Forrás, 1986 (18. évfolyam, 1-12. szám)
1986 / 6. szám - HÁZTÁJI KÖNYVESPOLC - Szekér Endre: Cs. Szabó László: Őrzők: [könyvismertetés] - Füzi László: Demény János: Rézkarcok hidegtűvel
Háztáji könyvespolc Cs. Szabó László: Őrzők A hajdani peregrinus öregdiákokhoz hasonlította magát Cs. Szabó László az Alkalom című esszékötetében. A régi kolozsvári vagy debreceni kollégium diákjaihoz hasonlóan kereste fel Európa híres egyetemeit, nagyvárosait, műemlékeit, hogy onnan hazahozza szellemi csempészáruként az ott tanultakat, az ottani szellemi élményeket. Követte Szenczi Molnár Albert, Apáczai Csere János és mások képzeletbeli lábnyomát. Cs. Szabó László így jellemezte pályafutását: „Dialógusban éltem, nagyrészt ez volt írói sorsom értelme.” S ahogy Bessenyei Magyar Nézőjét idézte: „Magyar Néző voltam a hazában, az maradtam a nagyvilágban több mint harminc évig.” Az Őrzők — Cs. Szabó László búcsúzó esszékötete: a bevezetést ő írta, a gyűjteményt ő állította össze, de az 1983 júliusában írt Illyés-esszé- ben már érzi kórházi ágyán fekve a közelmúltban elhunyt költő-barát hívását. Az életet és alkotást dicséri valamennyi esszé, még a halálközelségben írt is: „Türelem, Gyula, ami késik, nem múlik, ha el-elhalkul is most a csalogatod, hívogatod. Igazad van, itt a begyűjtés ideje.” Igen, itt van Cs. Szabó László különös, századokon átívelő nagy szellemi kortörténete, a szellemi begyűjtés szándékával egy kötetben. Nagy Károly hagyatékát, Bizánc keservét, Velence sorsát, Közép- Európa középkori helyzetét, Mátyás király reneszánsz világát, a romantika csillogásait, a Temze- parti látomásokat, a bécsi szecesszió, az aktivisták, a Nyolcak festészetét vizsgálja egy-egy esz- szében. Ez a szeszélyes témamegjelölés jelzi az író hihetetlen szellemi kincseit, különös tágasságát. Mert a XX. században szerinte igazi íróként, európai szellemként csak az egész kultúrkincs befogadásával, megőrzésével élhetünk. Kolozsvári, budapesti és londoni kötődésűként kötete élére a városról szóló írását illeszti, Berzsenyi ámulását és Wordsworth gyönyörködését idézve. Akaratlanul, mint megjegyzi, európai művelődéstörténetet írt, külön fejezetekben, külön esz- székben fogalmazva meg. Nem ok nélkül emeljük ki a műfajt: Cs. Szabó esszét írt, hihetetlen magas színvonalon, mint századunkban Németh László vagy Illyés Gyula. Átéli minden írásában a múltat és a jelent, a középkort és a reneszánszt, a történelmet és a művészetet. Felkeresi Keats sírját, Tennyson házát, Dickens börtönét. Mindent elolvas, megismer, felkutat, és csak így ír róluk. Hisz „a műveltség akkor sem árt meg, ha túl nagy”, jegyzi meg. Shakespeare-t szerette talán legjobban. Sokszor vallott a festészet szépségeiről, Tumertől Rubensig. Elmerengett a luzerni Rigi és a velencei San Giorgio Maggiore látványán alkonyati napfényben. De mindenekelőtt és mindenekfe- lett a magyar irodalom szerelmese volt. Bármiről írt, magyar művek jutottak eszébe: Nagy Károly kapcsán a Góg és Magóg fiai, Keatsről írva Csokonai, Tennyson mellett Madách. Az Őrzök szabálytalan művelődéstörténetében külön fejezet illeti meg Mátyást, Csokonait, Vörösmartyt, Krúdyt, Illyést. Ezek közül maradandó élmény a Krúdyról szóló, melyben a Szindbádok és Rezeda Kázmérok történeteinek sajátos időtlenségét, emlékeinek őszi csendjét elemzi. A másik felejthetetlen írása Illyés Gyuláról szól, amikor 1983. április 16-án Londonban döbben rá a költő-barát halálakor, hogy „árvák lettünk mind”. Király nélkül maradtunk, mindnyájan, magyarok itthon és a nagyvilágban. Hisz Illyés, a láthatatlan koronával élt költő-király, mint korábban Ady, vagy kortársa, Kodály, a magyarság őrzője volt. „Ha van túlvilág, onnan fogja figyelni, hogy érdemes volt-e égnie, elégnie a magyar népért” — jegyzi meg Cs. Szabó László. Az esszéíró gyakran rejtett költő is. így Cs. Szabó is, de ő többszörösen. Mindig tiltakozott az esszéíró műfaji leszűkítése ellen. Hiszen ő verseket, elbeszéléseket és esszéket írt: tehát író volt. Magyar író, itthon és külföldön. Mindig e kettős kötődés jellemezte munkásságát: a haza és Európa vonzása. Ahogy Sárközi Mátyás Londonban mondta: „itt él ott, ott él itt”. Cs. Szabó hazajött, követte Illyés síron túli hívását, s itthon halt meg. Híven akaratához Sárospatakon temették el, közel Erdélyhez s a szeretett ősi pataki kollégiumhoz, ahova a peregrinus diákok leszármazottjaként visszatért. S mint Cs. Szabó versében írta: „Ha lefejtették már a bort a Hegyalján Ivess egy örökre virító mimózafürtöt /a diákok hervadt árvácskái fölé /hálás hantomra (félúton Kölcsey s Kazinczy sírja között /Kárpát kebelében Imielőtt megjön a hó.” (Magvető Könyvkiadó, 1985.) Szekér Endre Demény János: Rézkarcok hidegtűvel írói életművek összkiadásai vagy reprezentatív összeállítások révén egyre nyilvánvalóbbá válik az írói esszének a huszadik századi magyar irodalomban megmutatkozó súlya. Az írói esszéé — s 73
