz míg az előző évtized fiatal dokumentaristái elsősorban a marxista társadalomtudományok — filozófia, szociológia stb. — eredményeire támaszkodtak, addig a maiak egy részének tudatosan vállalt szellemi öröksége a szociográfiai irodalom. A kötődés az irodalmi hagyományokhoz itt természetesen nem az irodalmi alapanyagból való kiindulást jelenti, hanem egy szemléletmód, egy alkotói magatartás konzekvens felvállalását valamint néhány, az irodalmi szociográfiából ismertté vált módszer alkalmazását.

A szociográfikus szemléletet a filmben is jellemzi az alkotó állásfoglalása, kötődése — nem elfogultsága! — tárgyához. Nem véletlen, hogy Gulyásék, a műfaj hazai reprezentásai minden filmjükben, hangsúlyosan jelen is vannak a filmkockákon. De Gyarmathy Lívia is a személyes érzelmek fontosságáról beszél az Együttélés kapcsán: „Azt hiszem minden dokumentumfilmemben a lehető legteljesebb részvétet érzem a szereplőim iránt. Nem is lehet ezt másképp csinálni, legalábbis számomra ez törvény. Mert nagyon erős lehet az ember a kamera pozíciójából. Sok mindent el lehet torzítani, manipulálni, ami tisztességtelen dolog. Azok a filmek, amelyekben visszaéltek a kamera pozíciójával, kiszolgáltatottá teszik a szereplőket... Annyit tudok, hogy megérteni és analizálni szerettem volna ezt a helyzetet. S nem döntöttem el előzőleg, hogy kinek fogok igazságot szolgáltatni.”

Áz alkotók tehát bár törekednek a tények objektiv megjelenítésére s a valós összefüggések feltérképezésére, társadalmi, szociális érzékenységből vállaltan azonosulnak témáikkal. Alkotói alapállásuk a „felháborodom, tehát vagyok” Bálint György-i etikája. E filmek tárgya nem véletlenül leggyakrabban valamely hátrányos helyzetű réteg, kisebbségben élő népcsoport vagy a „térképen nem található” falvak.

87