Forrás, 1986 (18. évfolyam, 1-12. szám)

1986 / 6. szám - SZÁZ ÉVE SZÜLETETT BAJCSY-ZSILINSZKY ENDRE - Pavlovits Miklós: Szegedi beszélgetések a tanyákról

Horváth D.: Az időközben sajnos meghalt domaszéki pap, Varga Ferenc mesélte annak idején, hogy a tanyai embert, a parasztembert talán holta napjáig elkíséri a bélyeg, hogy sötét, buta. Ez nem igaz! A tanyai emberben megvan az a magában született bölcsesség, ami nélkül nem élhetne. Példaként hozta föl, hogy a tanyai ember meg tudja fordítani és ki tudja venni a tehénből a borjút, ha úgy hozza a sors. Hát ugye, ezt először senki sem értette, de utána mondta a történetet: Nehéz ellés előtt állott a tehén, mert keresztbe feküdt a borjú. Az állatorvos már kimondta a szentenciát, a tehén is meghal, a borjú is elpusztul, nincs más. Akkor már mennünk kell az öreg Jani bácsihoz, hátha tud valamit! Jani bácsi megnézte, felgyűrte az inge ujját, belenyúlt a tehénbe, megfordította a borjút, s kihúzta. Megmaradt a borjú és a tehén is. Csak a Jani bácsi nem akart megmaradni, mert azonnal bepörölték, hogy kontárkodik az orvostudományokban, s bizony-bizony majdnem elítélték azért, hogy beleszólt az orvosok dolgába. Tehát a lényeg az, hogy a tanyai ember sok mindent megfigyel. Olyat is, amit nem mond senkinek sem. Nem hirdeti nagy tábla az oldalán, vagy elejébe kötve: „Én ezt is tudom, azt is tudom”. Általában szótlan marad, komoly, de figyel és amikor szükség van rá, azt alkalmazza is.

dr. Romány P.: Ebben, úgy gondolom, az is benne van, hogy nagyon magára van utalva. Érthető, a tanyák története során sokan amellett álltak ki, hogy valamiféle közösségi szervezetek, olvasókörök, egyletek alakuljanak, vagy a tanyai iskolák körül kialakult kulturális ismeretterjesztő mozgalom szélesedjék, egyáltalán, az egymást támogató, segítő megoldások is fennmaradjanak. Talán ezekre a tapasztalatokra hagyatkoztak, amikor a tanácsokat adták. Mert az kétségtelen, hogy eléggé egyedül élnek ezek az emberek a szórvány tanyákon, még akkor is, ha nem tévesztik szem elől a távolabbi tanyát sem, tudják ki lakik benne, füstöl-e a kéménye vagy sem . . . De azért egyedülálló élet az, állandó vendég a magány sok helyen. És amikor a gyerekek elmennek a fényesebb városokba, már az unokák sem szívesen jönnek többé.

Nagy J.: A Lajosmizsén élő emberek nagyon nagy hányada, különösen a felszabadulás utáni időszakban, az 1950-es években, tanyán élt. Mondhatnám úgy, el kellett viselni, hogy ez így van; ott éltek, ott dolgoztak, — tehát különösebb ellenszenv a tanyasiakkal kapcsolatban nem alakulhatott ki a községben. Nem alakulhatott ki, hisz annyi emberrel nem lehetett mit csinálni, meg kellett érteni, hogy a tanyán élnek, ott dolgoznak. A termelésre akkor is szükség volt, abban az időszakban is, meg most is.

Horváth D.: Szerintem egyébként csak beleszólt az életükbe a hivatal, hogy mégsem engedi építeni őket! Nálunk még most sem engedi, bár tudja, hogy arra a tojásra, arra a húsra, arra a tejre, az őszibarackra szüksége van az országnak, néha még úgy is, hogy külföldre is azt visszük. De ne építsen, mert ha épít, akkor megmarad a tanya. És isten őrizze attól az országot, hogy maradjon.

NagyJ.: Tudjuk, hogy igen erőteljes volt a mezőgazdaság szocialista átszerveződésének kampánya az ötvenes évek elején, majd a hatvanas évek elején. De mifelénk, a Homokhátságon még akkor sem mondták azt, hogy csakis egytípusú mezőgazdasági termelőszövetkezetet lehet szervezni. Helye volt a tanyákon élő kisüzemi gazdálkodásnak is, megalakultak a termelőszövetkezeti csoportok, szakszövetkezetek és termelőszövetkezetek. Tehát ez jelezte azt, hogy figyelembe vették az itt élők termelési, életmódbeli sajátosságait, hagyományait.

dr. Romány P.: Az élet nem olyan, mint a sakktábla, ahogy mondani szokták, a feketefehér nem válik el olyan élesen. Valóban szerencsés dolog az, hogy a Kiskunság tájain sokféle, kedvezőnek bizonyult formája alakult ki, és maradt meg a szövetkezeteknek. Más vidéken is volt ilyen, de úgy látszik, hogy ott az emberek is másként gondolkodtak és a hivatal is más gyakorlatot folytatott... Az elvek és a hétköznapok nem pontosan fedték egymást... Mert amiről Nagy János barátunk beszélt: kérem, abba az is belejátszott, hogy akkortájt olyan vezetői voltak annak a tájnak, akiknek fantáziájuk is, bátorságuk is volt, hogy úgy csinálják — ma már többnyire nyugdíjasok — ahogy csinálták. A járási első titkár, emlékszem, ő is tanyai gyerek volt, jól ismerte a táj minden tanyáját, az egész környéket bejárta munkáért. Úgy kezdte mint cselédgyerek, tehát együtt tudott gondol57