Forrás, 1986 (18. évfolyam, 1-12. szám)
1986 / 6. szám - HÁZTÁJI KÖNYVESPOLC - Sümegi György: Két nagybányai: [Telepy Katalin: Iványi-Grünvald Béla]: [Murádin Jenő: Maticska Jenő]: [könyvismertetések]
Lengyel András könyve, mely egyúttal az általa szerkesztett új, művelődéstörténeti sorozat második tagja, apró adatokból szorgalommal és hozzáértéssel összeszedett munka, melyet a magyar szociológiatörténet megírásánál is figyelembe kell venni. (Szeged, 1985.) Kőhegyi Mihály Két nagybányai Németh László és Tersánszky Józsi Jenő — nagybányai születésű írók, vagyis mondhatnánk nyugodtan, hogy nagybányaiak. A magyar művelődéstörténet elsőrenden mégsem az irodalom, hanem a művészettörténet, a festészethistóriában használja megkülönböztető értelemben: stílusfogalomként, iskola és gyakorta korjelölőként is a nagybányaiság fogalmát. Ez pedig — lexikoncímszó szerint — Hollósy Simon müncheni magániskolájának nagybányai sátorverése (1896) után bontakozott ki mozgalomként. „A sok kitűnő festői motívumot kínáló táj, a modem pedagógiai elvek, az Ecole libre-ek szellemében vezetett iskola (...) döntő hatással volt a század eleji magyar művészet kialakulására, a plein air festészet eredményeit felhasználó stílusa a magyar nemzeti művészet formanyelvének egyik legfőbb összetevőjévé vált”. A modem magyar festészet fundamentumának is számító Nagybánya egyik alapító s vezető mestere volt Iványi-Grünvald Béla (1867—1940) s a sok nemzet fiait fölvonultató tanulógárda talán legféltettebb üstököse, „igazi festőígérete” (Czóbel Béla), a legnagybányaibb nagybányai festő (merthogy ott is született): Maticska Jenő (1885—1906). Iványi-Grünvald Béla a finom naturalizmus után eljutott a nagybányai modor rangos képviseletéig — festőként és tanárként egyaránt —, majd utána a fiatalok, az új idők új festészetét Párizsban tanuló neósok vezetője és kecskeméti szálláscsinálója lett (1910 — Kecskeméti művésztelep). Művészetének változásai, belső jellegmódosulásai mindig külső, idegen hatások következményeként, azok eltanulása-átvételeként értékelhetők, noha főként a 10-es években, kecskeméti időszakában a fölfokozott tiszta színek s az egységesítő dekorativitás segítségével a nyugalmas életöröm kifejezőjeként késő-szecessziós, de jelentékeny műveket (is) alkotott. Iványi egyébként mindenütt jelen volt: Nagybányán ugyanúgy, mint a műcsarnoki kiállításokon, külföldi nemzeti bemutatókon s a hazai képkereskedelemben, művészeti életben egyaránt sikeresen. Tornyai János kifejezésével „sokat gürcölt”, vagyis egy-egy piaci szempontból sikeres munkáját újabb eladás(ok)ra ismét megcsinálta. A vásárlói — és művészeti — ízlés alacsonyabb szintjén mozgó képtermelésében besegítők dolgoztak a keze, az ecsetje alá. És hát színvonal helyett gyakran lett: szín, vonal. .. Telepy Katalin könyve (Iványi-Grünvald Béla; Képzőművészeti Kiadó, 1985.) lineárisan, az életesemények változásával párhuzamos fejlődésrendbe mutatja be művészetét. (A kecskeméti évekről szóló fejezetekben névelírás, pontatlanság és melléfogás szeplősíti a szöveget.) I.-G. B. pályarajzából kimaradt az életfelfogásnak világnézetként történő értékelése s ennek művekben való visszaigazolása-visszakeresése. A szerzőnek végre ki kellett volna mondani, hogy I.-G. B. csak látszatra nagymester, sőt ma már a mesteri fokozat is csak erős jóindulattal ítélhető neki. Telepy elnagyolt Nagybánya-rajzánál elevenebb és plasztikusabb a Maticska-könyv szerzőjéé, Murádin Jenőé (Murádin Jenő: Maticska Jenő. Kriterion, Bukarest, 1985.). Murádin pontos adatrendszere cikkrészletekkel, emlék-töredékekkel lüktető és eleven életbe ágyazottan jeleníti meg Maticskát. A kamaszfestő 13 évesen lett festőbojtárrá s felfedezője-biztatója, majd őt római tanulmányútjára (1904) is magával vivő mestere I.-G. B. volt. A gyermekpiktor türelmetlen gyorsasággal sajátította el a nagybányai festészet alaptudnivalóit s igazi tehetséggel festette meg a saját nagybányai világát: komor arcmásokat, egykét történeti témát (Hollósy és Thorma János inspirációja nyomán) s főleg tájképeket, a városkörnyéki pompázatos természet részleteit. Iskolatársa, Tersánszky írta egyik tájképéről: „Van egy sima rét, bodros hegyek hátterével, s üres éggel, melyről azt hiszem bármely remek mellé tehető. Szinte lezihál ecsetvonásairól készítője közelgető esti lázának remegő sietsége”. Murádin 83, Telepy 405 művet vesz lajstromba, de nyilván mindkét festőnél bővülhet még lappangó munkákból az életmű. Maticskáé nem is igen nevezhető életműnek, hanem csupán egy tüdőbajban gyorsan ellobbanó tehetség első dal- lam-intonálásának. A szerző nem párhuzamosan tárgyalja Maticska életét és művét, hanem régies szemlélet szerint életrajzot ad és külön összesíti a festményeket. Persze kényszerűségből kellett ezt tennie, mivel évszám nélküliek a művek, s pár év alatt készült mindegyik. így nem alkalmas más módszer, mint a tematikus, téma szerinti csoportosítás. Murádin könyvének értékei elismerésére érdemesek azért is, mert ígéretet jelentenek a nagybányai művészet sikeres és teljes körű össze76
