Forrás, 1986 (18. évfolyam, 1-12. szám)
1986 / 3. szám - Írások az első generációs értelmiségi létről, tudatról - Matyikó Sebestyén József: "Az elődeinknél különbek legyünk"
Ez az életforma nagyon kemény, de nagyon szép volt. A családban az öregek ott öregedtek meg a fiatalok árnyékában, innen merítettek maguknak erőt, s a család mellettük volt utolsó lehelletükig. A család megélhetése mindig attól függött, hogy a vezető szerepet vivő feleség és férj milyen rátermettséggel és akarattal rendelkezett. Édesapám vallja: „A mi családunkban mindig az vezérelt bennünket, hogy az elődeinknél különbek legyünk!” A munkalehetőség hiánya késztette a szakma minél magasabb szintű elsajátítását. Ez vezérelte arra, hogy többet tudjon a másiknál, többet produkáljon, pontosabb legyen és ez adta meg azt a bizalmat és önállóságot, amit a szakmában elért. Az 1932-es esztendőben mélypontra süllyedt az építkezés, a kőművesekből válogatni lehetett. Nem volt folyamatos munkalehetőség. A nehéz megélhetési viszonyok miatt nagyapám a római katolikus plébániához harangozónak és iskolatakarítónak szegődött el, havi 70 pengőért. Édesapám autószerelő akart lenni, de apja víz- és villanyszerelőnek adta. Később meg is szerette ezeket a szakmákat és igyekezett bővíteni szakmai tudását. 1940 októberében segédlevelet kapott és megpályázta a visegrádi OTI munkásszanatóriumának víz- és villanyszerelő állását. Itt foglalkoznia kellett gépészettel, lakatosmunkával is. A front után a fővárosban, az OTI központjában, a Kohói Anna kórházban dolgozott, majd Siófokra hazatérve a község helyreállítási munkálataiban vett részt. S folyamatosan képezte önmagát: beiratkozott a dolgozók esti iskolájába, majd a gépészeti vizsgát is letette Pesten a Technológiai Intézetben. 1950-ben Siófokon üzemvezetővé nevezték ki. Hogy beosztásának megfeleljen, elvégezte az OVH által szervezett telepvezetői, majd üzemvezetői tanfolyamot. Mondhatnék azt, hogy szinte éjjel-nappal áldozatos és felelősségteljes munkakörben dolgozott. Szellemisége, emberi ethosza meghatározta a gyermek és a későbbi felnőtt világlátását. Benne egyesülve látom a paraszti ezermesterség gyakorlatban elsajátított ismeretanyagát, a belső igényt az önművelésre, a praxisra épülő műveltséganyag hasznosságát. A szülőföld elsősorban a nyelvet; tájnyelvi, népnyelvi színeket, nyelvi érzékenységet és tisztaságot, lelki vagyont adott. Felnőttkori életem alakulására nagyban hatottak a szülők, a rokonok sorsának, kötődésüknek példája. Ez a rokoni szövedék biztonságot adott, a valahová tartozás érzését. Ez az érzés és tudat volt az egyik indítóok arra, hogy építkezzem a múlt és jelen tanulságaiból, adottságaiból. Ezért végeztem iskoláimat. Először mint híradástechnikai műszerész szakmai ismereteket szereztem, majd, mivel erősen vonzottak a humán ismeretek — főként az irodalom és a néprajz szeretete, színes világa — elvégeztem a tanítóképzőt és utána könyvtárosi oklevelet is szereztem. Tudatosodott bennem, hogy milyen fontos egy adott emberi közösségben munkálkodni és arra hatni, bár eredmény vagy kudarc is legyen a következménye. Napjaink életében — mint költő —, úgy érzem, a vidék többszörös hátrányban van. A Balaton partján súlyozottan érvényesülő kontrasztok, rétegkülönbségek válnak élesebbé, s tendenciájában érezhető, hogy az anyagiasság fölerősödése együttjár a szellemi értékek devalválódásával. A város jelenlegi lakossága átmeneti állapotban „liftez” a falusi és városi lét között, az értelmiség mint réteg sem alkot közösséget, nem érzi magáénak kellőképpen a város múltját, nem törődve jövőjével sem. Talán az egyik legalapvetőbb a szellemi társak, a serkentő közeg és közízlés hiánya, amely nemcsak a papírról, könyvekből, de az életből nyúl felénk. 84
