Forrás, 1986 (18. évfolyam, 1-12. szám)
1986 / 4. szám - ÍRÁSOK SZOCIOGRÁFIAI KÖNYVEKRŐL - Csalog Zsolt: Cigányon nem fog az átok: részletek
Meg lehet, hogy még vissza is megyek. Ha megnyerním a lottó-főnyeremínt, venník magamnak házat Karcagon, oszt RÖGTÖN menník vissza! Mer mindég veszekennek velem. Hun eggyik, hun másik! Nemigen látni, hogy szeretnének! Mindég teli vannak ideggel, teli vannak míreggel! Oszt énvelem etetik a bajjukat! Jó, hogy sokat dogozik Anikó, oszt benne van az az idegsig — de hát oka vagyok én annak, hogy ű sokat dogozik?! Ugye ideges. Mer csinátassa a lakást, átvezetteti a vizet, átvezetteti a gázt, szaladgál fel s alá, meg se áll égisz nap, a lakás meg össze-vissza, minden szanaszijjel — oszt mire való az égisz? Úgy sincs semmi haszna se ennek a nagy hé-hónak! Ideges — mer férfi nékül van. Egy jó nagy kan kéne neki! Az! De nagy pízeket adtam én ezelőtt ennek a jánnak! Hát mikor firhement, adtam neki nászajándíkba ötezer forintot! Ezelőtt tizenkét évvel bezon nagy píz vót az! Meg utánna két évre megin adtam ötezer forintot — csak úgy! Amikor meg a házat vettík az urával, a trafik árát adtam bele, HARMINCEZRET! Hát nem játík vót az nekem se! Meg még akkor a rengeteg apró, amikor csak írtem, mindég: hun háromszáz, hím ötszáz, hun kétszáz — hogy mán az ura tette szóvá: — Na, gyön az öregasszony — aszondja Anikónak —, tartsad a zsebedet, adja mindjár a pízt! — Adom! — mondom. — Mer kinek annám, ha nem neki? Neked tán?! Annak adom, hát AZ az enyim! Megváltam házamtul, trafikomtul, bútoromtul, mindenemtül, odahordtam nekik a sok pízt — oszt jó vót valamire? Mi lett a vígé? A1 lett a vígé, hogy elváltak, ászt Anikó ura uralkodik a házba! Akinek jóformán két fillérje sincsen benne! Anikó meg kezdhet mindent előlrül! De hát oka vagyok én ennek?! Kell ezír még éngem is bántani?! Nem én is károsultam, nem az én pízem is odalett?! Nem lehet velek bírni. Még a Marika níha jó hozzám — de sokszor meg a is ollyan mint a pokróc. Anikó meg még anná is alábbvaló! De hazamegyek én vissza Karcagra! Ugye: majnem kétezer forint nyugdíjjat kapok — hát nem ílník meg belűlle?! Magam lenník, jó — de odaírnám a pízem felit eggy idegennek, oszt gondozna az írté! Hát nem jobb vóna?! Mer itt rossz lenni! Ugye: beszílnek, beszílnek, örökké csak beszílnek egymásho — oszt nem értem hogy mit beszílnek! Bla-bla-bla-bla — csak hallgatom: na, mit mond? Nem értem! Kérdezem — akkor ha akarják megmondják, ha nem akarják nem mondják. Hát csak mírgelődök magamba! Legalább ne énelőttem beszíljik a dógukat! Mer ha hallom, csak kíváncsi vónék rá, hogy mit beszílnek! Órákhosszát beszílgetnek ketten — én meg csak hallgatózok, bosszankodok-----— Mer TÖK süket vagy! — aszondja Anikó. — Hát micsináljak veled ha TÖK süket vagy?! — Adjík az isten tígedet MÉG süketebbnek mint én vagyok! — mondom. — Ollyan légyé mint öregapád vót! — mer az ténleg tiszta süket vót má öregsígibe. Lába alatt vagyok ennek is, annak is. Mindég kötözkönnek velem, mindég baszogatnak! Hun az eggyik kezdi rá, hun a másik! Hogy most a kutyák tányírját mír ide tettem, mír amoda tettem! Hogy a kutyájaim szíjjelrágták a lábtürülőt, szíjjelrágták Anikó cigerettáját, szíjjelrágták a Marika cipőjit, hogy a Lédi ide kulázott, a Ferus amoda pisilt — meg em, meg a! De míllyen ideges mind a kettő! Hogy én mé nem hagyom ükét pihenni, ük fáradtak, ük lefeküdtek, alunnának — én meg felébresztem ükét! Még a tévét se engedik nízni, még azt se! Hát mír bajjuk nekik az ha én nízem?! Nem, nem engedik — ha az iskolatévé következik, rögtön elzárják! De mindég éngem baszogatnak! Oszt aszondják, nem igaz hogy ük baszogatnak éngem, mer én baszogatom ükét! — Anikó — mondom —, geci a szádba, mír baszogatol megin éngemet?! — ÉÉN, Tígedet?! Hát TE baszogatsz ÉNGEM! — Nem igaz — mondom —, mer TE baszogatsz ÉNGEM!! 75
