Forrás, 1986 (18. évfolyam, 1-12. szám)

1986 / 2. szám - Emlékek a századelőről: Dénes Zsófiával beszélget Belohorszky Pál

szobámban, ahol zongora is állt. Reinitz .. . furcsa ember volt; kis kerek feje olyan volt, mint a golyóbis, és sörteszerű rövid haja. Talán egy kicsit nevetséges lett volna egész megjelenése, de nagy, izmos kövér ember volt, és a szeme az gyönyörű. Szürke szem, amelyből hallatlan belső élet és művészet sugárzott. Nagyon szerettem a szemét. És akkor azt mondja nekem: jöjjön a zongorához. Goromba hangja volt, durva ahhoz is, akivel kedves akart lenni. Nem tudott ő kedves lenni, sündisznó volt. Azt mondja: jöjjön a zongorához velem; fogta a kezemet és úgy húzott. Leültünk a zongorához, ketten. Mintha ketten akarnánk zongorázni, de persze, nekem semmi dolgom nem volt. Ő egyszerre csak elkezdte verni a zongorát. így mondom: verte, mert szenvedélyében akárhányszor úgy csapott a billentyűkre, hogy csak úgy harsogott, és hozzámondta az Ady-szövegeket, azokat, amiket ő zenésített meg. A szamaras ember, A nagy hitető, és mások. Igen különös, valahogy istenes versek ezek is. De a tengerpart... kis hotelszobák ...

— Tengerpart, alkony, kis hotelszoba .. . Egyedül a tengerrel.

— Azt is ő zenésítette meg a kabaré számára, de nem zongorázta, csak a megzenésített nagy verseket. És mondta a verseket hangosan, és közben folytak a könnyei, végig az arcán, folytak egész idő alatt. És hajnalig verte a zongorát. És hajnalig sírt. Ott siratta el nálam, és mellettem Adyt. Felejthetetlen. Én vele sírtam. Azután Bécsben néha láttam még; röviden köszönt, de nem jött oda többet hozzám, és én sem mentem hozzá, mert tudtam, hogy milyen természete van. De azt az éjjelt nem lehet elfelejteni.

— Zsuka néni olyan sokáig ismerte Ady Endrét, annyi arcát láthatta, most ebben a pillanatban hogyan idéződik fel, melyik arcával, ha el tetszik öt képzelni.. .

— A nagy szemét látom, ahogy néz és mindent kifejez a szeme. Hát az olyan igézet volt, az ő pillantása, azt nem is lehet elképzelni. „Sírdomb a hegycsúcson.” Hegycsúcson, fenn volt, és látott mindent. „Ki akar látni, apró emberek”? Mert ő látott: Ady. És ezt fejezte ki a szeme. Ő nem volt közönséges ember. Valami megszállottság volt benne, mint a régi Sámánban. Sokan, akik Adyt ismerték, azt mondták, hogy ő műveletlen. Ez nem igaz. O mindent tudott. Anélkül hogy könyvet, könyveket olvasott volna, de voltak könyvek, amiket állandóan bújt. Az egyik: Csokonai volt, a másik: a Biblia. A Bibliából főleg János jelenései, azokat nagyon szerette. De ezeket mindig olvasta is. És ez elég volt neki ahhoz, hogy ő művelt legyen. Mert tudat alatt ő mindent a világon magával hozott, ami a magyar múlt és a magyar jelen. És még azt is látta, ami a magyar jövő. Én őt nagyon tökéletes elmének és szellemnek tartottam. Én, bizony, nem voltam múzsa az ő életében. És ennek nagyon örülök, mert nekem a múzsákról külön rossz véleményem van. Például: Csokonai Lillájáról. Például: Baudelaire írja egy nőről, akihez állandóan verseket írt, hogy maraine. És mint múzsájáról ír róla. Maraine azt jelenti, hogy keresztanya. És ezt a keresztanyát ő úgy ismerte meg, hogy az erkélyről, fütyülővei, a Szajna uszodából felhívta. Hát ez volt egy múzsa. Engem nem lehet füyülővel felhívni az uszodából.

Hanem, hogy megosszam vele az élet komoly feladatait, szenvedéseit, írásainak meg- szenvedését, emlékeinek megszenvedését, a további lobogást, a haladást, a jóravaló igyekezetét, az önmagát fegyelmező igyekezetét, hogy mindezt fenntartsam benne, és tovább segítsem az útján, hogy minél tovább legyen nekünk élő Adynk, azt vállaltam volna, és vállaltam annyit, amennyire csak lehetett. Körülbelül kilenc verset kaptam tőle, akár így osztályozzák az irodalmárok és a tanárok, akár nem. Én tudom, hogy azok nekem szóltak. És ez nekem elég. Nem állok ki vitázni velük. Az enyémek. „Téged, az asszony előkelőt, ha lesnek temetők, nem tudom, hogy miként temesselek el.” Ezt is nekem írta. „Talán Hellász küldött.” Igen. És egy évvel azután, hogy Csúcsán élt, novemberben, talákozásunk évfordulóján, arra is küldött nekem verset. Hát ez is volt. És elmúlt, mint minden. De tőle ezt még megkaptam, és ez a vers megjelent. Kézirata eltűnt, nincs meg nekem. Az évfordulóra kéziratban küldte el Csúcsáról... S most, hogy milyen mindegy ... Uram segíts meg bennünket. Valahol hiba történt... a nyiladozó virágokkal. A vers címe is ez: Uram, segíts bennünket. Mindig három szó volt a versek címe. Kabalából, ahogy ő mondta: babonából.

13