Forrás, 1986 (18. évfolyam, 1-12. szám)
1986 / 4. szám - Szabó A. Ferenc: "Magyarország felfedezése" - folytatódik: [a szociográfiai könyvsorozat ismertetése]
nek vizsgálatát tekintjük a szociográfia egyik fő feladatának, miért nem kapott senki megbízást az ország fő iparvidékeinek, gazdasági tengelyének feltérképezésére? Győr, Tatabánya, Salgótarján, Miskolc rajza nagyon hiányzik, csakúgy, mint jó néhány kikerülhetetlen társadalmi probléma vizsgálata. (Pedagóguskérdés, cigánykérdés, tudományos élet, a mezőgazdasági felemelkedés összetevőinek megragadása stb.). Nem volt lehetőségünk arra, hogy a sorozat összes jelentős alkotását — ha röviden is — bemutassuk. Jól ismeri őket az olvasóközönség, amely sok ezer példányban vásárolta meg ezeket a szép kiállítású, képekkel illusztrált köteteket, amelyek külső megjelenésükben is az első sorozathoz hasonlítanak. Idővel megszűnt az egészvászonkötés, a rányomott fényképeket is sajnálhatjuk az újabb kötetekről, előállitásukkal egészében mégis rangos munkát végzett a debreceni Alföldi Nyomda. Az első kötet 8600 példányban jelent meg, ez a szám 1972-ig, amíg az impresszumból nyomon kísérhető a példányszám, 10 000 fölé került. A legnépszerűbb műveket — igaz, több éves késéssel — újra kiadták. Befejezésül az újabb kötetekről kell szólni, csak jelzésszerűen, a teljesség kedvéért. Albert Gábor (Emelt fővel, 1983) a tarka etnikai összetételű Délkelet-Dunántúlról írt. Az egyik legterjedelmesebb kötet a sorozatban, mégis egy tömbből faragott, célratörő alkotás. Témája a nemzetiségi sors. A szerző megérezte, hogy műve csak akkor lehet kiegyensúlyozott, ha a két megyében élő máshonnét elszármazott magyarokról is ír. így kerültek a szociográfia középpontjába a regényes sorsú bukovinai székelyek, akikről már sokat írtak az utóbbi évtizedben, de ilyen „nagytotál” még nem készült róluk. Albert Gábornak kissé történésszé is kellett válnia munkája közben, hogy megfelelő biztonsággal igazíthassa el olvasóit e népcsoportok történetében. Külön erénye, hogy ezen a téren nem elégedett meg a rendelkezésre álló szakmunkákkal, hanem önálló kutatásokra is vállalkozott, igazolva, hogy nemcsak a történettudomány segítheti a szociográfiai vizsgálódást, ahogyan ez eddig jobbára történt, hanem a szociográfia is hozzájárulhat a maga sajátos eszközeivel (interjú, emlékezés stb.) a történelmi ismeretek gazdagításához. Hazai szakmunkákat megelőzve, nemzetközi összefüggésbe helyezte a székelyek hazatelepítését. Rámutatott, hogy azt elsősorban az indította el, hogy a náci Németország 1939 és 1941 között mintegy 1 millió németet telepített vissza Németországba, azaz elsősorban Posen (Poznan) vidékére, Közép- és Kelet-Európából. A magyar kormány — német mintára — szintén arra kívánta felhasználni a székelyeket, hogy egy visszaszerzett terület (Bácska) etnikai képét átformálja. A jugoszláv királyság telepeseinek helyére irányított „ellentelepesek” története ezért vett tragikus fordulatot. A székelység bácskai helyzetéről és meneküléséről Albert Gábor írt elsőként. Csak sajnálni lehet, hogy a térség cigányságával nem foglalkozik könyvében, így az etnikai—nyelvi—nemzetiségi viszonyok elemzése nem teljes. Pedig Baranya a hazai cigány lakosság egyik legfontosabb településterülete, demográfiai és egészségügyi viszonyairól a pécsi Akadémiai Bizottság jóvoltából már sok publikáció jelent meg. Szerepeltetésükkel lehetett volna a legmeggyőzőbben érzékeltetni, hogy a különféle nemzetiségű és szociális helyzetű népcsoportok hogyan és milyen tényezők következtében váltják egymást a történelem folyamán egy adott területen. A megyében a városokba történő elvándorlás nyomán több „cigányfalu” keletkezett. Bakonyi Péter (Téboly, terápia, stigma, 1983.) a tragikus sorsú Hajnóczy Pétertől vette át a stafétabotot. Ezt a könyvet neki kellett volna megírnia. Az első lépést meg is tette, nevezetes írásával. (Az elkülönítő, Valóság, 1975. 10. — újrakiadása: Folyamatos jelen, 1981.) Bakonyi méltónak bizonyult mesteréhez, nem kerülte meg a legkényesebb kérdéseket sem, legyen szó akár az egészségügyre fordított költségvetési összegekről, akár az orvosi hálapénzekről. Jól látja az elmeegészségügy helyzetét a társadalomban és az egészségügyön belül. Felhívja a figyelmet e betegségek konzervatív társadalmi megitélésére, amely legalább annyira nehezíti az előrehaladást ebben az ügyben, mint az anyagi gondok és a szakmai tisztázatlanságok. Korábban már Varga Domokos és Lázár István is érintette a vadászat és vadgazdálkodás kérdéseit. Szász Imre könyve (Ez elment vadászni..1984) azt bizonyította, hogy 40
