Forrás, 1986 (18. évfolyam, 1-12. szám)
1986 / 4. szám - ÍRÁSOK SZOCIOGRÁFIAI KÖNYVEKRŐL - Csalog Zsolt: Cigányon nem fog az átok: részletek
Hetven éves leszek, de én még nem vótam büntetve soha. Hazudok — mer egyszer vótam. Azután vót ez hogy begyöttek az oroszok. Nagy fa-híjján vótunk, nem lehetett fát kapni, nem vót tűzrevalónk. Az én drága uram meg csak úgy ment fát lopni, ha én is mentem vele! Kimentünk akkor a Ligetbe — nem csak mi, mer magyar ember, magyar asszony is, vótunk ott vagy tízen! Vittünk fűríszt, vágtak eggy-egy fát az emberek, összekötöztük, oszt — Na mehettek vele! — Nem merek én menni Laci — mondom az uramnak —, mer úgy látom hogy búkálnak a bokor közt! — Ne bolondozz má! Kicsoda búkál?! — Mittudomén kicsoda, de valaki! Nem bolondozok, de én filek! Hát, abba a pillanatba!: két rendőr! ugranak elő! — Hőő, hőőü — ordít! de mint az őrültf — Na — mondom —, mi az anyád picsáját ordítol?! Hát itt vagyunk előtted, nem szaladunk el! Akkor meg minek így bömbölni?! íllyenkor én sose filtern! Azt se bántam vóna ha agyonüt, úgyis megmondtam vóna amit akartam! Bevittek akkor minket a rendőrsígre. Elvettík a fűríszt is. A két magyar asszonnyal hamar vígeztek, azokat elengedtík haza a gyerekhe — minket nem engedtek. Vót nekem aki vigyázzon a gyerekre, csak aszondtam a rendőrnek hogy nincs vele senki — hát hazudtam. De hiába vót, mer így se engedett! — Na lássátok! — mondom a többinek. — Amazokat elengedi mer magyarok, de éngem nem enged el mer cigán vagyok! — Mer csakugyan így vót! Meg akartak büntetni minket tíz-tíz forintra. Sok píz vót még az akkor! Új forintbul. Rengeteg píz! Hát én ezt má nem hagyom, mer mibül fizessem meg?! — Mondja má — mondom a rendőrök parancsnokának —, maga igazságos ember? Rámníz, aszondja: — Igen, av vagyok! — Hát — mondom — ezt nem hiszem el. Mer annyi fát loptam én, mint az emberek? Hát BÍROK én annyit?! Mégis azokkal büntet éngem is?! — Igaza van — aszondja. — Hát legyen akkor magának öt forint! — Én annyit se fizetek! — mondom. — Hát igazságos embernek érzi maga magát?! Máj ha a két magyar asszont is felkísírteti ide, és azokat is megbünteti öt forintra mint éngem, akkor én is fizetek! Hát máskor is azokkal eggyütt járunk fát lopni! Azok ugyan úgy viszik mint én! — Jó — aszondja —, hát ne adja meg! — eltürülte a büntetíst! — Nem bánom, menjenek, csak hamar! Elkűdtek, büntetís nékül! — Meg vigye a fűríszt is! — aszondja. — A fűríszt, azt mán én visszaloptam. Mer az az enyim! Az itt van má a szoknyám alatt! Na isten áldja magokat! De annyira nevettík a rendőrök, hogy le kellett üljenek a nevetístül! Szóval íllyen akaratos vótam a rendőrökkel. Én nem filtern tűlök, én nem! * * * Akkoriba még sokan vótunk a Nőtanácsba cigányok. A Stájner Annus meg, ez a nagy párt-asszony, erővel megtett éngemet cigán-titkámőnek a Nőtanácsba — na akkor ebbe is benne vótam. Lett egyszer eggy esténk a Nőtanácsba, kis teaestét csináltunk. Mindenkinek vinni kellett vagy sütemínt, vagy lisztet, vajat, tojást, tudja fene mit, aztán mink páran asszonyok akik így nagyobbak vótunk, felszógáltunk az asztalokho. Ott teázgattak a vendégek, jó sokan, mer nemcsak akik a Nőtanácsba vótak, hanem városházi urak is, meg minden. Lenn vót Pestrül eggy énekesnő, nem tóm kicsoda Anna, az énekelt nagyon szíp magyarnótákat, 60
