Forrás, 1986 (18. évfolyam, 1-12. szám)
1986 / 2. szám - Henkey Gyula: A magyarság kontinuitása magyarországi népességek antropológiai vizsgálata alapján
Henkey Gyula A magyarság kontinuitása magyarországi népességek antropológiai vizsgálata alapján A ■A, 1? antropológiának általam követett ága, az etnikai embertan a történeti embertannal együtt, embertani jellegek alapján igyekszik következtetéseket levonni egy-egy nép származására nézve. Azaz nem más, mint az embertani vizsgálatok adatai alapján írott történelem, tehát a régészettel, néprajzzal, nyelvészettel együtt a történelem egyik kiegészítő része is. Ugyanis földünk egyes tájain kialakult egy-egy jellegegyüttes, melyet rassznak vagy típusnak nevezünk. Véleményem szerint azonban egyes népek származására nézve az antropológia biztosabb adatokat tud nyújtani, mint a többi társtudomány, mert míg hiteles adataink vannak arra nézve, hogy egyes népek felcserélték nyelvüket, hagyományaikat, kultúrájukat, az embertani jellegek a genetika szabályai szerint öröklődnek, így a feltárt temetők koponyái és a mai népességek jellegei is hiteles adatokat szolgáltatnak a származásra, valamint az esetleges keveredés irányára nézve. Az általam eddig vizsgált 22.618 magyar, 218 szlovák, 308 bunyevác, 165 sokác és 430 német adatainak összesített eredményei, figyelembe véve a más antropológusok által 1945 után publikált 11 helység adatait is, jelentős támpontot nyújthatnak a Kárpát-medencei népességek, ezen belül súlypontiig a magyarság kontinuitására nézve, összevetve az embertani adatokat a XVI—XVIII. századi demográfiai, népesedéstörténeti, helytörténeti és újratelepülési adatokkal is. Mielőtt a mai népességek adatainak értékelését elkezdeném, vázolnom kell a honfoglaló magyarokra és a nekik a Kárpát-medencében meghódolt népekre, népcsoportokra jellemző embertípusokat. A honfoglaló magyarok főbb embertípusainak és típuscsoportjainak arányát Lipták Pál 1958. évi összefoglalója alapján adom meg. A törökös magyarokhoz kapcsolódó turanid (24,0%), pamiri (kb. 20,0%), előázsiai (kb. 2—3%) típusok együtt kb. 46—47%-ban voltak kimutathatók, míg a finnugor népeknél gyakori uráli (12,5%) és keletbalti (4,2%) együtt 16,7%-ban voltak észlelhetők, a lapponoid típus túlsúlya pedig egy koponyánál sem volt említve. A magas termetű, hosszú fejű, keskeny arcú europid jellegegyüttes előfordulása 16,7%, melynek jelentős része közel áll a Csebokszarov által atlanto-pontusinak nevezett keleti mediterrán változathoz. Lipták azt is említi, hogy a 14,1%-ban kimutatott gracilis, hosszú fejű, keskeny arcú csoport koponyáinak egy részén a pontusi típusnak — azaz a mediterránok egyik keleti ágának — jellegei mutathatók ki. Bár a keleti mediterránok nagy számban észlelhetők a rokon népek közül a türkméneknél, azerbajdzsánoknál, baskíroknál, kazáni tatároknál, de mert arányuk jelentős a mordvinoknál is, a keleti mediterránokat sem a török, sem a finnugor réteghez nem sorolom, annak ellenére, hogy Csebokszarov a mordvinok atlanto-pontusinak nevezett típusát a középázsiai eredetű szarmaták beolvadására vezeti vissza. Az 1955. és 1958. évi Lipták-összefoglalók tipológiai rendszerével megegyező álláspont jellemző Nemeskéri János és Gás- párdy Géza 1954. évi összefoglaló jellegű tanulmányára, és ezt a felfogást képviselte Bartucz Lajos is az 1950-es évektől haláláig, mely a korábbi Bartucz-állásponttól elsősorban azzal tér el, hogy a pamiri típust nem a turanid típus altípusának, hanem önálló típusnak tekinti. Számomra Lipták 1962 előtti munkái és szóbeli közlései annyira meggyőzőek voltak, hogy ma is az 1953 és 1961 közötti Bartucz—Lipták—Nemeskéri felfogást követem, annak ellenére, hogy 1962-től Lipták részben megváltoztatta korábbi tipológiai rendszerét, és újabban csak a turanid típusnak erősen mongoloid jellegű változatát sorolja a turanidok közé, mely az általam vizsgáltak között csak 1^2%-ban mutatható ki, míg e típusnak túlnyomóan europid jellegű változatait (az általam vizsgáltak 27,2%-át) cromagnoid- C-nek jelöli. A Lipták-tankönyvben utalás van arra, hogy ezen „új” típus komplexumába azokat a cromagnoid formákat sorolja, melyek a cromagnoid-A típus rövidfejűvé válása következtében jöttek létre egymástól függetlenül, így a Dánia őskorában fellelhető „Borreby” típust és a Szibéria bronzkorában előforduló „Andronovo” típust. Megítélésem szerint a Borreby típusnak magyar szempontból csak elméleti jelentősége van, ugyanis nem tudok arról, hogy magyarokon, vagy magyar koponyákon 78
