Forrás, 1986 (18. évfolyam, 1-12. szám)
1986 / 4. szám - ÍRÁSOK SZOCIOGRÁFIAI KÖNYVEKRŐL - Csalog Zsolt: Cigányon nem fog az átok: részletek
a világ LEGvígirül is szaladt vóna, ha meghallja hogy kórházba vittek éngem! Vagy azt a rossz apját! A cigánság más ebbe: a cigánság mind összetart. Hát meg lehet nízni: hogyha eggy igazi súllyos beteg van, hogy ott van körülte mind, hogy vigyáz rá az összes! Vagy hogyha halott van! Ott virrasztolunk neki, ahányan csak vagyunk! Ott ülünk két-három íjjel is, ott énekelünk neki reggelig! A magyarok? Beteg? Meghalt? Ráhúzzák az ajtót, ászt hagy egye a fene ott ahun van! Mit törődnek ük avval! Most má azír változik a világ ebbe is. Most má nem lehet otthon virrasztolni a halottat se, ki kell vinni azonnal a temetőbe a siralomházba — oda meg nem mehetünk utána. Változik mán a világ-----* * * Élig soká benne vótam én a pártba. Mer nagyon szerettem ott lenni! Eleibe élig sokan is vótunk benne cigányok, mind a két cigánvárosbul jó páran. Csak azután úgy apródonkint kimaradozott legtöbb. Mer nem fizettík a dijjat. Meg nem jártak el gyűllísre — szóval így hanyagságbul. Mer a kitartás, az hiánzott — a kitartás hiánzik legtöbb cigánbul! Ez a baj. Úgyhogy most má élig kevesen vannak párttagok, páran ha lehetnek. Utóvígre oszt én is kimaradtam belűle — de nagyon bánom! Még mikor lenn vótam Karcagon, mielőtt eladtam a házat — de beteges vótam má nagyon, fel vótam dagadva, nemigen tudtam menni sehova, meg amúgy is nagyon le vótam kötve a trafikkal, hát pártgyűllísekre se jártam má — kigyött akkor egyszer hozzám két ember a pártbul. — Ide hallgasson, Károlyiné elvtársnő — aszondja az eggyik, egy nemtommíllyen Tóni bácsi —, maga má úgyse tud gyónni a taggyüllísekre! Jobb hogyha ideadja a könyvit, és akkor lemondott szípen, a maga jóakaratábul. Mer ha nem, akkor felhivassák a központba, és úgyis el lessz véve a könyve! Mer magát már soha se lássuk a gyüllíseken! Na igy akkor odadtam a kiskönyvemet. De azután meg ÚGY megbántam! Mer csak nem lehetett az igaz! Hát azír hogy valaki beteg, csak nem kűdik el a pártbul! ÚGY bánom hogy akkor odadtam a könyvemet! * * * Hogy felgyöttem Pestre, Anikó bevitt a kórházba, takarittónőnek. Dógoztam ott is egy darabig. De borzasztó szerettek a munkahellyemen! Mindenki nagyon szeretett engemet! Lett egyszer egy kis röpgyűllísünk. Hí a Vali nővír éngem is, menjek be én is. — Áá — mondom —, nem megyek én, hát dógom van nekem, meg nem érdekel engemet a gyűllís! Pedig még akkor komunista vótam! De valahogy nem akartam menni. Gyön akkor a főnővír. — Juliska néném — aszondja —, hát hogy mondhat íllyet hogy nem gyön? RÖGTÖN tegye le azt a mosogatást, ászt gyerünk! Jó, megyek. Leülök bent, a többi közzé. Hát, mindjár avval kezdi a főorvos úr: — Imádkozzunk a jóistennek, adjunk hálát neki, hogy Juliska nénit ide kűdte mihoz- zánk! Mer miúta a Juliska néni itt van, azúta itt ragyog minden, aran tiszta itt minden! — aszondja. — Ipacs néni meg avval gyön, hogy a magyar asszonyok nem akarnak dógozni cigányasszonnyal, kérik hogy ne kelljen dógozzanak cigányasszonnyal! Hát Ipacs néni! — aszondja a főorvos úr. — Javasolok én magának valamit! Ha nem akar dógozni a Juliska nénivel, menjen ászt vegye ki a könyvit, hellyezkedjík el másutt! Mer elmehet, de most AZONNAL elmehet! De a Juliska nénit nem hagyjuk, a Juliska nénit TÍZ másik takarittó- nőír se adjuk! Mer a Juliska néni ARANYAT ír nekünk! 67
