Forrás, 1986 (18. évfolyam, 1-12. szám)

1986 / 3. szám - Huszár Sándor: Hol van az a nyár?: (kisregény, II. rész)

hogy ugyanolyan görcsösen — itt a jelzőn van a hangsúly! — hitt abban, amit tett, mint én. Pedig a kommunista újságíró és a kálomista pap között az akkori időkben sem volt szokás közös nevezőt találni. A hit volt az a közös tulajdonság, ami bennünket összekötött. Más, az én köreimben a benne munkáló mozgatóerőt meggyőződésnek nevezte, ám én akkor figyeltem fel a különbségre. Én hittem, mert akartam hinni. Nekem azt ígérték, hogy ez a világ egyre inkább az én világom lesz. A differenciát köztem és a valóság között hittel kellett kipótolni. A meggyőződés tapasztalatot tételez fel. Rációt. Kompromisszumot. Távlati látást és tervezést. Ezt én mind nem ismertem, Én hittem.

A színházban például azt, hogy szét kell vernem • ■'* misszumokra épült helyzeteket, mert felismertem, hogy emiatt a gépezet nem muKodik. A kulcspozíciókat nem az arra rátermettek foglalták el, hanem az alkuszok. Akik a vezetés és a tagság között kölcsönös megalkuvásokból hidat építettek. És mivel a vezetők és vezetettek között szükséges volt a kommunikáció, az alkusznak elnézték a szakmai hiányait. így tag és vezető egyaránt megőrizte saját méltóságának látszatát, mindkettő megvetette az alkuszt — és elfogadta ugyanakkor. Valóságos zsibvásáron cseréltek gazdát a nagy emberi és művészi értékek. Én adok nektek — mondjuk — egy sikeres vígjátékot, amelyben több hangos személyé a főszerep, ti viszont nem veszitek észre, hogy a repertoár-politikám rossz, hogy a ház üres, hogy színésznevelés nincs. És így sok, sok kicsi, vagy nagyobb alku alapján létrejön a csend. Ami már társadalmi érték. Mert mi kell egy épülő világban jobban a csendnél? Munka. Az is van. Mert ebben a koncepcióban mindenkit ki kell elégíteni, mindenkinek be kell tömni a száját. És jön, tódul ki egyik produkció a másik után. És jön a közönség és tele a kassza. És nagy számok uralják a felettes szerveknek küldött jelentést. Mit számít hogy az rendez, aki elegendő híveket tud szerezni ambíciója megvalósítására. Hogy a szakmai tudás elveszti a gyakorlati értékét, sőt már-már torzulássá lesz. Aki egy művészi produkció érdekében megdolgoztatja a társulatot, ki akarja rázni a rutinból, az elméleti emberek csoportjába kerül, akik könyvből tanulták a szakmát és valójában nincs színpadi érzékük. A becsületességet egyenesen titkolni kell, mert veszélyeztető tényező, az ilyen gőzfejű képes a közérdeket figyelmen kívül hagyva gyűléseken felállni és elvont elvek alapján bírálni. És így lassan kialakul egy öntörvényű belső rendszer, amely ellenáll minden külső hatásnak, még akkor is, mikor a társadalom már jelzi, hogy a színház sterillé vált, színvonaltalan és nem szolgálja a forgalomban lévő erkölcsi-művészi elveket. Ilyen esetben a hatalom közbelép, de mit tehet? Levált egy igazgatót és kinevez egy másikat. Ezt ebben a színházban szinte évenként tette meg. De semmi nem változott. Most forradalmi megoldást találtak a szervek. Kineveztek egy fiatal embert, aki ugyan nem ért semmihez, de aki a társadalomban bizonyos tekintélyt, de lehet, hogy csak rokonszenvet szerzett. Most, a város ha lázad, saját maga ellen lázad. Hiszen most már nem színházi ember az intézmény vezetője, hanem abból az értelmiségi rétegből való fiatal titán, aki itt mindig hangadó szerepet töltött be. Ha ezután is elégedetlenek lesznek a színházzal, akkor véleményükkel nem számolhatnak, mert a hatóság mindent elkövetett már a szinház megjavítására, de ím a közvélemény egyszerűen kielégíthetetlen. Mindig mást akar.

És jön a fiatal ember, aki — mondom — semmit sem tud, csak azt tudja, hogy ez így nem jó. És miképpen Mihály, ő is elkezdi keresni az igazságot. És miképpen a pap barát, ő is szembe kerül az általa vezetett közösséggel. Egy különbség van kettőjük között. Hogy a fiatal igazgatót nem hagyja el a főhatósága. Aggódva figyelik, de hagyják dolgozni. Hagyják, hogy megtörje az eddigi művészietlen egységet. Hogy úgymond új klikkek alakuljanak, törjenek elő. Legyen már valami más, mint ami volt. És támogatják egy — úgymond — új rend kialakításában. És vállalják az ezzel járó dicsőséget. Mert van ilyen is. A színházban tényleg új szelek kezdenek fújni. Először is felszínre bukkan egy csomó valóban tehetséges és addig elnyomott ember. Új hangok, új törekvések jelennek meg a színpadon. Nem tudatos munka eredményeként, de mégis törvényszerűen. Az ország felfigyel a történtekre. Elismerő hangok hangzanak fel a sajtóban.

45