Forrás, 1986 (18. évfolyam, 1-12. szám)
1986 / 6. szám - SZÁZ ÉVE SZÜLETETT BAJCSY-ZSILINSZKY ENDRE - Mezey László Miklós: A "népi triász" és az "újarcú magyarok"
Mezey László Miklós A „népi triász” és az „új arcú magyarok” Az újarcú magyarsághoz nagy út volt! Bár vont magához Ady, Szabó, Bartók, Móricz, nép-gond s éles hegyi lég. verselte meg az „újarcú magyarok” legnagyobb példaadóit a nemzedék költője, Győry Dezső A Zergehegyen 1926-ban című költeményében. Az 1920-as évek közepe csakugyan vonzóan izgalmas — ám ellentmondásoktól sem mentes — forrongó korszaka a szlovákiai magyar ifjúsági mozgalmak történetének. Ebben az időben eszmél önmagára, hivatására, mi több: küldetéses szerepére a kisebbség ifjú értelmisége. A szlovákiai magyar művelődési élet és irodalom legelső, 1919 és 1924 közötti korszakát a helyi konzervatív dilettánsok és a haladó gondolkodású, Magyarországról érkezett emigránsok ádáz küzdelme tölti ki. Harcuk a kisebbségi kultúrpolitika vezető pozícióinak birtoklásáért úgy ér véget, hogy az 1920-as évtized derekán új, harmadik arcvonal nyílik a „másuk magyarok”, más néven az „újarcúak” nemzedékének föllépésével. A már kisebbségi körülmények között tudatosuló, az állam nyelvét és kultúráját ismerő generáció lelkületét alapvetően meghatározza a család, valamint az iskola szellemének éles különbözősége. Az odahaza emlegetett régi magyar haza csupán távoli, gyermeki emlék számukra, az iskolában propagált új államrendért, hátrányos kisebbségi helyzetükből következően, ugyancsak nem lelkesednek. Természetes reakciójuk tehát, amikor idegenkednek a készen kapható Ítéletektől és értékektől, korán fölismerve az önálló gondolkodás parancsoló szükségességét. A nemzedék jószerivel egyetlen — de annál erősebb — hovatartozási érzése: a „faji”, nemzetiségi ragaszkodás; kapcsolata legszorosabban népe és szülőföldje sorsával fűzi össze, már a kezdetekkor a parasztorientáció és a faluromantika formájában. Ennek több oka van, említsük meg a legfontosabbakat. Először is a magyar városok gyors ütemben veszítik el egységes nemzeti karakterüket, s rövid időn belül többnyelvűekké válnak. Másodszor: a fiatalság világosan látja, amint a volt magyar középosztály és a régi értelmiség tekintélyes hányada a kisebbségi sors nehézségei elől kihátrál a szlovákiai közéletből; igen nagy számban repatriálnak Magyarországra vagy ódon egyesületeikbe húzódnak vissza; illetve a csehszlovák állammal szemben ellenzéki burokba zárkózó, konzervatív, keresztény-nemzeti politikát folytatnak, melynek egyetlen — többnyire kényszerűen burkolt — célja: a területi revízió. Az új generáció önálló gondolkodásra hajlamos legjobbjai hamar fölismerik e visszavonulás, illetve az új államba való beilleszkedést tagadó merev ellenzékiség értelmetlenségét, s előbb a romantika vágyával és fantáziájával, majd egyre tudatosabban a magyar parasztság felé fordul figyelmük. De nem pusztán a történelmi magyar uralkodóosztály, a polgárság és értelmiség megtagadása vezeti erre az útra, hanem számos friss tapasztalata is. Kiváltképpen az, hogy a szlovákiai magyar társadalom többségét alkotó parasztságot az államhatalom kizárja a csehszlovákiai földreform valamennyi lehetséges kedvezményéből, így ez az osztály rohamosan elproleta- rializálódik, földnélküli zsellérré süllyed. De nem elég, hogy a többségi államrend elzárja előle a társadalmi fölemelkedés útját, hanem a kisebbség magába zárkózó volt vezető rétege 63
