Forrás, 1986 (18. évfolyam, 1-12. szám)
1986 / 5. szám - Hegyes Zoltán: Venyigenapló
belőle, hogy valamennyiünknek főz kávét. N.-t, fotós partitársunkat valaki leütötte, amikor — jól feltöltve — tartott haza az Óhegy vendéglőből. Ő is, mi is tudjuk, hogy ki ütötte le, de nem mondjuk ki a nevét: az egyik lakó, akinek N. tartozik 200 forintjával. Bizonyítani nem tudjuk, ha bizonyítanánk, Nagyfőnök elkenné, mert kádere a lakó. (október 29.) Az elmúlt vasárnap — viszonylag jó idő volt — kirándultam a fiaimmal Miskolcra, Lillafüredre. A szállón egyre kellemetlenebbül érzem magam, de van bennem annyi dac, hogy csak úgy ingyen nem dobom be a törülközőt. A lakók között egyre több olyan ember van, aki az asztalomhoz hozza a vacsoráját, esténként mellém telepszik a társalgóba. Kevesebbet kellett volna törődnöm kezdettől fogva a főnökséggel, és sokkal többet velük. Például Tiborral, aki — mint mondja — két év alatt két ház árát zenésítette meg, most a szálló az otthona, édesanyja szociális otthonban. Nősülne — de_ mire? Roppant társaságigényes, fél éjszakát képes elbeszélgetni, csak legyen kivel. Őt már Rózsika, a nővér rántotta ki — ki tudja hányadik szakadékjának széléről. Másfél hónappal ezelőtt még annyit ivott, hogy amint kiürült szervezetéből az alkohol, reszketett, mint a nyárfalevél. Nem remegett — reszketett!!! Rózsika kiszűrte — egyhetes kórházi injekciókúrával talpraállitották. Persze, az már Tibor érdeme, hogy azóta nem iszik, pedig nem is szed gyógyszert. Tegnap — nagy meglepetésemre — előkerült V. Telefonon hívott, okvetlen beszélni akar velem. Nem azért, mintha annyira kitartanám magam, inkább hitetlenkedésből, megvártam a második hívást. Semmi kétség — magához rendelt. Bevil- lamosoztam — az már csak természetes, hogy ott találtam R.-t — exférj —, aki keresztbe fekve a franciaágyon, merevrészegen hortyogott. Időnként beleszólt a beszélgetésünkbe, de olyankor valamelyikünk megsimogatta a haját, s ez altatólag hatott rá. V.-vel programot csináltunk, megbeszéltük, hogy elmegyünk Zircre a nagyszülei sírjához, vasárnap. Akkor még nem tudtam, hogy levelet kapok ma anyámtól, aki erőst hív. Inkább hozzájuk megyek; V. legfeljebb morog egyet. (november 1.) Tegnap a kisebbik fiam születésnapja volt, kapott tőlem táviratot. Folyvást azon meditálok, itt hagyjam-e most ezt a szemétdombot? Kiderült, hogy nekem is le kell töltenem a felmondási időt — másfél hónap —, lesz karácsony, mire megszabadulok. Meggondolandó. Százlábút elvitték szociális otthonba, Lajosnak új haverja van, Puliszkás. A hatvanöt éves bácsi onnan vette a nevét, hogy hetente öt kiló puliszkát eszik meg, mert akkor 150 forintból kijön a kajája. Mondtam a fiúnak, keresztezni kellene kettőjüket, egy egészen normális ember jönne ki eredményként. V. egyébként nem morgott, hanem kiabált, sistergett a telefonkagyló. Mi lesz ebből? A közművelődésen Z. bácsinak új famulusa van, T., igen csinos, érdekes arcú, értelmes, könnyen barátkozó leány. A fotós Erzsikét első látásra meghódította. Nagy lelkesedéssel dolgozik. Meddig? A ház dolgai egyre kevésbé érdekelnek, kezd pszichológiai páncélzatom kifejlődni az itteni ügyektől megvédendő. Talán jobb lett volna a kezdet kezdetétől így viselkedni, csak portásnak lenni, nem törődni vele, hogy valaki vagy valakik egy jobb sorsra érdemes munkásszállóból egy tartalmatlan alvóhelyet (aklot?) csinált vagy csináltak? (november 8.) Eltelt egy hét, amiből egyelőre annyit tapasztaltam) hogy ennyivel már kevesebbet kell élni. Eljártam tisztességesen szolgálatba, tortát enni is elmentem a lakótelepre, menetrend szerint megjelentem a Sétányon a patyolatban. Mióta itt élek, négy nappal ezelőtt szemeztem egyet az írógéppel, de nem volt erőm kinyitni. Ülök a hatvanszor hatvanas asztal mellett és nézek magam elé. Időnként az abroszra is nézek — saját stafírungomból való, itt egy nejlondarab az abrosz — nem csurrant-e oda a nyálam? Meg sem legyintenek a szállón történtek. Már arra sem reagáltam, hogy szerdán este, amikor A. bácsi szolgálatba jött, az alábbiakat közölte — természetesen üvöltve — munkatársával a főportán: „Képzelje, E.! Befostam otthon! Hoztam magammal két tartalék gatyát meg egy nadrágot!” Rezignált vagyok... Egyébként péntek éjjel G.-nek korszakos ötlete támadt. Mondta, vegyek én ki szabadnapot 6.-ára, bejön helyettem N., akinek be van tervezve a szabadnapja, s ő majd elmegy máskor, s így én teljes ötvennégy órára elutazhatom anyámhoz. N. benne is volt, ígérte, hogy bejön. Én meg elutaztam, tegnap délután négy óra körül jöttem meg, az éjjel dolgoztam. Megtudtam, hogy N. nem jött be — 64
