Forrás, 1986 (18. évfolyam, 1-12. szám)

1986 / 5. szám - Hegyes Zoltán: Venyigenapló

megmondanám neki, el ne menjen lopni, biztos lebukás. Nappal rengeteget beszél, sokat eszik, ami ideje marad, átalussza. Első véle töltött nappali szolgálatom alkalmával teljes térképet készítettem róla. Pocakos, alig őszülő, alacsony ember jött mindjárt nyolc után, harsány kiáltással fogadta: „Gusztikám!” „A. bácsi! Hogy van?” „Remekül! ... de akkor voltam én igazán jól, amikor Lapujtőn dolgoztam, a bányában! Ötven pengőt kerestem egy héten, napi kétszeri főtt ételt, az ebédhez egy fél liter bort! Azok voltak a szép idők!” Guszti, aki minden bizonnyal sokadszor hallja a történetet, mihelyt én kérdezek — „Mikor volt ez, A. bácsi?” — kacsintva lelép. Megtudom, hogy 22—23-ban. Itt valami difi van

— gondolom, de hangosan nem mondom ki — a pengőt 1926-ban vezették be. (Foglalkozás I: bányász) Itt, ezen az első nappali szolgálaton ismerkedtem meg Pöttyössel és Erzsivel — ők takarítják a társalgót, a kultúrtermet, s a társalgót az I. épülettel összekötő folyosót. Kettőjük fizetése 6000 Ft — ezért naponta söpörnek és felmosnak mintegy 800 négyzetmétert, asztalokat, foteleket, székeket raknak a helyükre, azokról, meg a ruhatári pultról letörlik a port, kiürítenek nyolc szeméttartót, tizenkét álló hamutartót. (Összehasonlítás helyett: R. R.-nek, az egyik hegyaljai termelőszövetkezet budapesti, épülettakarítást is végző melléküzeme csoportvezetőjének közlése: „Mi is végzünk épülettakarítást, napi takarítást is, négyzetméterenként egy forintért!” Ezek szerint havi 22 napért — szombatok-vasárnapok leszámolva — az ÉSZV 17 600 forintot fizetne annak a hegyaljai tsz-nek. így lehet gazdálkodni!) Pöttyös vastag, jóképű, hat(!!!) gyermekes családanya, olyan harmincöt éves lehet, szemrevaló teremtés, munka közben folyton dalol. Erzsi vékony, mint a ceruza, halkan beszél és keveset, mindig mosolyog. Felírjuk egy nagy kockás füzetbe a nappal benttartózkodók neveit, szobaszámát is. Ez állítólag arra kell, hogy a vállalat megállapíthassa: a napokat hiányzó dolgozó merre járt? Valahogy nem hiszek az egészben, már az első nappali szolgálatban észrevettem, hogy a lakók zaklatásnak veszik ezt. Roppant kíváncsi vagyok, ki és mikor olvassa el ezeket a naponta újratermelődő névsorokat, ezért 16-án, második nappali szolgálatom alkalmával délelőtt fél tizenegy tájban beírom: Kossuth Lajos II. épület 802. számú szoba, kiment lO^ö'-kor, bejött 1 lh47'-kor, megjegyzés: vásárolni volt. (Olyan sokat nem hazudtam: van II. számú épület, van benne 802. számú szoba, Kossuth 1802-ben született.) Ugyanazt harmadnap megteszem Görgeyvel is —, oda szobaszámnak 818-at írok. A mai napig nem szólt senki. Tizenkilencedikén dél körül idegenek sokasága szállj a meg a társalgót, természetesen nem engedem be őket — az I. épület portáján dolgozom —, nincs belépőjük. Nagy nehezen adnak nekik belépőt — valamennyi gondnok a fedélzeten van, épületenként kettőt-kettőt alkalmaz a cég. Azután elfoglalhatják helyüket az épület legfelső szintjén, meg övék, a vendégeké a másik két épület teljesen. Megkérdezem Nagyfőnököt, kik ezek? „Maga csak nézze a belépőket, ez ne érdekelje magát. Egyébként a KlOSZ-kupa résztvevői.” No, ehhez az emberhez sem szólok mostanában — határozom el, de nem tudok eleget tenni elhatározásomnak, mert eszembe jut, hogy pénzem fogytán, s hétfőn reggeltől estig dolgozom, nem tudok elmenni az OTP-be, következésképpen tőle kell elkéretőznöm. Ezt olyan háromnegyed hat körül ejtem meg. Térdemig esik az állam, amikor megkérdezi: „Hétfőn szolgálatban van?” Kérdezek én is: „Ön most ugrat engem, vagy komolyan kérdezi?” „A legkomolyabban kérdezem!” „Nézze, én havi 216 órámat adtam el az ÉSZV-nek, 2500 forintért. Sem önnek, sem másnak egyetlen további perccel sem fogok elszámolni. Ha nem kellene hétfőn délelőtt dolgoznom, eszem ágában sem lenne bejelenteni, hogy elmegyek!” Amíg beszélek, alig látható mosolyféle jelenik meg valószínűtlenül vékony ajka két sarkán, majd válaszol: „Nem mehet el!” Bólintok, s faképnél hagyom. Átöltözöm, bemegyek a Belvárosba, keresem E.-t, nincs otthon, tovább megyek, V. sincs otthon. Mi lesz velem 20-án, egy szem lány sem lesz a közelemben? Morgok, fagy lakozom a Fórum teraszán, megveszem a hétvégi lapokat, s kivillamosozom Kőbányára. Pokoli zajjal vannak ugyan a vendégek, de — mert még nem szoktam meg a háromnegyed ötös kelést — újságolvasás közben elalszom. Reggel ismét zaj költ fel, bekapcsolom a rádiót

— azaz a hangszórót az ajtó fölött —, visszaülök az ágy szélére, félig szívok egy cigarettát, amikor a fali dobozból a nevemet hallom. Cicamosdás, ruhát kapok magamra, kimegyek,

55